A nővérem húga – jkrizsma

Jodi Picoult kemény orvosi thrillere még mélyebb értelmet kapott a kórházban olvasván!

A mű központi témája a donorság, itt a leukémiás nővér húgát lengi körül a jog és az orvoslás visszássága. Jodi Picoult több szereplője számos idősíkján borzongatja az olvasóit, eljuttatva őket a katartikus befejezésig...

Nekem különösen tetszettek a remekül kiválogatott idézetek a fejezetek elején.

Az önéletrajzi elemeket is tartalmazó alkotás számos szereplője ragadja meg figyelmünket.

(Egyes vallások tiltják a donorságot!)

A 3 főszereplő nővér viszonya viszi tovább leginkább a cselekményt. Hozzám legközelebb Anna sorsa áll, leginkább az ő felháborodását és élni vágyását csodáltam.

Szívesen elolvasnám a szerző többi művét is, ezt pedig ajánlom kórházon kívül is...

A nővérem húga – Dóri

 

Ez egy olyan könyv, aminél az a legjobb, ha az ember minél kevesebbet tud róla és úgy kezdi el olvasni. Sajnos nálam ez nem, így történt.

Még évekkel ezelőtt láttam a filmet. Eléggé tetszett, ahhoz, hogy kicsit utána olvassak, és eközben egy olyan oldalra tévedtem, ahol összehasonlítják a film és könyv közötti különbségeket. (akkor megtudtam, hogy egy könyvadaptációról van szó) A legrosszabb, hogy bár már jó pár éve történt ez, de emlékeztem rá, így a könyv két nagy fordulatára is.

Ez elég sokat elvett, de még ennek ellenére is élveztem a könyvet, ami már önmagában egy piros pont.

Most került először a kezembe Jodi Picoult könyv és rá kellet jönnöm, hogy okkal szeretik sokan. Egy betegség sokkal többet elvesz és átformál, mint azt szeretnénk. Ha túl sokáig van jelen, egy idő után mindennek az alfája és omegája lesz. Ő irányítja az életünket, helyettünk.

Itt is erről van szó, csak itt látjuk, ahogy egy egész családot romból le, nem pusztán a beteget.

Szerintem mindenki motivációját meg lehet érteni. Épp emiatt szinte lehetetlen azt mondani ez a jó, az meg rossz.

Ez egy nagyon jó könyv, és nem csak azért, mert jól van megírva, hanem, mert elgondolkodtat, és nem csak miközben olvassa az ember, hanem utána is. Szerintem, még nagyon sokszor eszembe fog jutni és valószínűleg lesznek pillanatok, amikor bele-bele fogok olvasni a könyvbe, mert emlékeztetnem kell magamat, arra, hogy nem minden fekete/fehér, vannak szürke zónák is; csak nézőpont kérdése az egész.

De a vége.

Nem értem miért kellett. Vagyis félig igen. Balesetek minden másodpercen történek és emberek halnak meg így. Ezzel nem lehet számolni, nem lehet, küzdeni ellene csak úgy lecsap. Ha, csak ennyi lett volna, vége még nagy nehezen azt mondom rá, hogy rendben. Az írónő, csak még jobban érzékeltette volna azt számomra, hogy fontos, hogy megbecsüljük a szeretteinkkel töltött időt, mert, ha egészséges is az illető nem tudhatjuk, mennyi van neki/nekünk.

De pluszba Kate 8 éve nem esett vissza. Vagyis él. Én nem szerettem az ilyen csodás, semmiből jött felgyógyulásokat a könyvekben. Persze, kell, hogy az ember higgyen és reméljen, de nekem ez mindig kicsit erőltetetten hat.

Valakinek meg kellet halni. És úgy tűnik Anna gyorsabb volt Kate-nél.

Ebből a szempontból sokkal jobba film vége. Ha az lenne a könyvben is, 5/5 csillagot adnék rá. Így viszont csak 4 csillagos.

Apa, randizhatok egy lovaggal? – Dóri

A vége…, sok mindent elrontott számomra. Szerintem, jó lenne ehhez a könyvhöz egy folytatás, vagy legalább egy kiegészítő novella. De kezdjük az elején.

Ha az időm engedte volna, akkor biztos egy ültő helyemben elolvasom az egészet. Az írónő nagyon jól építette fel a könyvet, mert minden egyes rész után kíváncsi voltam a folytatásra, érdekelt a szereplők sorsa. Emellett a váltakozó 3 szemszög is nagyon jól kiegészítette egymást. Tényleg három merőben eltérő karakter szemszögéből olvashattuk az eseményeket.

Többé-kevésbé a világfelépítés is tetszett, amit tudnom kellet megtudtam, de pár dolog még így is homályos maradt nekem.

Ahhoz képest, hogy én meg a YA könyvek ritkán találjuk meg a közös hangot, nincs okom nagyobb panaszra (még a számomra olykor túl csöpögős dolgok miatt sem), mivel több minden tetszett, mint nem.

Maga a dólények/dió ötlet már megvett magának, de emellett külön plusz pont, ahogy behozza a képbe Magyarországot és a történelmet, hogy mi kis nép miért nem pusztultunk ki az avarokkal.

Ami rontott a végleges megítélésemen az elsősorban a vége. Mondjuk, megvan a Happy End, de mi van utána? Kósza és a többiek nem hiszem, hogy ebben a világban boldogok tudnának lenni. Kószának itt van Mia, de az Ő csodálásán kívül mit csinál? Szerintem hiányzik neki a harc, az ártatlanok védelmezése. Valahogy a közös, boldog jövőjüket csak a másik világban tudom elképzelni és nem itt.

Bah mágus? Nem értem miért akarta minden áron távol tartani Mia-t és Kószát egymástól a végén? Ah és Bah mágus veszekedése az erdőben? Bah Mia Anne varázseröjétől félne, hogy még mindig kapcsolatba kerülhet a Fallal, és annak következményeitől?

Amon hirtelen úgymond „lánykérése” is a semmiből jött nekem. „…maradjon velem egy napra, egy hétre, egy életre.” Amontól, akinek véleménye: „…a világvége miatt ráér az utolsó öt percben aggódni.” és „Mondjuk, az embernek azért van agya, hogy ne hallgasson az ösztöneire.” azt vártam volna, hogy előbb teszteli, hogy kompatibilisek-e együtt, nem csak így kiszalad, ilyen a száján.

Összegezve 4 csillagot adok erre a könyvre. Aki egy kis könnyed, kicsit fantasy, jobban romantikus könyvre vágyik, annak telitalálat. De ezen kívül is, ha az ember éppen nem tudja, mit olvasson, de szeretne valamit, az ilyen és ehhez hasonló művek mindig jó választások lehetnek.