Tövisek hercege – k_annamaria

Nagyon szeretem a fantasy világát, viszont Mark Lawrence világával nehezen barátkoztam meg. Elég döcögősen indult és azon gondolkodtam, feladom. Aztán valahogy beszippantott. Most már végig szeretném olvasni a sorozatot.

Jorg egyszerűen beteg. Ezzel az egy szóval tudom jellemezni és hát a többi szereplő sem százas. Nehéz elhinni hogy a főhős tizenéves.A könyvet csak erős idegzetűeknek ajánlanám.

Tövisek hercege – Dexter79

Félve álltam neki ennek a könyvnek. Egyrészt, mert ha jól emlékszem, akkor nem jelöltem az elején, hogy szeretném elolvasni, másrészt véletlenül beleolvastam egy értékelés elejébe, amiben azt írta az illető, hogy "brutális és fiús" könyv. :) Aztán csak belekezdtem, és a legelső gondolatom, talán már a második oldal után az volt, hogy ez szinte olyan, mint a Trónok harca. Mivel sorozatban nagy rajongó vagyok (könyvben már annyira nem), ezért onnantól kezdve nagyon lelkesen olvastam.

Furcsa volt úgy kezdeni a történetet, hogy egyből egy falu felégetésének, emberek "kivégzésének" kellős közepén találjuk magunkat. Ha jól emlékszem már az első oldalon lefejeztek és kibeleztek legalább két embert. Aztán szépen lassan visszaemlékszik a 4 évvel azelőtti dolgokra, amikből a történet 2/3-ára összeáll nagyjából a kép az ember fejében.

Van egy fiú, aki mindent feléget maga körül, azért, hogy megbosszulja az Édesanyja és az öccse halálát, amit végignézett, de nem tudott ellene tenni. Egy fiú, aki 15 évesen király akar lenni. Aki, hogy úgy mondjam "egy csöppet" erőszakos, vérszomjas, kegyetlen, sokszor kiszámíthatatlan, de még sokáig sorolhatnám a rossz tulajdonságait, viszont ennek ellenére szerintem nagyon okos, talpraesett és néha képes felnőtt módon viselkedni (nem mindig, mert sokszor csak egy elkényeztetett kisfiú). Rettenetesen nehéz volt 10 évesnek, de még 14 évesnek is elképzelni. Néha olyan döntéseket kellett meghoznia, olyan helyzetekben kellett helytállnia, amiből az ember felnőttnek gondolná, csak gondoljunk arra, hogy képes egy tucat felnőtt, szintén vérszomjas, vad harcosnak (mert katonának nem nevezném őket) parancsolni, akik hallgatnak rá, persze sokszor erővel kell demonstrálnia, de ez is működik, mert képes rá. Milyen érdekes, hogy az ilyen történetekben, meg az "akkori" időkben egy 30 éves ember már öregnek számított, mikor az emberek nem éltek 60-70 évet, ott a 10-14 évesnek már harcolni és felnőttnek kellett lennie.

A történet elején Jorg a cselekedetei miatt nem volt túl szimpatikus, de valami furcsa okból kifolyólag nem utáltam, mert vicces volt. Sőt némelyik gondolata egészen emberi volt, nem pedig erőszakos és beképzelt. Több szereplő is szimpatikus volt, Makin, aki szerintem kicsit apaként tekintett a fiúra, a Núbiai, aki talán szintén úgy vigyázott rá, ahogy az apja sosem.

Nem igazán tudtam, hogy hova fogunk kilyukadni a történetben, nekem egyértelműnek tűnt, hogy valamikor a középkorban járunk, de amit a hegyen találtak az elgondolkoztatott. Az könyv első részében nem is értettem, hogy tulajdonképpen miért is fantasy ez a könyv, mert nem voltak benne "mitikus lények", de aztán amikor elindultak fel a hegyekbe akkor találkoztunk velük is (bár a hegy gyomrában talált dolog miatt, talán azok se azok, amire első körben gondol az ember). Számomra egyébként ez a rész volt a legkevésbé érdekes a könyvben (persze ez nem az író hibája, hanem az enyém), túlságosan soknak éreztem a misztikus, kitalált dolgokat, a pokolból visszajövő holtakat, stb. Pont emiatt örülök, hogy vállaltam a könyvklubnak ezt a folytatását is, mert így hátha jobban megszeretem a fantasy műfajt. Ha nem is most azonnal, de biztosan el fogom olvasni a folytatását is, mert érdekelt a történet további alakulása, sok van még benne szerintem.

Értékelés: 4/5

Tövisek hercege – MLinda

Hogy miért is kezdtem el én ezt olvasni? Hát mert van @vegazus-nak egy mini könyvklubja és ott egyik kötelezőként ezt szavazták/szavaztuk/szavaztam meg. Az égegyadta világon semmit nem tudtam erről a könyvről, csak azt, hogy a csapból is folyik, gondoltam, le ne maradjak már, nézzük meg, miért olyan népszerű.
Alapvetően nem bírom az öldöklős regényeket (a Battle Royale végül becsúszott, szerettem is, de nem a brutalitása miatt, hanem azért, mert annak van valami mondanivalója nekem), szóval már az első pár oldal után kavargott a gyomrom. De nem adtam fel, gondoltam, hátha lesz ez még jobb is. Annyit sikerült elérnem vele, hogy tegnap estére kisült az agyam, és itt állok, hogy valami lélekemelő olvasmányt kéne elővenni. Anno a Sweeney Todd film után éreztem így magam. Lámpát fel, ablakokat tárva nyitni, mert fizikailag vagyok rosszul. Ha ez volt a cél, talált…

Zavart az, hogy nem tudom, MIKOR játszódik a történet. OK, valamikor a jövőben. De hogy jutunk el oda, hogy megint középkori a társadalmi berendezkedés, technológiailag kb. a semmi határán állnak, viszont a hegy gyomrában valami robot olyanokat mond, mint (spoiler!) Külső szenzorok meghibásodása. Biometria offline. (235. oldal) – ezt nem tudjuk meg. A Merle féle Malevilban olvastam ilyen posztapokaliptikus állapotokról, de ott legalább tudtam, hogy hogy jutottunk el oda.
Azt se tudjuk meg, hogy mitől széthullott birodalom. Mi volt a regény előtt?
Az is zavart, hogy nem tudom pontosan HOL vagyunk. Valahol a mostani Franciaország területén, aztán ki tudja. Bár a térképen szereplő Szajha- és Loár-folyó elég árulkodó.
Aztán zavart az is, hogy a nevek olyanok, mintha valós nevek lennének, de nem Michael, hanem Maical, nem Robert, hanem Robbart.

Én ilyen „hőssel”, mint Jorg még sosem találkoztam. Annak ellenére, hogy a nevéről – Honorous – valami pozitív szereplőre gondolunk, nem az. Nagyon nem. Szociopata, pszichopata, páratlanujjú pata. Tekintettel a látomásaira, minimum egy pszichiátriai kezelést is nyújtó fiatalkorúak fegyházában (!) volna a helye öröklét + 1 napra, időnkét gumiszobába elvonulási lehetőséggel. Nagyképű hát persze, hogy 3 évesen tudott olvasni, világuralomra törő mondjuk meggyőzőkéje, az van, tiszteletlen, eszelős. Ha az volt az író célja, hogy megutáltassa velem Jorgot, akkor jelentem, sikerült. Olyan volt, mintha Kirijama a Battle Royale-ből átmászott volna ennek a könyvnek a lapjaira, és itt még beszélne is (amott hallgat, mint a sír).
Nagyon sokban emlékeztetett a Trónok harcára, bár azt csak láttam, nem olvastam, Jorg mintha Geoffrey ikertesója lenne (spoiler!) szex, szerszámíj, hatalomvágy.

 

Amúgy, pár gondolata miatt akár koravénnek is hihető Jorg szánalomra méltó alak ha nagyon-nagyon mélyen belenézünk s lelkébe, aki valószínűleg egész életében cipelni fogja az anyja és a testvére halálának a súlyát, meg a tövisbokorban elszenvedett testi és lelki sebek nyomatit és tényleg segítségre szorulna; pszichológusra, kineziológusra, egy-két megértő apai szóra, mert egyébként kisebbségi komplexusa is van. 

Sajnáltam, hogy a Núbait és Makint kivéve a testvéreket nem ismerjük meg alaposabban. Bár ha belegondolok, hogy Jorgnak csak ezzel a kettővel volt érdemi kapcsolata, érzelmi kötődése, a többi meg csak egy a sok közül, aki harcolni képes és hajlandó érte, akkor érthető is. Ez is a főhőst jellemzi… Az viszont tetszett, hogy a testvéreket a jelenben játszódó fejezetek elején mindig jellemzi pár szóval. Mindig azt a testvért, aki a következő részben valami miatt fontos lesz általában kinyiffan, bocs.
Sajnáltam, hogy nem sok fantasy-lény bukkant fel. Pár leukrota, nekromanta – utóbbi kettőtől szívesen tudtam volna meg többet, ha már fantasy. És kik azok az Építők? És hová tűntek?

A regény végéhez közeledve már kifejezetten bosszantott, hogy volt pár humoros próbálkozás benne, de olyan lapos volt mind, hogy szinte sírva nevettem. Nem szeretem a csúnya beszédet se a könyvekben, jó tudom, nem szépirodalom, meg hozzá tartozik a légkörhöz, de akkor is zavart.

A trilógia maradék két kötete gyanús, hogy olvasatlan marad. Evvan. Kérek valami szép-irodalmat. Most.