2018. november 1., csütörtök

Tizenegyes állomás – Pötyi

A Lear király bemutatóján a cimszereplőt játszó szinész, Arthur Leander szívinfarktust kap, de halála szinte senkinek sem tűnik fel,ez az éjszaka ugyanis arról lesz hires hogy ekkor szabadul el a világ legpusztitobb járványa. Élete és elmúlása azonban láthatatlan szálakkal köti össze képregényrajzoló exfeleségét, Mirandát, a mentősnek tanuló Jeevant, és a halálát végignéző gyerekszinész Kirstent, aki húsz évvel később az Utazó Szimfonia nevű vándortársulattal együtt próbál fényt vinni az egymástól elvágott, túlélésért küzdő közösségek életébe.ˇˇMERT ÉLETBE MARADNI NEM ELÉGˇˇ Ez a társulat, és egyben a könyv mottója is. A halott szinészhez kötödő alakok egymásba szövődő múltján és és jelenén keresztül látjuk a végzetes éjszakát, a civilizáció törékeny szépségét, és az új világot, ahol mindig van , aki tovább vigye a fáklyát.

Értékelésem-A könyv első és utolsó fejezete Arthur Leander halála és halála elötti napot mutatja be-Betekintést nyerhetünk utolsó napjáról a megbánást, amit jóvá akar tenni.Rájött nemcsak magánélete, karrierje is csödbe ment. A két fejezett között a járvány elötti és utáni időszakot ismerjük meg. Egyik időszakból ugrálva a másikba. Nem igazán láttam összefüggést a történetek között. Szereplök járvány elötti és utáni életét irja le az irónő egy-egy momentumot kiragadva az életükböl. Múlt és jelen-Miranda, Clark, Kirsten, Jeevan,ők azok akik mesélnek a velük történt dolgokról.Miranda ő volt az egyik kedvencem tetszett a története, drukkoltam neki érje el célját.Másik Jeevan ő a jelenbe alig kapott lehetöséget,pár mondatot irt róla az irónő, csalodott voltam, érdekelt volna sorsa, hogy és miért alakult igy az élete, hol él, hogyan és hol ismerkedett meg feleségével.Clark aki Arthur barátja volt reptéri történéseket az ő szemszögéből ismerjük meg.Kirsten az Utazó Szimfónia társulattal él, utazik, városról városra járnak ahol megállnak-zenélnek, Shakespeare darabot adnak elő.Megismerjük hogyan élnek, fosztanak ki házakat, vadásznak, fegyvereiket. Olyan világot akart elénk tárni az irónő ahol nem müködik semmi, nincs telefon,, internet, világitásˇMERT ÉLETBE MARADNI NEM ELÉGˇˇNegativ szereplő a proféta-vajon miért alakult igy az élete erröl sem tudunk meg semmit.Elizabeth sorsa -hová lett, mi történt vele. Számomra nagyon sok kérdés maradt.
3-5

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése