Be kell vallanom, hogy a Mini-könyvklub harmadik könyvének nem a fülszövege fogott meg elsőre, hanem a csodaszép borítója. Viszont nem szabad ez alapján ítélnünk, így vágjunk is bele az értékelésembe.
Ami elsőre egy kicsit nehéz volt, az a személyek és nevek összeegyeztetése, de Trónok harca fanként ezen a problémán hamar túltettem magam. Utána meggyűlt a bajom a könyv tovább olvasásával is, ugyanis a történet eleje eléggé vontatott, unalmas, azonban Pjotr és Morozkó találkozása után az események olyan érdekes, izgalmas és néhol ijesztő fordulatokat vesznek, hogy az ember szinte alig bírja letenni a könyvet. Azért mondom, hogy „szinte”, mert a mű vége felé ismét van olyan rész, ahol számomra unalmassá válik a cselekmény (Vászja Morozkó házában). Nagyon tetszett még, hogy az írónő behozta a régi orosz népmesék világát (régi meséket, szellemeket [ruszalka, domovoj]) és ezzel egy olyan történetet tudott alkotni, ami simán elmehetne szintén népmesének.
Meglepő módon a főszereplőkkel se volt kifejezetten gondom. Mondjuk ehhez az is hozzá segített, hogy nemcsak egy, hanem több karakter szemszögéből is tájékozódhatunk a történésekről.
Vászja hiába női főszereplő, a karakterfejlődésével elnyerte a tetszésemet és ez egy nagy pozitívum nálam, mert ugye én ki nem állhatom a női főszereplőket.
Aljosa is közül került a szívemhez, a féltő és óvó báty típusával.
Dunja és Pjort karakteréhez eleinte nehéz volt hozzá szoknom, de mind a ketten óvni és védeni próbálták Vászját és végül úgy haltak meg, hogy értük ejtettem a legtöbb könnyet.
Konstantin egy idegesítő, ostoba pap, aki az egész történet alatt meg akarta menteni a falut Isten nevében. Szerintem sértette a becsületét, hogy Vászjában nem tudta kiváltani azt a csodálatot, amit minden más emberben és végül arra a sorsa jutott, hogy Medvegy a hatalmába kerítette és meghalt miatta egy ember.
Viszont a legidegesítőbb karakter Anna volt, aki túl önző volt ahhoz, hogy Vászjától segítséget kérjen és megismerje a ház szellemeit és végül ő is megbékéljen velük. Elhatározta, hogy azok ártó démonok és csak Isten mentheti meg őt és végül úgy halt meg, hogy a legjobban bízott ember áldozta fel. Sorsát szerintem megérdemelte.
A könyv negatívumaihoz egyrészt a már említett unalmas részeket tudnám felhozni, másrészt ami nálam már kezdte kiverni a biztosítékot az a lovakkal kapcsolatos dolgok. Az írónő nagyon sokszor említi meg, hogy-hogy lovagolta meg Vászja az adott lovakat, hogy csutakolta le őket, hogy dőlt nekik. Néhány résznél már azt éreztem, hogy egy lovas kalendáriumot olvasok. Annál a résznél, amikor Szolovej sörényét Vászja elkezdte befonni azt hittem felvisítok. Nem akartam elhinni, hogy az eddig totálisan izgalmas könyv ennyire ellaposodik.
Szerencsére a mű vége mindenért kárpótolt, mert ugyan arra számítottam, hogy Vászja világgá fog menni, de Pjort halála a sokként ért.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése