2016. december 31., szombat

Budapest Noir – Borsoka

Tartalom: 1936 októberében, Budapesten mindenki Gömbös Gyula halálával van elfoglalva. Gordon Zsigmondot, az Est újságíróját azonban sokkal jobban érdekli egy zsidó lány rejtélyes halála. A nyomozás szálai egyaránt vezetnek az akkori budapesti alvilág legsötétebb figuráihoz és a politikai és gazdasági elit képviselőihez is. Minél közelebb kerül az igazsághoz, annál ingoványosabb talajra érkezik...

Értékelésem: Szerintem a könyv nagy érdeme, hogy mai szemmel mesél el egy 30-as évekbeli történetet, és bemutatja az akkori életet Budapesten. A párbeszédek és a leírások is többször utalnak akkori körülményekre, helyszínekre, hírekre, ami még inkább átfogó és élethű képet ad az akkori viszonyokról. A bűnügyi szál izgalmas, és a könyv olvastatja magát. Ugyanakkor a regény végén mégis úgy éreztem, lehetett volna nagyobb a csattanója, furfangosabb megoldásra számítottam. A főbb karakterek nincsenek nagyon finoman kidolgozva, ugyanakkor az író belecsempészett olyan apróságokat, személyes szokásokat, amelyek mégis egyedivé és szerethetővé teszik a szereplőket. A regénynek külön "ízt" ad, hogy fel-felbukkannak benne valódi történelmi személyek is, illetve hogy a szereplők neve szerintem nagyon stílusos és egyedi. Maradandó élményt ad, mindenképpen ajánlani tudom!

2016. december 16., péntek

Madarak a dobozban – Dexter79

Ebben a hónapban a szabadon választott krimi/thriller kategóiában Josh Malerman: Madarak a dobozban könyve mellett döntöttem. Nagyon régóta várólistás nálam a könyv, és örülök, hogy belekezdtem a Könyvklub miatt. Plusz a két krimi után mindenképp thrillert szerettem volna olvasni.

Fülszöveg:
Valami rémisztő dolog garázdálkodik odakint, amire nem szabad ránézni. Egyetlen pillantás elég ahhoz, hogy az ember őrült, kegyetlen gyilkossá váljon. Senki sem tudja, mi az, és honnan jött.
A szörnyűséges hírek egyre gyakoribbá válnak. Majd a tévé elsötétül, a rádió elhallgat, és az internet is összeomlik. A telefonok elnémulnak. Az ablakon pedig nem lehet kinézni többé.
Mára csak maréknyi túlélő maradt, köztük Malorie két gyermekével, akiket az egyetlen lehetséges módon nevel: a négy fal között. A folyóparti, elhagyatott ház ajtaja zárva, a függönyök behúzva, az ablakokra matracok szögelve.
Egyetlen esélyük, hogy elmenekülnek egy másik helyre, ahol talán biztonságban lehetnek. De az előttük álló út elrettentő: harminc kilométer a folyón, egy evezős csónakban bekötött szemmel! Csak Malorie találékonyságára és a gyerekek éles hallására támaszkodhatnak. Egyetlen rossz döntés is végzetessé válhat. És valami követi őket. De vajon ember, állat vagy szörnyeteg?

Kezdem azzal, hogy nekem mind a borító, mind a cím irtóra tetszik. Szerintem nagyon eltalálták. Szeretem az olyan könyveket, amikben a történet felénél, vagy csak a végén derül ki, hogy az író miért azt a címet adta, nagyon szeretem azt a "megvilágosodás érzést". :)

A történet két idősíkban folyik. Az egyik a valós, a másik a 4 évvel korábbi történéseket mutatja be, amikből megtudjuk, hogy Malorie hogyan került oda és miért van egyedül a két gyermekével. Szépen lassan megtudjuk, hogy miért nem nyithatják ki a szemüket, mi vezetett oda, hogy elinduljon egy csónakkal vakon. Voltak a történetben laposabb és izgalmasabb részek, szerencsére jól váltogatták egymást, ezért könnyű volt olvasni. Voltak részek, amelyek nagyon durvák voltak (nem maga a történés, hanem elképzelni, hogy mit csinálnak), és voltak olyanok is ahol kicsit paráztam. Nagyon nem ajánlott ijedősöknek lefekvés előtt, sötétben olvasni, mert utána fél éjjel forgolódsz az ágyban, hogy mi lehet a sötétben... :D 

Érdekes látni, hogy mit művel az emberekkel a bezártság, a tömeghisztéria, és a katasztrófák, azt hogy minden ember másképp reagál a dolgokra.

Picit lezáratlannak érzem a végét (lehet, hogy folytatása lesz még?), de összességében egy izgalmas és elgondolkodtató olvasmány. Eszembe jutott róla Jose Saramago: Vakság című könyve, amelyben egy kór vakságot okoz az emberek között. Embert próbáló feladat lehet egyik napról a másikra megszokni, hogy látás nélkül kell boldogulni.

Értékelés: 4/5

2016. november 29., kedd

Gyilkosság Mezopotámiában – Borsoka

Tartalom: Amy Leatheran nővért felkéri Dr. Eric Leidner, hogy gondját viselje a feleségének a mezopotámiai Hasszanje mellett zajló ásatásokon. A feleségnek, Louise Leidnernek a férj elmondása szerint képzelgései vannak, idegileg labilis. A nővérnek elmondja Mrs. Leidner, hogy attól fél, meg fogják ölni...

Értékelésem: A többi Agatha Christie-regényhez hasonlóan szerintem ennek a könyvnek is szórakoztató, magával ragadó volt a stílusa. Bár nem tudtam egészen azonosulni Leatheran nővérrel a különböző emberekkel kapcsolatos furcsa, esetenként szélsőséges véleménye miatt, szerintem jó volt a történetet az ő nézőpontjából megismerni, valahogy hitelesebbnek tűnt így. Nekem - főleg az elején - túl sok volt benne a szereplő, főleg a fiatal férfiak kicsit egyformák voltak, nehezen tudtam megkülönböztetni őket. Az egzotikus helyszín és körülmények különleges színezetet adtak a regénynek. Poirot karaktere pedig most is tetszett, és a pletykás hozzáállása külön meglepetés volt, még ha ezt a nyomozás érdekében vette is fel. A regény során AC-re jellemzően sok csavar volt, és folyamatosan gondolkoztam, hogy ki lehet a gyilkos (bár mivel egyszer régen láttam már a filmet, voltak halvány emlékeim egy-két mozzanatról, a gyilkosra szerencsére nem emlékeztem), nekem nem volt reális, hogy a volt férj a mostani férj, és ez a nőnek nem tűnt fel. Nem tudom elképzelni, hogy valaki ne ismerje meg a volt férjét úgy, hogy együtt élnek. Minden embernek vannak olyan szokásai, a hangja, a mozgása, amin nem tud hosszútávon változtatni.

2016. november 27., vasárnap

Gyilkosság Mezopotámiában – Dexter79

Értékelésem:
Kezdem azzal, hogy még sohasem olvastam Agatha Cristie regényt, és mikor rájöttem, hogy ez egy Poirot regény, akkor kicsit megijedtem, mert a tv sorozatról már hallottam, de a színész nem volt túl szimpatikus (hajlamos vagyok a színészekkel azonosítani a szereplőket, pl. a Harry Potter is ezért olvastam csak akkor mikor már lecsengett a hajcihő)
Nem tudom, hogy ez a könyv mennyire alkalmas arra, hogy vki belépjen az AC olvasók táborába, de ezt dobta a gép. :)

Fülszöveg:
"Elszántam magamat, hogy elmondom… az egészet! Valakinek el kell mondanom, különben beleőrülök… Tudja, mitől félek? HOGY MEG FOGNAK ÖLNI! Kaptam egy levelet… Fredericktől, a HALOTT FÉRJEMTŐL! Azt írta, ha valaha hozzámegyek egy másik férfihoz, MEGÖL! Én mégis hozzámentem Erichez… És két nappal az esküvőnk után kaptam ezt a levelet:Nem engedelmeskedtél. Nem menekülhetsz. Te csak Frederick Bosner felesége lehetsz! Meg kell halnod. Megrémültem… de Eric mellett biztonságban éreztem magam. Aztán megkaptam a második levelet:…"

Leatheran nővér szemszögéből/elmeséléséből tudjuk meg az egész történetet, aki mint ápolónő szegődik az ásatás vezetőjének "ideges" felesége mellé, aki a fülszövegben olvasottaktól fél. A nővér jó ideig azt hiszi, hogy Louisa Leidner rájátszik a dologra, de amikor megtörténik a gyilkosság, akkor mindenki meglepődik, hogy miért nem vették komolyan szegényt. Az első pár oldal érdekesnek tűnt, bár kicsit lassan indult be a történet, aztán a gyilkosság után szerencsére kicsit felpörgött a sztori. A könyv elején hirtelen túl sok embert mutattak be, nem igazán tudtam mindenki külső-belső "tulajdonságait"/jellemzését megjegyezni, csak annyira, hogy mivel foglalkoznak épp az ásatáson. 

Természetesen Poirot úgy jelent meg a könyvben, mintha Ő lenne a nyomozók netovábbja. A könyv nagy része arról szólt, hogy Ő nyomozott, majd levonta a következtetéseket és elmondta, hogy ki miért lehet a gyilkos, majd azt, hogy ki az ténylegesen. Jól kiderítette a gyilkos kilétét, tetszett, hogy mindenkit gyanúsnak gondolt az első pillanattól kezdve, én nem jöttem volna rá a gyilkos kilétére, és sokáig másra is gyanakodtam, viszont annyira nem jött be nekem a végkifejlet. Nem kerek a magyarázat, amiért az a gyilkos aki, hogy nem jöttek rá, hogy ki Ő! Nem részletezem, mert spoileres lenne, de aki olvasta az érteni fogja. :) 

Nem leszek nagy AC rajongó, de talán megpróbálkozom egy olyannal is, amiben nem Poirot van...

Értékelés: 3/5

Gyilkosság Mezopotámiában – k_annamaria

Szerintem kétféle ember létezik. Aki szereti Agatha Christie-t és a ki nem. Én az első csoportban tartozom. Viszonylag későn ismerkedtem meg AC műveivel. Viszont élénken él benne ma is az első könyvének élménye. Még most is  A Bertram Szálló a kedvencem.

Agatha Christie összes könyve jó. Ezt minden túlzás nélkül merem állítani.Mindig zseniális karakterekkel dolgozik. Nekem olvasás közben folyamatosan jár az agyam, hogy ki is lehet a gyilkos, de még soha nem sikerült elsőre kitalálnom. Christie nem szereti az egyértelmű dolgokat.

A Gyilkosság Mezopotámiában ismét egy olyan különös bűntényt dolgoz fel, ahol Poirot a közelben van. Poirot nem a kedvenc karakterem. Viszont ennél a könyvnél kezdem megszeretni ezt a figurát. Itt már nem zavart annyira piperkőc stílusa.
Itt is sok szereplő van mint az írónő összes könyvében. Én nagyon szeretem, hogy ennyi szereplővel dolgozik.
Tetszik a helyszín választása. Érdekes volt az ásatásokról, régészek munkájáról olvasni Amy Leatheran nővér hát nekem Ő nem lett kedvencem sokadik újra olvasás után sem. Egyszerűen idegesített a stílusa. Ha ki kellene egy karaktert emelnem akkor az dr. Reilly lennet, akinek ironikus humora és jó megérzései gyakran úgy tapintanak a megoldásra, hogy még Poirot-nak sem tűnik fel.
Én kifejezetten szeretem a lezárásokat. Poirot-nak mindig nagy közönségre van szüksége. Szereti lenyűgözni az embereket, ezért mindenkinek a szájába adja a megoldást.
Mivel már többször is olvastam a könyvet, így nem volt titok a gyilkos kiléte, de persze ez semmit nem von le az olvasás élményéből.
Mindent összevetve tehát: nagyon jó kis történet, szerintem kellően fordulatos. Ez az egyik kedvencem az írónőtől.

2016. november 1., kedd

A fiú – Borsoka

A tartalom: Sonny 12 éve börtönben ül és kábítószerfüggő. Mások által elkövetett gyilkosságokat magára vállal, cserébe a kábítószeradagjáért. Egy nap megtudja, hogy az apja nem öngyilkos lett, hanem megölték. Ezzel célt talál életének, megszökik a börtönből, és igazságot szolgáltat a maga módján.

Értékelésem: Kicsit viszolyogtam a regénytől, mert azt hittem, nagyon brutális lesz. Ehhez képest kellemes csalódás volt, mert sokkal inkább a történet egésze hagyott bennem nyomot, nem a rövid brutális részek. Szerintem nagyon szövevényes, izgalmas regény, kedvet kaptam arra, hogy egy másik Nesbo-könyvet is elolvassak. Nagyon tetszett benne, hogy tele van fordulattal, mindenkiről kiderül valami apróság, ami nem úgy van, ahogy gondoltam előtte. A karakterek jól kidolgozottak, mindenki nagyon különböző, sajátos életúttal. Senki se egyértelműen jó vagy rossz, hanem a kettő ötvözete. Sonny alakja a többi karakterhez hasonlóan is ellentmondásos volt, a vallásos misztikum és jóság, valamint a szélsőséges brutalitás keveréke. Tetszett a romantikus szál, bár azt nehezen tudtam elfogadni, hogy Martha relatíve könnyen elfogadja, hogy egy sorozatgyilkossal jön össze. Érdekes volt számomra, ahogy egy kábítószerfüggőt, illetve az alvilág mechanizmusait közelről bemutatja. A könyvben az az egy tetszett kevésbé. hogy szerintem túl összetett volt, túl sok volt benne a karakter, néha nehéz volt megjegyeznem, hogy ki kicsoda, és mit tudunk már róla.

2016. október 25., kedd

A fiú – k_annamaria

Aki kicsit is ismer az tudja, hogy rajonok a skandináv krimikért. Jo Nesbo nagy kedvencem.Viszont a Denevérember csalódást okozott, így egy ideje hanyagoltam az írót. Nagyon megörültem, amikor kiderült, hogy A fiú bekerült a közös olvasások közé.
Nagyon nagyon vártam ezt a krimit és bevallom minden várakozást felülmúlt. Számomra külön öröm, hogy a történetben nem tűnik fel Harry Holen karaktere. Végre olvashattam egy teljesen különálló,új szereplőkkel viszont a megszokott Nesbo minőségben egy tökéletesen felépített krimit.
Jellemzően a skandináv krimikre nagyon sok szálon fut a cselekmény, amely a story végére egy helyre összpontosul.
Nesbo remek helyszíneket választott. Szívesen olvastam volna még a norvég börtönéletről.
Sonny igazán jól felépített karakter. Sorozat gyilkos, de valahogyan mégsem negatív figura.
Másik kedvencem természetesen a felügyelő. lehet, hogy csak nekem volt meglepetés ,hogy Ő a vakond?
Adel nyomozó szintén kedvenc, mert Ő olyan"skandinávos" nyomozó:)
Jó volt a szereplők lelkébe is belelátni,ami szerintem Nesbora nem igazán jellemző.
A történet vége viszont nem tetszett. nekem túl meseszerű. Olyan amerikai happy endes. Nem igazán a skandináv krimikre jellemző.
Ennek ellenére szerettem és Jo Nesbo újra belopta magát a szívembe.

2016. október 20., csütörtök

A fiú – Dexter79

Fülszöveg:
"Sonny, a rejtélyes, visszahúzódó, kábítószerfüggő fiú tizennyolc éves kora óta börtönben ül, mert beismert két gyilkosságot, amelyeket nem ő követett el. Nem ingyen tette. Cserébe megkapja az egyetlen dolgot, amire szüksége van: heroint. Mivel ügye a korrupt hatalmi rendszer minden szereplőjét érinti, a rendőrségnek és az alvilágnak egyaránt az a célja, hogy folyamatosan bódult állapotban és rácsok mögött tartsák. És Sonnynak ez meg is felel, eszében sincs változtatni a helyzeten. A rabtársai egyfajta gyóntatóként tekintenek a különös, vonzó fiúra, s gyakran öntik ki neki a lelküket. Így esik, hogy egy napon Sonny megdöbbentő dolgot tud meg az egyik rabtársától: rendőr édesapja, akiről ő úgy tudta, önkezével vetett véget az életének, valójában gyilkosság áldozata lett. Sonny világa alapjaiban megrendül. Megszökik a szigorúan őrzött börtönből, és megkezdi vadászatát azok után, akik vétettek ellene."

A börtönben kezdődik a történet, aztán szépen lassan sok-sok másik szál kapcsolódik be. Még a könyv felénél is újabb és újabb szereplőket ismertünk meg, akik rövidebb, hosszabb ideig a történet részei voltak. Nekem személy szerint néhány mellékszereplő újbóli felbukkanásánál kellett egy-két mondat, hogy tudjam ki is az.
Az elején Sonny, a Fiú nem volt szimpatikus, egy szánalmas drogos, aztán kapott egy információt az apja múltjából, ami miatt abbahagyta a tizensokévnyi heroinozást (már ez is óriási teljesítmény). Aztán még mindig a könyv legelején rájövünk, hogy okos és leleményes (hiszen megszökik a börtönből), szóval talán mégse drogozta szét az agyát, az ember azt gondolta, hogy egy szerethető figura (tulajdonképpen egy kisfiú, mert kiesett neki 12 év a való életből). De aztán elkezdenek "hullani" az emberek. Bosszúhadjárat? Ok. Apám becsületének tisztára mosása? Ok. Na, de ennyi emberölés? Nem ok. Legalábbis nekem. Túl sok volt a hulla, és számomra nem volt elég indok a bosszú, vagyis nem úgy, hogy közben úgy próbálja az író beállítani a Fiút, hogy ő jó. Simon Kefas egy nagyon okos és dörzsölt zsaru, igazi nyomozó, egy vén róka, Kari pedig egy ígéretes zöldfülű, aki sokat tanulhatott tőle.

A vakond kilétére volt egy tippem az elején, de tökre melléfogtam vele, viszont így még érdekesebb lett számomra a történet. A szerelmi szál valahogy várható volt a történetben, és alapvetően nem is lett volna baj vele, ha Martha nem egy gyilkosba szeret bele, mert valljuk be őszintén, hogy hamar az lett Sonny-ból.

Egy nagyon jól megírt krimi, ahol a sok-sok külön életet élő szál a végén egy helyre összpontosul. Vannak benne nagy csavarok, emberi sorsok, vicces részek, kegyetlen részek, elgondolkodtató részek, rossz emberek és jók, bűnösök és ártatlanok.

Lehet, hogy ez volt az első könyvem az írótól, de biztos, hogy nem az utolsó.

Értékelés: 4,5/5

2016. szeptember 28., szerda

A lány a vonaton – Borsoka

A tartalom: Rachel vonattal ingázik minden nap. A vonatból belelát mások mindennapjaiba, különösen egy házaspár, Jess és Jason életének egy-egy jelenetét figyeli meg. Rachelnek nehéz élete van, egyedüli társai az alkohol és házasságának régi szép emlékei. Nem tud elszakadni volt férjétől, aki Jesstől és Jasontól csak pár háznyira lakik új családjával. Egy nap aztán egy bűneset újra közel hozza régi életének főszereplőjéhez és fő helyszínéhez, illetve új lökést ad életének. Rachel tisztázni próbálja esetleges szerepét, és rá kell jönnie, hogy senki sem olyan, amilyennek hitte...

Vélemény: A történet kicsit nehezen indult be, túl lassan adagolta az információkat, amelyek a sztori vázát adták. Tetszett, hogy több különböző nézőpontból mutatta be a történetet, és hogy mindenkinél monológszerűen, egyes szám első személyben beszélt. Ezzel betekintést adott olyan emberek életébe, akik egyébként távol állnak tőlem, hiszen mindenki labilis, céltalan és erőtlen. Kicsit zavart, hogy senki sem pozitív a történetben, nem volt "igazodási pont", ugyanakkor ez egyedi is volt benne. Tetszett a több idősík is, mert érdekesen vezette párhuzamosan az áldozat életét és a nyomozást, logikailag jól összepárosította a kettőt. A krimi-szál kicsit egyszerű volt a kevés szereplő miatt, de azért adott teret a találgatásnak. A végén kicsúcsosodó thriller része pedig szerintem éppen csak annyira volt hátborzongató, amennyi még nem nyomasztó. Összességében bár ódzkodtam a thriller műfajától, nekem alapvetően tetszett a könyv.

2016. szeptember 12., hétfő

A lány a vonaton – k_annamaria

Hatalmas megkönnyebbülés volt számomra, amikor kiderült, hogy a következő körben krimi és thriller témában fogunk olvasni. Ha valami közel áll a szívemhez akkor minden bizonnyal ez a téma kör lesz.

A lány a vonaton, ha emlékeim nem csalnak szavaztam is. Ezért nagyon örültem, hogy bekerült a közös olvasások közé. És most jöhet a sokkoló rész.
Számomra eddig ez volt a legjobb könyv amit a mini-könyvklub keretein belül olvastam.
Imádtam a könyv komor hangulatát. Mivel én nagyon szeretem a skandináv irodalmat, ezért engem nem zavart a történet vontatottsága.
Tetszett, hogy kevés szereplő van a történetben és mind a három szereplő szemszögéből megismerhetem a történetet.

Rachel az exfeleség:
Alkoholista,depressziós,labilis,akarat gyenge.Nem értettem mért ragaszkodik annyira a volt férjéhez. Nem igazán értettem meg a problémáit. Bár, hogy nem lehet gyermeke elég nagy trauma, de ezért szerintem még nem kellene az alkoholhoz nyúlnia. Az alkoholizmust szerintem az írónő tökéletesen ábrázolja. Ahogyan Rachel tagadásban él hosszú hosszú hónapokon keresztül.Aztán ahogyan eljut a következő szakaszba a felismerés. Erre a nyomozgatása és a visszaemlékezés tökéletes segítséget nyújt neki. Szerintem a történet végére nem jut el a gyógyulás szakaszához, de próbálkozik.

Anna a feleség:
Nekem Ő volt a ellenszenvesebb karakter. Volt valami visszataszító benne. Nem tudom pontosan megmagyarázni mi is, de amikor az Ő gondolatait olvastam a hideg futkosott a hátamon.
Szerintem Anna végig szerepet játszott. nem hiszem, hogy boldoggá tette őt az anyaság. Azt gondolom valójában kielégítő volt számára a szerető szerep. Feleség és anyaként csak pózolt.

Magan az áldozat:
Bár nem is biztos, hogy Ő az egyetlen áldozat. Miden szereplő áldozat és végig a saját démonaikkal küzdenek.
Vele sem igazán kerültem egy hullámhosszra, de szerintem egy jó krimiben nem is annyira szempont, hogy szeresük a szereplőket.

Nekem kb a történet felétől volt egyértelmű, hogy ki is a gyilkos és az, hogy hová is tartunk.
Tetszett a történet lezárása. Nincsenek kérdőjelek csupán csak a szereplőket örökre összekapcsoló titok maradnak.

Jó kis könyv volt ez, így elsőre a krimi témakörében. Én egy jót vonatoztam. Néhol lassan zötykölődtünk, néhol száguldottunk.
A történet végén sem szálltunk le a vonatról, egy sötét alagútban rekedtünk. A szereplők örökre ott is maradnak.

Kedvenc idézetem:
"Talán nem is az igazság kimondásához, hanem pont a továbblépéshez van szükség bátorságra."

2016. szeptember 8., csütörtök

A lány a vonaton – Dexter79

Májusban olvastam el a könyvet, ezért most csak kicsit felelevenítettem az emlékeimet.
Kezdem azzal, hogy szenvedés és csalódás volt ez a könyv. Több, mint egy hónapig tartott míg elolvastam, mert annyira nyomasztó volt, hogy muszáj volt mást olvasnom közben. Mindenki agyondicsérte, ezért is kezdtem el végre olvasni, mert kíváncsi voltam, hogy miért vannak úgy oda (mindig beleesek ebbe a csapdába, aztán jön a pofára esés, na mindegy).

Van ez a nő (Rachel), aki az egész könyvben szinte csak vonatozik (unalmasan sok leírás), aztán meg nyomozgat, és közben mást se csinál, mint iszik és iszik, és iszik, ja és állandóan sajnáltatja magát (persze előtte, meg után, ja és közben is iszik). Nem is tudom, hogy találkoztam-e már ilyen ellenszenves, szánalmas, idegesítő szereplővel. Lát valamit a vonaton (alkoholos mámorában, reggel 8-kor), amiről azt hiszi, hogy ez valami óriási nagy dolog (ebből indul ki a sztori). Jó sokára a történetben kiderül, hogy egy elvált nő, aki még évek múltán is a házasságát siratja, és még mindig hívogatja a volt férjét. Van a volt férj, akinek új felesége van (Tom és Anna), és van egy pár (Megan és Scott), akiket "kukkol" a vonatról. Minkét pár házassága elég érdekes, de emiatt jól illeszkedik Rachel szánalmas életéhez.
Egyik szereplő se volt szimpatikus, furák voltak, és tök logikátlanul cselekedtek legtöbbször. Tom-ot és Scott-ot is úgy írta le az írónő, mintha nagyon jó és eszményi pasik lennének, de mindkettőről kiderült, hogy tök gázak. Folyton a szánalmas szó jut eszembe az összes szereplőről. (Bocsánat!)

Már a történet felépítése "gondot" okozott nekem. Igaz, hogy jelölve voltak a dátumok, és hogy éppen kiről olvasunk, de én tökre zavart voltam az elején. Ide-oda ugráltunk és nem igazán tudtam követni. Az ember elolvas egy dátumot, pontos időt, de egy fejezettel később már nem is emlékszik rá (én legalábbis nem). És mivel e-book-on olvastam ezért a visszalapozás se volt egyszerű (nem is tettem). Ezért fordulhatott elő, hogy, valamilyen buta oknál fogva azt hittem, hogy Rachel és Megan egy és ugyanaz a nő, csak az egyik időben előbb van, hogy közben nevet változtatott és új életet kezdett (hogy először normális élete volt, aztán félresiklott). Aztán persze rájöttem, hogy nem így van, de addigra már még jobban összezavartam magam. :)

A csattanóra én személy szerint nem jöttem rá, lehet kevés krimit olvasok, mert másoknak tök egyértelmű volt már az elején a dolog...

Az összehasonlítás a Holtodiglannal ennél a könyvnél is egy melléfogás, mert meg se közelíti azt.

Értékelés: 2,5/5

2016. augusztus 20., szombat

Menedék – Dexter79

Mivel az egyik kedvenc műfajom a disztópia, ezért jó sok könyv van a várólistámon. Sokat gondolkoztam, hogy melyik legyen, de mikor megláttam AniTiger oldalán az előző könyv értékelésénél, hogy ez sokkal jobb sorozat, mint amit július hónapban olvastunk (Végtelen ég alatt), úgy döntöttem, hogy ő lesz a befutó.

Ann Aquire - Menedék (Razorland trilógia)
Fülszöveg: A ​második világégéskor születtem. Legendák szóltak egy olyan korról, amikor az emberek hosszú ideig éltek. Én dajkamesének tartottam. Az én világomban senki sem érte meg a negyven évet. Egy enklávéban éltem, ahol a legidősebb közülünk huszonöt éves volt. Némelyek azt suttogták, megváltás lenne számára a halál, de igazából csak nem akarták a saját maguk jövendőjét látni.

A bővebb fülszövegből és a könyv első pár oldalából egyből kiderül, hogy egy föld alatti társadalomra "bukkanunk" a lapokon. Megmondom őszintén, hogy az első 50-60 oldalon nagyon rosszul viszonyultam a könyvhöz, mert egyértelműen az egyik előző közös olvasásunk könyve, a Metro 2033 jutott eszembe. Lent élnek a föld alatt, tulajdonképpen ugyanúgy egy barlangrendszerben (régi metró), kicsi, egymástól elzárt/elkülönült állomásokon, és amikor a másik "állomásra" át kell menni, akkor odakint veszély leselkedik rájuk (itt emberevő Korcsok, míg a Metro-nál vmi zombiszerű lényeg formájában).
Azonban a másik könyvtől eltérően, itt egyértelműen kirajzolódik a "minitársadalom" amiben élnek, a felépítése, a hétköznapjai, a lakói. Emiatt ez sokkal érdekesebb, ahogy a szereplők is azok. Nagyon vicces, hogy különböző tárgyakról kapják a nevüket (Pikk (kártyalap után), Selyem, Sodrony, Kő), 16 évesen egy névadó ceremónia után (előtte mindenki csak számmal van jelölve, ez is olyan dolog, amit már más disztópiákban láthattunk).
Az Öregek (kb.25 évesek) irányítják Egyetem-nek nevezett közösséget. Ők döntenek fontos ügyekben, ők büntetnek, és ők hallgatnak el dolgokat. Félnek az új dolgoktól, senkinek nem lehet személyes vagyona, minden begyűjtött/talált relikvia a közösséget illeti. (megint egy könyv, amiben a vezetők rosszul látják a dolgokat)
Itt van a főszereplő "hölgyünk" Pikk, aki vadásznő, ő meglehetősen ügyes, és bátor, és gondolkodik (nem elégszik meg félmagyarázatokkal), és kicsit lázadó is. Aztán ott van a főszereplő párosunk férfi tagja, Fakó, aki nem a föld alatt született, hanem csak később került oda, szóval Ő picit emlékszik a fenti világra. Ők ketten társak lesznek a vadászatokon, és innen indul igazából a történet.

Nem hiszem, hogy túl nagy titkot árulok el azzal, hogy az ismeretlen, amivel szembe kell nézniük (ahogy a fülszövegben is olvasható), az a közösségen kívüli világ. Pikk egy csomó új dologgal találkozik, sok olyannal, aminek még a nevét se ismerte, nem hogy látta volna. Sokszor megdöbbentő és vicces, hogy mennyire alapvető dolgokat (pl. napszemüveg, wc) nem ismer, más dolgokról pedig hallott, de még sosem látta (pl. napfény, autó).

Összességében egy jól kidolgozott világ, folyamatosan fenntartja az érdeklődést, nagyon kíváncsi vagyok, hogy mi lesz a folytatásban, mert a vége túl "nyugisra" sikerült. :)

Értékelés: 4/5

2016. augusztus 1., hétfő

Végtelen ég alatt – k_annamaria

Hiába olvastam már el hónap elején a könyvet, annyira felbosszantott. Nem tudtam mit írni róla. Igazán most sem.
Ami biztos, az idei év tévedése díjat nálam elvitte, még akkor is ha csak július van.
Azt sem mondhatom, hogy legalább az elképzelés jó volt. Nem olyan nehéz több történetet összeollózni és kiadni sajátunkként.
Segélyes,fantáziátlan.
Ami ebben a pár száz oldalban le lett írva az számomra egy kis bevezető volt.Nagyon untam oldalakat ugrottam át csak, hogy egy kicsit haladjak a storyval. Az oldalak kihagyásával nem éreztem azt, hogy bármiről lemaradnék.
Nem volt számomra egyetlen szerethető karakter sem. Egy kis szalmaszál amiben kapaszkodhatnék.
Most kicsit csalódott vagyok.

2016. július 16., szombat

Végtelen ég alatt – Dexter79

Számomra egy igazi disztópia, az ilyen könyvek miatt szeretem ezt a műfajt. Az első oldalakon egyből egy furcsa jelenetbe csöppenünk, de aztán szépen lassan kirajzolódik egy érdekes, jól kitalált világ, vagyis inkább kettő...
Az egyik egy körbezárt, biztonságos világ, ahol semmi sem valóságos, mert mindent az e-szemen keresztül kitalált Világokban csinálnak, tulajdonképpen álmodoznak, és más embernek képzelik magukat, mint akik (itt él Aria). A másik a színtiszta vadság, puszta, ahol a tét az életben maradás. Az előbbi világban ott az óriási technikai fejlődés, míg a másikban az "elmaradottság" figyelhető meg. Az emberek itt visszatértek a gyökereikhez, vadászat, halászat, stb. (itt él Perry)
Azt nehezen tudom elképzelni, hogy egy olyan "kitalált" világban éljek, mint a "Belsősök", ahol semmi sem valóságos, azonban a "Külsősök" világa is kemény lehet. Ha választanom kellene, én akkor is inkább az utóbbi mellett döntenék. A Belsősök körbezárt, rendezett világáról kicsit az Emlékek őre jutott eszembe, mert itt is kicsit beszabályozottak az emberek számomra.

Aria az elején kicsit nyápicnak tűnt, nem gondoltam volna, hogy valaha is megállja a helyét a kinti világban, de szerencsére nem lett igazam. Aranyosan viszonyult az első pillanattól kezdve Perryhez, aki nagyon határozottnak és hozzáértőnek tűnt a számomra. Jó volt látni, hogy milyen fejlődésen mennek át, amíg együtt "utaznak". Nagyon tetszett a Halló, Látó, Érző dolog, ami a Külsősök különleges tulajdonsága. Az írónő ezt a részét is nagyon jól kidolgozta a könyvnek. Aztán ahogy bekapcsolódott a történetbe Roar és Cinder, még izgalmasabb lett.
Két óriási csavar is volt a könyvben, és bevallom őszintén, hogy egyikre se számítottam.

Szeretem az olyan könyveket, amikben váltott szemszögből írják le a történteket. Ennél a könyvnél azonban az elején picit zavart, hogy ahol az egyik szemszögből abbahagyták, a másik szemszögből nem egyből onnan indult a folytatás. Aztán megszoktam. Nagyon olvasmányos volt, csak úgy fogytak az oldalak az ujjaim alatt, sokszor alig tudtam letenni, pedig aludnom, vagy indulnom kellett volna. :)

A borító teljesen rendben lett volna számomra, ha a csajszi nem abban a bőrdzsekiben van, az valahogy nem illet a történethez. A háttérben lévő kiégett fa, és a környéke nagyon jól meg van csinálva, ami a történet közepén értelmet is nyer. Azonban az Éhezők viadalával való összehasonlítás számomra sántít. Igaz, hogy nem olvastam, de láttam filmen az első két részt, de valahogy engem az nem fogott meg, és nem is jutott volna róla eszembe ez a könyv, vagy fordítva.

Nagyon szívesen olvasnám a folytatást, mert hiányzik a befejezés nekem, pedig nem lett függővég.

Értékelés: 5/5
(Mivel a Napnak fényére 4,5-et adtam, erre muszáj többet)

Kedvenc idézeteim:
"A lány felnevetett. A hangjától úgy érezte, mintha nyár költözött volna a szívébe."
"A látók a leggyakoribbak. Jól látnak és jól is néznek ki. De mielőtt még megkérdeznéd, nem, én nem vagyok látó. Csak simán szerencsés vagyok."

2016. július 1., péntek

Napnak fénye – Dexter79

Be kell valljam, hogy ha nincsen a Könyvklub, akkor ezt a könyvet se vettem volna soha a kezembe. Egyrészt nem tetszett a borító (bocs mindenkitől, akinek igen), másrészt a fülszöveg alapján kicsit megijesztett, na meg persze az, hogy még nem olvastam semmit, ami a kínai társadalomban játszódott volna.

Maga a történet nagyon vicces volt, fordulatos és akciódús. Annak ellenére, hogy a technikai dolgok nem állnak közel hozzám, nem éreztem soknak, sőt ezekkel a "műszaki" dolgokkal együtt is szerethető volt a sztori. Kaptunk egy pici bepillantást a Kínai Birodalom életébe, abba hogy milyen szabályok alapján élnek, aminek egy része gondolom a mai világban is megvan, de nem ez volt a történet lényege.
Az elején furi volt a könyv, de aztán mikor túljutottunk a bálon, sőt konkrétan a robbantás előtt kezdett beindulni. Az elején Ticca nem volt annyira szimpatikus, nagyon gyerekesnek gondoltam, de aztán rájöttem, hogy sokkal érettebb bizonyos dolgokban, és irtóra jó a humorérzéke. Laza volt, humoros, és frappáns, remek visszavágásai voltak, tetszett az önirónia is, amit újra és újra megcsillogtatott.
A császár az elején szintén érdekes volt, ennek ellenére nekem az első pillanattól kezdve szimpatikus volt, nem zavart, hogy a pozíciója miatt kicsit hűvös, távolságtartó, mert mint kiderült legbelül ő is egy "jó" ember. Vicces volt egy teljesen más környezetben látni, hogy a teljesen másfajta neveltetés miatt hogyan áll a dolgokhoz.
Lin is jópofa volt, kedves, aranyos, okos, de nekem semmi pluszt nem adott.

Érdekes volt, mert az elején minden új szereplőnél próbáltam eldönteni, hogy ki tartozik a jófiúk és ki a rosszfiúk csoportjába. Sokszor persze utólag kiderült, hogy tévedtem.
A romantikus oldalam miatt két szerelmi szál is végiglebegett a könyvön Ticca és Lin párosa, valamint Ticca és a Császár párosa. Nem vitte túlzásba az írónő, de nekem ezzel együtt volt kerek a történet.

Voltak benne kiszámítható részek, de nagyon sok meglepetés is, volt olyan rész, amire a végén választ kaptam, de sok minden volt, amire nem, és ezek a válaszok nagyon hiányoznak. Annak ellenére, hogy egy lezárt történet, én szívesen olvasnám a folytatását, a szereplők további életét...

Értékelés: 4,5 / 5

Kedvenc idézeteim:
"- .... Ám, ha amúgy is az öngyilkosság a célom ezzel az akcióval, akkor miért bánnám, ha hamarabb elérem?
- Pompás megközelítése a problémának, örülök, hogy kezded pozitívan látni a világot."
"- Nem azért mondom, de elméletileg ide feljönni se lenne szabad, te meg fél nap alatt kényelmesen berendezkedtél. Persze, miért is csodálkozom, hogy egyesek úgy hiszik, rájuk nem vonatkozik a törvény, csak mert ők egy kicsit magasabb polcra születtek.
- Kicsit aggódtam, hogy amint elszáll első haragod, és tudatosul benned a rangom, nem fogsz tudni majd kötetlen hangon beszélni velem, de már látom, félelmeim alaptalanok voltak."

2016. június 22., szerda

Napnak fénye – k_annamaria

Nagyon örültem, hogy a könyv bekerült a közös olvasásokba. Évek óta kívánságlistás. Bár bevallom a csodás borítója miatt került fel.
Nagyon meglepődtem,hogy az általam látogatott két könyvtár egyikében sem beszerezhető.Viszont ezért is jó ez a könyvklub. Költsön kaptam.

A molyon olvasgattam az értékeléseket és ott annyira pozitív a visszajelzés, hogy valószínűleg ezért én többet vártam a történettől.
Adott egy tökéletesen megálmodott posztapokaliptikus világ. Rögtön bele is vágunk a történet közepébe. Háború után háború előtt vagyunk. Kicsit olvastam volna az előzményekről is.Hogyan lett ilyen a világ?
Legmegdöbbentőbb karakter a macska volt számomra. Idegesített. Nem is igazán tudtam őt hova tenni.
Ticca az elején nagyon szimpatikus volt. Olyan kis hebrencs, vagány kis csajszi, de a végére valahogy ellaposodott.
A többi szereplő viszont nagyon jól össze van rakva. Szerethetőek. Még a negatív karaktereket sem lehet utálni,vagy haragudni rájuk.

Azt gondoltam, hogy egy nagyon izgalmas, humoros történetet kapok. Sajnos nem egészen. Nem igazán fogott meg a történet. Maga a történet nagyon jól van megírva, de nekem hiányzott belőle valami. Egy kis plusz, amitől hetek múlva is emlékszem a történetre. Nálam ez a könyv az egyszer olvasós kategória.

2016. június 1., szerda

Az emlékek őre – Veron

Olvasás a Mini-Könyvklub keretében
Már évek óta többször szemeztem a könyvvel (már a film előtt is), csak valahogy mindig elkerültük egymást, mondhatni „majd” címszóval… Most hála az első könyvklubomnak, végre eljutottam az olvasásig.
És határozottan éveztem, gyorsan olvasható, jól érthető ifjúsági könyv ez, amiben azért mégis akad mondanivaló, és az ilyet én határozottan szeretem.
Felveti a kérdést, hogy ki ne szeretne olyan világban élni, ahol nincs éhezés, háború, gyűlölet, erőszak? És az első kérdésnél még nem olyan egyértelmű, hogy mi a válasz (amíg túl nem vagy már pár disztópián, addigra ugye tudjuk…). Hogy cserébe szigorú szabályok vannak? Hááát, mindennek ára van… Hogy mások választják ki helyetted, mi leszel életed hátra lévő részére? Elnézve a szertartást, azért elég gondosan választanak, talán még ügyesebben is, mint ahogy 14-18 évesek választanak maguknak. Én pl. ennyit még feladnék a „szép (új) világért”.
Csak az a baj, hogy ennél mélyebb dolgokat is fel kéne adni érte, és a szeretet, szerelem, család már nem biztos hogy ennyire megéri (ez engem sokkal rosszabbul érint, mint hogy mások döntik el, mi legyek). A szigorú népesség-szabályozás, meg az elbocsátás lényege meg aztán végképp világossá teszi, mi is itt a helyzet…
Szerintem bár nem tökéletes könyv, mégis ideális lehet ifjúsági regénynek, gondolkodásra, megkérdőjelezésre és átértékelésre-késztetésre ideális lehet, akár monumentálisabb olvasmányok előtti állomásként is. És a mai vértől és egyéb testnedvektől csöpögő világban nem hiszem, hogy túl durva lenne az ifjúságnak (gyorsabban nőnek fel, mint hisszük vagy ahogy szeretnénk sajnos :( )
Azért felnőttként is élvezhető, és bizonyos dolgokra úgysem lehet elégszer emlékezni :)

Egyéb megjegyzések:
különösen tetszett amúgy, ahogy a szövegből kikönyököl a genetika :)
utólag kicsit csalódott vagyok, mert volt egy konkrét elgondolásom a végéről, ami az azóta olvasott megjegyzések alapján téves… pedig nekem úgy jobban tetszett volna, na… azért még folytatom, de így talán kicsit később…

2016. május 28., szombat

Az emlékek őre – Dexter79

Fülszöveg:
A 12 éves Jonas olyan világban él, melyben nincs igazságtalanság, éhezés, erőszak, nincsenek kábítószerek, a családok életében is teljes a harmónia. Ezt a tökéletesnek tűnő világot a bölcsek tanácsa vezeti. Ők azok is, akik a tizenkettedik évüket betöltött fiúk és lányok egész életre szóló pályáját kijelölik egy évente megrendezett ceremónián. Történetünk hősét valami egészen egyedi feladatra tartják alkalmasnak. Miközben egy különös öregember felkészíti őt hivatása betöltésére, Jonas előtt feltárul, milyen titkok lapulnak az őt körülvevő világ békéje mögött. A fiú vakmerő tettre szánja el magát…

Értékelés:
Ez is egy olyan könyv, ami régóta várt elolvasásra nálam, ezért örültem neki. Ez egy ifjúsági könyv, egy 12 éves fiúról szól, de nem vagyok benne biztos, hogy a hasonló korosztálynak szól. szerintem egy 12 éves gyereknek ez egy túl mély és nyomasztó történet lehet.
Talán az első két szó, ami a könyvről eszembe jut az a bizarr és furcsa. Az írónő egy nagyon érdekes (és nem feltétlenül jó értelemben) világképet festett le. Első hallásra utópiának tűnhet a sok jó dologgal, számomra azonban egyértelműen disztópia. Egy hihetetlenül beszabályozott, korlátozott élet, ahol az emberek mindent szürkében látnak, és nem igazán van választási lehetőségük. Ok, ok, nincs erőszak, fájdalom, szenvedés, de nincs szabad akarat, nem kérdezheted meg azt, amit akarsz, nincs "szabadidő" (ja az utóbbi van, de akkor is "tudják", hogy mit kell csinálniuk), ja és nincsenek könyvek :). Nekem ez egy szépen feldíszített börtönnek tűnik.
A szereplőkről az jut eszembe, hogy robotok, beszabályozott robotok, még Jonas is az volt, amíg nem találkozott az "öregemberrel". Akkor végre elkezdett "élni", látni, érezni.

A könyv borítóját (piros szánkós) először nagyon bénának találtam (utólag is elnézést érte), egyáltalán nem tetszett, aztán ahogy alakult a történet és a piros szánkó értelmet kapott már más szemmel néztem a borítóra. Egy teljesen jól kitalált képet tettek a könyv elejére :)

Nekem nem igazán kerek így a történet, ezzel a befejezéssel, olyan lezáratlan, hirtelen, ezért valószínűleg el fogom olvasni a folytatását is, és kíváncsi vagyok a könyvből készült filmre is.

Értékelés: 3/5

Az emlékek őre – k_annamaria

"A magyarázatot nem egy hang adta meg. Az élmény önmagért beszélt."
Sorozatok terén nálam új kedvenc született.

Valószínűleg, ha nem lenne a könyvklub én ezt a könyvet soha nem olvasom el. Ennek fő oka a borító. Én általában az alapján választok, hogy mennyire tetszik a borítója. Fülszöveget szinte soha nem olvasok.
Itt nem igazán értettem először a borítót. Mért van az elején egy szánkó?

Lois Lowrytól még nem olvastam semmit. Viszont nagyon tetszett a stílusa. Annyira emberi oldalról közelítette meg a történetet. Kifejezetten tetszett rövid,lényegre törő stílusa.

Az első pár oldal után kiderül, hogy egy nagyon érdekes világba csöppenünk.Hisz Jonas olyan világban él, melyben nincs igazságtalanság, éhezés, erőszak, nincsenek kábítószerek, a családok életében is teljes a harmónia. Amin én elsőre meglepődtem, hogy mindenki biciklivel közlekedik.Hová lettek az autók?
A történet előre haladtával egyértelművé válik, hogy ez az"idilli" csak egy becsapás. Jonas számára biztosan.

"– Ha minden egyforma, akkor nem lehet választani! Olyan jó volna, ha reggel, mikor felkelek, eldönthetnék dolgokat! Például azt, hogy kék inget veszek-e fel aznap vagy pirosat."

Nagyon tetszett hogy a történet elején megismert Jonas "kiskamaszból" kész felnőtté válik. Zseniálisan megalkotott karakter.

Összességében egy nagyon megrázó könyv. Nem is adnám gyerekek kezében.
Tökéletes társadalom nem létezik. Nekem inkább félelmetes volt ezt a sok cukormázat olvasni. A mindenki szeret mindenkit, a helyes nyelvhasználat, az egyformaság, a színek nélküli élet.......hát én nem bírnám. Én úgy gondolom,ez a társadalom pont azt próbálta meg elpusztítani, ami a legfontosabb.A választás jogától.
Szerintem ez a könyv erre a kérdésre keresi a választ. Lehet-e, kell-e tenni valamit ez ellen?
Úgy gondolom Jonas helyes döntést hozott. Én drukkolok neki.

"Az emlékek arra valók, hogy az emberek osztozzanak rajtuk."

2016. május 11., szerda

Az emlékek őre – Lisie

Ezt a könyvet először kb 14-15 évesen olvastam (volt már vagy 14-15 éve! :D ÚRISTEN!), barátnőm adta a kezembe, hogy nagyon jó, el kell olvasnom! Miután megtettem, egyetértettem vele és teljesen odavoltam, hogy milyen hihetetlen történet! Legjobban az alma és a szánkó maradt meg bennem. 

Ennyi idő elteltével újra a kezembe sodorta a Sors, és újfent nekiálltam több könyvvel és tapasztalattal a hátam mögött. Ezúttal is megérintett a történet, annak ellenére, hogy azóta legyűrtem pár disztópiát (jobbat-rosszabbat). Mindenképpen ezt a könyvet tekinteném (akár így van, akár nem) a kezdetnek, a műfaj megteremtőjének. A történet rövidsége nem engedi meg, hogy nagyon beleássuk magunkat a társadalom teljes működésébe és hogy miképpen és miért alakult ez így. Annyira megy bele részleteiben, amennyi ahhoz szükséges, hogy megértsük a rendszer működését. Letisztultan, tényszerűen mutatja be a tökéletesen kontrollált, irányított, „kordában” tartott társadalmat, ahol nincsenek érzelmek, nincs választási lehetőség, nincs szabad akarat. Nem számít az egyén, csak a közösség. Jonas példáján keresztül mutatja be az író, hogy milyen, amikor valaki megtapasztalja a másik oldalt. A „régi rendszert”, minden szépségével és hibájával együtt. 

Számomra az a történet erőssége, hogy ebben a 240 oldalban benne van minden. Szépség, fájdalom, érzelmek, a dolgokhoz való viszonyulás, ami számunkra alapvető, az milyen lehet valakinek, aki sosem tapasztalta, érezte… Talán nekünk is jobban kéne értékelnünk az élet apróságait. Az írónak nem volt szüksége szerelemre, töménytelen akcióra és ármánykodásra ahhoz, hogy létrehozzon egy regényt, amivel megérintette az olvasók lelkét.

2016. május 7., szombat

Lev Grossman: A varázslók – Dexter79

Fülszöveg:
"A többi fiatalhoz hasonlóan Quentin Coldwater sem hisz a varázslatokban egészen addig, míg egy zártkörű és titkos egyetem hallgatója nem lesz New York egy eldugott részében. S noha a tanulás évei úgy telnek, mint bárhol máshol – barátokra tesz szert, rendszeresen lerészegedik, majd idővel lefekszik valakivel, akibe beleszeret –, a titkos tudás örökre megváltoztatja őt. Kitűnően sajátítja el a modern varázstudományt, ám a szíve mélyén mindig is vágyott nagy kalandot és boldogságot nem kapja meg hozzá. Egy nap a barátaival azonban felfedeznek valami hatalmasat, ami mindent megváltoztathat."

Nagyon nagy bajban voltam a szabadon választott könyv kapcsán, több könyvet is szerettem volna elolvasni, de miután az előző havi Ólomerdőre nem tudtam rászánni magam, ezért féltem a fantasytól. Teljes egészében a fülszöveg és a borító alapján választottam A varázslók című könyvet. Egy kicsit talán azt vártam, hogy visszakapom a "Harry Potter élményt", de persze ez hülyeség, mert olyan jót nem lehet írni (én legalábbis így gondolom), vártam a hasonló dolgokat (pl. varázspálca, iskola), de másképp volt kitalálva és talán emiatt volt csalódás a könyv. 
Engem már a történet se kötött le, túlságosan mese volt, csúnyán szólva túl fantasy az én lelkivilágomnak, egyáltalán nem tudtam azonosulni a történettel, sem a főszereplővel. Egyes mellékszereplők azért tetszettek, de a főszereplő Quentin az egész könyvet (497 oldal) végigszenvedte. Ezt most szó szerint értem, az első oldaltól az utolsóig boldogtalan volt, és folyamatosan "sírt" és szenvedett, hogy ő milyen boldogtalan.
A történetben fontos szerepet kap egy könyvben megírt történet (mese), de már az első említéskor átugrottam azokat a részeket, amiknél erről írt...

Összességében csak azért fejeztem be a könyvet, mert vártam a csattanót, a nagy kalandot, de az én olvasatomban nem jött el. Ez is egy sorozat része, de ebben az esetben biztos vagyok benne, hogy nem fogom a folytatást elolvasni, mert olyan kevés az idő, és olyan sok jó könyv vár elolvasásra.
Értékelés: 2/5

Azonban örülök, hogy ezt a Könyvklubbot is vállaltam (ismét óriási köszönet érte Vegazusnak!!!), mert az első két könyv tetszett, bővítettem a műfaji ismereteimet. :)

2016. május 4., szerda

Becca Fitzpatrick: Csitt, csitt – MLinda

Ismét eltűnődtem, hogy vajon hány olyan YA fantasy-re van még szüksége a népnek, ahol adott egy 16 éves jó kislány, aki lehetőleg semmivel se lógjon ki a sorból, legyen átlagos, mint egy szerda reggel, legyen stréber, de legalább könyvmoly (itt: az iskolaújság szerkesztője), legyen valami fura a lakásuk körül (most költözzön a sztori helyszínére, itt: lakjon egy ködös vidék legködösebb kertjének régi parasztházában a semmi közepén túl), meg a szülei se legyenek egyszerű esetek (minimum, hogy elváltak, de jobb, ha csak az egyik szülő él), a csemetével együtt élő szülő legyen elérhetetlen, dolgozzon sokat, lehetőleg távol a gyerekétől, akit persze imád, meg minden, mégsincs köztük egy normális párbeszéd, sőt, a gyerek nem is őszinte anyukával, a teljes bizalmát kihasználva el-elkószál egyébként nem favorizált helyekre, rosszarcú fazonokkal.

Legyen a lánynak kevés túlélési ösztöne, vonzza a bajt, menjen szembe az egyébként logikusnak tűnő gondolatokkal. Azért mert éppen szépen nézett rá a valamiért-nagyon-vonzó-rosszfiú, akivel szintén nem volt még egy értelmes dialógusa sem de azért sok mindent megtenne neki.

Ja igen: kell még minimum egy rosszfiú is (aki persze igazából nem az, mert megváltozik a lány irányt tanúsított „komoly” érzelmei hatására – különben hogy nyerné el a kiválasztott lányzó kegyeit?), akinek földöntúli képességei vannak legjobb, ha bele tud mászni az alany agyába vagy alakváltó. Apropó: miért kellett Folt nevét lefordítani? Engem borzalmasan idegesített, néha egy kis anyagdarab jutott eszembe róla…

Ha már a ruhánál tartunk: szerintem többször szerepelt benne, hogy valakin milyen ruha van, int egy Jane Austen regényben. Csakhogy oda kell és illik, itt viszont semmi, de semmi pluszt nem ad. Mert miért kell annak egy külön bekezdés, hogy xy ma sötétkék farmert és csizmát visel, amikor ez az égegyadtavilágon semmi jelentősége nincs és nem is kerül elő többet… Meg az sem, hogy a Loire völgyi kezdés után hogy a manóba kerül a sztori Maine államba?

Elismerem, valószínű, hogy nem én vagyok ezeknek a regényeknek a célközönsége. Hogy miért is olvastam el? Kerestem egy angyalos sztorit – egyet se olvastam még, és azt hiszem, nem ezen a vonalon fogok továbbmenni ajánlásokat viszont szívesen fogadok.

Mindezektől függetlenül azt gondolom, hogy az alapötletből sokkal többet ki lehetett volna hozni, arra mindenesetre jó volt, hogy lázas influenzás állapotban elüssem az időt. És bárcsak angolul olvastam volna, akkor legalább nyelvgyakorlásnak is betudhatnám – így meg csak dühöngtem a fordításon, nem egyszer, nem kicsit. (Annak ellenére, hogy többször megálltam gondolkodni, hogy vajon az eredeti szövegezése is ennyire g.gyi vagy a fordítás teszi…)

Elgondolkodtam rajta, hogy vajon mit tanít ez a könyv a tiniknek. Nem vagyok elégedett a válaszommal. Az, hogy légy bizalmatlan a szüleiddel, az, hogy nyomozz a saját szakálladra nem sok jót jelent. Meg az sem, hogy a puszta testi vonzalmat már megint mindenek fölé kell helyezni.
Elnézést minden rajongótól!

2016. március 24., csütörtök

Ólomerdő – k_annamaria

Kezdhetném úgy, hogy én annyira akartam szeretni, de nem teszem. Már 2014 olvastam a könyvet és akkor nagyon nem tetszett. A szavazásnál is nagyon reménykedtem, hogy nem lesz benne a háromba.Mivel nem így lett, gondoltam adok neki még egy esélyt.
Azt gondolom, hogy a magyar monda és rege világ rengeteg kihasználatlan lehetőséget rejteget magában. Ennek ellenére szerintem nem igazán jeleskedünk a "fantasy" világában.
A történet végtelenül lassan indul be. Olyan 100 oldal után azt gondoltam, félbehagyom nincs értelme erőltetni. Végül azért csak átverekedtem magam rajta, ami számomra hatalmas megkönnyebbülés.
Ha valami pozitívat kellene mondanom a könyvről, akkor csak egy dolog jut az eszembe. A szereplők nevei kifejezetten tetszett. Ennyi.
Vontatott,unalmas.
Legalább egy szerethető karaktere lenne, de nincs.

2016. március 6., vasárnap

Hó mint hamu – k_annamaria

Hát igazán bajban vagyok. Nem rossz nem rossz, de nem az igazi. Van egy nagyon jól kitalált helyszín és arra ráhúzva egy nagyon sablonos történet.
Meira annyira idegesített. Hisztis kislány. Nem igazán méltó a történet főszerepére. Illetve azt sem értem mért kell minden történetbe ez az idegesítő szerelmi háromszög.
A történet csattanója nagyon hamar egyértelművé válik és hát utána már nem igazán tudott lekötni.
Én sokszor bajba vagyok a könyves műfajokkal. Melyik a fantasy,disztópia. Mi hova tartozik. Nálam ez a könyv nem üti meg a fantasy mércét. Hiányzott belőle a kaland és izgalom.

2016. február 29., hétfő

Hó mint hamu – Dexter79

Megtört szívű lány
Ádáz harcos
Leendő hős
Vajon Meira képes megmenteni azt a világot, amit soha nem ismert igazán?

Alapvetően tetszett a könyv, de mégis olyan nehezen ülök neki megírni az értékelést, mert nem tudom, hogy mit írjak. Szerintem nagyon jól ki volt találva a világ, amiben játszódik, szimpatikus volt, hogy Évszak királyságok vannak, bár Télországban biztosan nem tudnék élni. Furcsa volt, hogy az egyes Királyságok mennyire nem akarnak segíteni a másiknak. Számomra nehéz volt a mágikus dolgokkal azonosulni, néha megérteni is, de ez egyértelműen a fantasy világában ezidáig tett rövid "utazásomnak" tudható be (ezért is jó ez a Könyvklub). A történet jól ki volt találva, tetszett, hogy volt benne egy pici szerelmi szál is. 

Igazából a szereplőkkel se volt bajom, kivéve hogy a főszereplő Meira néha túl sokat "szenvedett" feleslegesen azon, hogy Ő akkor most miért nem tehet semmit a hazájáért, ráadásul egy olyan hazáért, amit soha nem látott, és mindent csak elbeszélésekből ismer.

Viszont ami a legfurcsább volt számomra, hogy már kb.50 oldal után egyértelmű volt számomra, hogy mi lesz a történet végén a csavar. Normál esetben ezzel nincs is baj, mert vannak olyan emberek, akik úgy olvasnak/néznek filmet, mintha ők írták volna, viszont én nem tartozom közéjük, ezért lepett meg a dolog, és nem értettem, hogy a könyv főszereplőinek ez miért nem nyilvánvaló.

Értékelés: 4/5

2016. február 28., vasárnap

Hó mint hamu – MLinda

Ritka az olyan könyv, aminek az elolvasása előtt nem olvasok bele mások értékelésébe. Na, ez majdnem ilyen volt, csak 1-2 értékelést futottam át, a spoileres részeket szigorúan kikerülve. Hagyni akartam magam sodortatni a történettel. Aztán jött a feketeleves.

Az első százegynéhány oldalon csak az tartotta bennem a lelket, hogy angolul van és jót teszek a szókincsemnek, ha tovább olvasom…(igazából ezért megérte). Aztán a felénél nagyon megtetszett, a kétharmadánál megint volt egy mélyrepülésem (itt megint egy kicsit rétestésztának éreztem a történetvezetést), majd a vége megint tetszett. Emiatt nem is igazán tudom, hogy hány csillagot adjak rá, 3 körül ingadozom, úgy, hogy a folytatás is érdekel. De inkább csak a sztori. Jobb szeretném filmen megnézni, hogy ne kelljen megint átverekedni magam Meira hosszú monológjain, merthogy E/1-ben íródott a történet.
És megmondom őszintén ez a ki a herceg, én ki vagyok, jujj, belenézett a szemembe, mostmileszvelem, nem akarok puha ágyban aludni, nem kell tiszta ruha, csak a csakramom legyen itt – bár illik a könyvbe – elmegy, elmegy, de azért cseppet komolyabb is lehetett volna a főhősnő, izé: lány.

A világa a 4+4 királysággal alapvetően tetszett, bár kicsit furcsának találom a 4 évszak királyság egymáshoz képesti elhelyezkedését, azt, hogy a 4 évszak királyság ennyire szögletesen van egymás mellett és az időjárás is azonnal megváltozik az országhatárnál. De maga az ötlet, hogy a különböző évszakokhoz tartozó emberek mennyire mások pl. megjelenésben, vagy az építkezés mennyire különböző, nagyon megtetszett.
Eleinte hiányzott, hogy az ősz és a nyár birodalmából többet megtudjak, de a történet szempontjából erre végülis nem volt szükség. És gondolom, róluk is lesz szó a további részekben.

A főszereplőt illetően sokszor az járt a fejemben, hogy én nem tudom elképzelni egy 16 éves lányról, hogy ilyen összeszedetten harcol, ilyen ügyesen hajt végre olyan feladatot, ami őelőtte majd két évtizedig senkinek se sikerült. De bőven lehet, hogy ez azért van, mert nem mozgok 16 évesek körében. Bár az is lehet, hogy az amerikai tinilányokkal van valaki 16 éves koruk körül, mert ha jól emlékszem, több fantasy-ben ez a korosztály a főszereplő.
Örültem neki, hogy a szerelmi szál nagyon finoman van benne és nem rágom le a körmöm, hogy végül ki kivel lesz.

Azt mondjuk sajnálom, hogy kb a 200. oldalon rájöttem a csattanóra…

2016. január 31., vasárnap

Tövisek hercege – k_annamaria

Nagyon szeretem a fantasy világát, viszont Mark Lawrence világával nehezen barátkoztam meg. Elég döcögősen indult és azon gondolkodtam, feladom. Aztán valahogy beszippantott. Most már végig szeretném olvasni a sorozatot.
Jorg egyszerűen beteg. Ezzel az egy szóval tudom jellemezni és hát a többi szereplő sem százas. Nehéz elhinni hogy a főhős tizenéves.A könyvet csak erős idegzetűeknek ajánlanám.

2016. január 28., csütörtök

Tövisek hercege – Dexter79

Félve álltam neki ennek a könyvnek. Egyrészt, mert ha jól emlékszem, akkor nem jelöltem az elején, hogy szeretném elolvasni, másrészt véletlenül beleolvastam egy értékelés elejébe, amiben azt írta az illető, hogy "brutális és fiús" könyv. :) Aztán csak belekezdtem, és a legelső gondolatom, talán már a második oldal után az volt, hogy ez szinte olyan, mint a Trónok harca. Mivel sorozatban nagy rajongó vagyok (könyvben már annyira nem), ezért onnantól kezdve nagyon lelkesen olvastam.

Furcsa volt úgy kezdeni a történetet, hogy egyből egy falu felégetésének, emberek "kivégzésének" kellős közepén találjuk magunkat. Ha jól emlékszem már az első oldalon lefejeztek és kibeleztek legalább két embert. Aztán szépen lassan visszaemlékszik a 4 évvel azelőtti dolgokra, amikből a történet 2/3-ára összeáll nagyjából a kép az ember fejében.
Van egy fiú, aki mindent feléget maga körül, azért, hogy megbosszulja az Édesanyja és az öccse halálát, amit végignézett, de nem tudott ellene tenni. Egy fiú, aki 15 évesen király akar lenni. Aki, hogy úgy mondjam "egy csöppet" erőszakos, vérszomjas, kegyetlen, sokszor kiszámíthatatlan, de még sokáig sorolhatnám a rossz tulajdonságait, viszont ennek ellenére szerintem nagyon okos, talpraesett és néha képes felnőtt módon viselkedni (nem mindig, mert sokszor csak egy elkényeztetett kisfiú). Rettenetesen nehéz volt 10 évesnek, de még 14 évesnek is elképzelni. Néha olyan döntéseket kellett meghoznia, olyan helyzetekben kellett helytállnia, amiből az ember felnőttnek gondolná, csak gondoljunk arra, hogy képes egy tucat felnőtt, szintén vérszomjas, vad harcosnak (mert katonának nem nevezném őket) parancsolni, akik hallgatnak rá, persze sokszor erővel kell demonstrálnia, de ez is működik, mert képes rá. Milyen érdekes, hogy az ilyen történetekben, meg az "akkori" időkben egy 30 éves ember már öregnek számított, mikor az emberek nem éltek 60-70 évet, ott a 10-14 évesnek már harcolni és felnőttnek kellett lennie.
A történet elején Jorg a cselekedetei miatt nem volt túl szimpatikus, de valami furcsa okból kifolyólag nem utáltam, mert vicces volt. Sőt némelyik gondolata egészen emberi volt, nem pedig erőszakos és beképzelt. Több szereplő is szimpatikus volt, Makin, aki szerintem kicsit apaként tekintett a fiúra, a Núbiai, aki talán szintén úgy vigyázott rá, ahogy az apja sosem.
Nem igazán tudtam, hogy hova fogunk kilyukadni a történetben, nekem egyértelműnek tűnt, hogy valamikor a középkorban járunk, de amit a hegyen találtak az elgondolkoztatott. Az könyv első részében nem is értettem, hogy tulajdonképpen miért is fantasy ez a könyv, mert nem voltak benne "mitikus lények", de aztán amikor elindultak fel a hegyekbe akkor találkoztunk velük is (bár a hegy gyomrában talált dolog miatt, talán azok se azok, amire első körben gondol az ember). Számomra egyébként ez a rész volt a legkevésbé érdekes a könyvben (persze ez nem az író hibája, hanem az enyém), túlságosan soknak éreztem a misztikus, kitalált dolgokat, a pokolból visszajövő holtakat, stb. Pont emiatt örülök, hogy vállaltam a könyvklubnak ezt a folytatását is, mert így hátha jobban megszeretem a fantasy műfajt. Ha nem is most azonnal, de biztosan el fogom olvasni a folytatását is, mert érdekelt a történet további alakulása, sok van még benne szerintem.

Értékelés: 4/5

2016. január 24., vasárnap

Tövisek hercege – MLinda

Hogy miért is kezdtem el én ezt olvasni? Hát mert van @vegazus-nak egy mini könyvklubja és ott egyik kötelezőként ezt szavazták/szavaztuk/szavaztam meg. Az égegyadta világon semmit nem tudtam erről a könyvről, csak azt, hogy a csapból is folyik, gondoltam, le ne maradjak már, nézzük meg, miért olyan népszerű.
Alapvetően nem bírom az öldöklős regényeket (a Battle Royale végül becsúszott, szerettem is, de nem a brutalitása miatt, hanem azért, mert annak van valami mondanivalója nekem), szóval már az első pár oldal után kavargott a gyomrom. De nem adtam fel, gondoltam, hátha lesz ez még jobb is. Annyit sikerült elérnem vele, hogy tegnap estére kisült az agyam, és itt állok, hogy valami lélekemelő olvasmányt kéne elővenni. Anno a Sweeney Todd film után éreztem így magam. Lámpát fel, ablakokat tárva nyitni, mert fizikailag vagyok rosszul. Ha ez volt a cél, talált…

Zavart az, hogy nem tudom, MIKOR játszódik a történet. OK, valamikor a jövőben. De hogy jutunk el oda, hogy megint középkori a társadalmi berendezkedés, technológiailag kb. a semmi határán állnak, viszont a hegy gyomrában valami robot olyanokat mond, mint (spoiler!) Külső szenzorok meghibásodása. Biometria offline. (235. oldal) – ezt nem tudjuk meg. A Merle féle Malevilban olvastam ilyen posztapokaliptikus állapotokról, de ott legalább tudtam, hogy hogy jutottunk el oda.
Azt se tudjuk meg, hogy mitől széthullott birodalom. Mi volt a regény előtt?
Az is zavart, hogy nem tudom pontosan HOL vagyunk. Valahol a mostani Franciaország területén, aztán ki tudja. Bár a térképen szereplő Szajha- és Loár-folyó elég árulkodó.
Aztán zavart az is, hogy a nevek olyanok, mintha valós nevek lennének, de nem Michael, hanem Maical, nem Robert, hanem Robbart.

Én ilyen „hőssel”, mint Jorg még sosem találkoztam. Annak ellenére, hogy a nevéről – Honorous – valami pozitív szereplőre gondolunk, nem az. Nagyon nem. Szociopata, pszichopata, páratlanujjú pata. Tekintettel a látomásaira, minimum egy pszichiátriai kezelést is nyújtó fiatalkorúak fegyházában (!) volna a helye öröklét + 1 napra, időnkét gumiszobába elvonulási lehetőséggel. Nagyképű hát persze, hogy 3 évesen tudott olvasni, világuralomra törő mondjuk meggyőzőkéje, az van, tiszteletlen, eszelős. Ha az volt az író célja, hogy megutáltassa velem Jorgot, akkor jelentem, sikerült. Olyan volt, mintha Kirijama a Battle Royale-ből átmászott volna ennek a könyvnek a lapjaira, és itt még beszélne is (amott hallgat, mint a sír).
Nagyon sokban emlékeztetett a Trónok harcára, bár azt csak láttam, nem olvastam, Jorg mintha Geoffrey ikertesója lenne (spoiler!) szex, szerszámíj, hatalomvágy.
 
Amúgy, pár gondolata miatt akár koravénnek is hihető Jorg szánalomra méltó alak ha nagyon-nagyon mélyen belenézünk s lelkébe, aki valószínűleg egész életében cipelni fogja az anyja és a testvére halálának a súlyát, meg a tövisbokorban elszenvedett testi és lelki sebek nyomatit és tényleg segítségre szorulna; pszichológusra, kineziológusra, egy-két megértő apai szóra, mert egyébként kisebbségi komplexusa is van. 

Sajnáltam, hogy a Núbait és Makint kivéve a testvéreket nem ismerjük meg alaposabban. Bár ha belegondolok, hogy Jorgnak csak ezzel a kettővel volt érdemi kapcsolata, érzelmi kötődése, a többi meg csak egy a sok közül, aki harcolni képes és hajlandó érte, akkor érthető is. Ez is a főhőst jellemzi… Az viszont tetszett, hogy a testvéreket a jelenben játszódó fejezetek elején mindig jellemzi pár szóval. Mindig azt a testvért, aki a következő részben valami miatt fontos lesz általában kinyiffan, bocs.
Sajnáltam, hogy nem sok fantasy-lény bukkant fel. Pár leukrota, nekromanta – utóbbi kettőtől szívesen tudtam volna meg többet, ha már fantasy. És kik azok az Építők? És hová tűntek?

A regény végéhez közeledve már kifejezetten bosszantott, hogy volt pár humoros próbálkozás benne, de olyan lapos volt mind, hogy szinte sírva nevettem. Nem szeretem a csúnya beszédet se a könyvekben, jó tudom, nem szépirodalom, meg hozzá tartozik a légkörhöz, de akkor is zavart.

A trilógia maradék két kötete gyanús, hogy olvasatlan marad. Evvan. Kérek valami szép-irodalmat. Most.