2021. március 29., hétfő

Evelyn Hardcastle 7 halála – Vivien

Elolvasva Stuart Turton Evelyn Hardcastle 7 halála című könyvet, számomra bonyolult, döbbenetes, fordulatos, izgalmas és mesteri alkotást adott. Az elején, kb. a feléig nem is értettem igazán, hogy mi is történik, mi ez, hogy minden nap más testben ébred, ez valami terápia, és az egész csak pszichózis, vagy egy film vagy képzelgés. Anna személye is rejtély volt, ahogy sok más szereplő is, és a negyedik gazdatesttől már nehezen tudtam megkülönböztetni őket, hogy ki kicsoda, ezért is tartott fogva a könyv, és alig tudtam letenni. A történetet szerintem tökéletesen kibontották, a kérdéseimre választ kaptam, és már a könyv negyedénél elengedtem azt a törekvésem, hogy majd én rájövök, ki lehetett a gyilkos, akinek a nevét a pestisdoktor kéri. A mű zseniális, és kíváncis vagyok az író többi művére is, valami hihetetlen, amit alkotott. A koncepció és a szemléletmód nagyon egyedi, nyolc gazdatest, nyolc személyiség, az egyediségükkel együtt, nem csupán Aiden jellemvonásai érvényesültek és csak porhüvelyeket kapott, melyek mint álruhák szerepeltek. Érdekes volt, amikor rájött, hogy minden szereplőt, akinek a testébe bújhat, a saját képességeinek megfelelően használhat, aki nehézkesen mozog, inkább jó megfigyelő, mint nyomkövető, a kedvencem pedig, aki segítségével talán a legtöbb dolgot megtudtuk, Rashton volt. Az ő éleslátása és tapasztalata elengedhetetlen volt a sikerhez. Az összeesküvés, hogy több vendéget is meggyőzött Aiden, hogy csatlakozzanak hozzá és akadályozzák meg a terv bukását, az inas karaktere, mind-mind lélegzetelállítóan hatottak. Összességében nagyon tetszett a könyv, szeretem a krimiket, és ez egy Agatha Christie-hez hasonló, fondorlatos és végletekig csavaros történet volt, így 5/5 pontot adok neki, krimi kedvelőknek szívből ajánlom.