Úgy érzem, hogy képtelen vagyok értelmes értékelést írni a
könyvről, mert egy óriási kínszenvedés volt végigolvasnom. Csak azért
fejeztem be, mert szerettem volna "hű" maradni a Könyvklubhoz. :) Az
utolsó pillanatban október 31-én 22 óra magasságában jutottam a végére.
Ahogy olvastam, vártam és vártam, hogy mikor fog jönni a csattanó,
amiről mindenki beszélt ezzel a könyvvel kapcsolatban, de amikor
megkaptam, akkor az első gondolatom az volt, hogy "Ennyi?, Én ezt akkor
most nem értem." (ciki, nem ciki, ez van...) Vagyis azt hiszem, hogy
értem, de lehet tévedek :)
Annyira nem kötött le a
történet, hogy az utolsó 5 oldalnál is azt néztem, hogy még mennyi van
hátra és mikor derül ki a könyv lényege.
A bolond
fejemben a hónap elején még az járt, hogy a folytatását olvasom el
választandó könyvként, de most úgy érzem, hogy nincs az a pénz, hogy én
azt bevállaljam. Pedig alapvetően úgy emlékszem, hogy én is szavaztam
erre a könyvre, mert érdekesnek tűnt. Sőt mikor elkezdtem olvasni, akkor
ajánlottam egy kollégámnak, akiről tudtam, hogy nagy rajongója az ilyen
történeteknek, műfajnak, fegyvereknek, stb. Ő kb 1 hét alatt kiolvasta,
és azóta is áradozik a könyvről. Valahogy úgy érzem, hogy ez valami
pasis dolog lehet, mert én mint nő nem tudom értékelni ezt a
történetet/könyvet.
Borzasztóan nehéz volt az orosz
neveket kiolvasni, megjegyezni meg pláne, ezért néha azt se tudtam, hogy
Artyom (jesszus, azt se tudom, hogyan kell kimondani) éppen merre jár,
vajon előre megy, vagy épp visszafelé, stb.
A főszereplőt
egy kisfiúnak tartom, aki naivan, néha gyerekesen látja a dolgokat. Nem
szerettem meg a történet végére se, viszont úgy éreztem, hogy kicsit
"felnőtt", érettebb lett a történet során, már ha ez ilyen rövid idő
alatt lehetséges.
Furcsa volt minden "állomáson" új
teóriával, vallással, nézőponttal találkozni a metro életével, jövőjével
kapcsolatban. Kicsit soknak éreztem ezt a rengeteg megközelítést,
igazából egyikkel se tudtam azonosulni. Viszont némelyik mellékszereplő,
aki ideig-óráig elkísérte az útján szimpatikus volt (pl: a Kán vagy
Melnyik)
Élet a metróban. Ez valami borzasztó lehet.
Nagyon-nagyon remélem, hogy sose kell ilyen jövőtől félnünk. Nem tudom
elképzelni, hogy a föld alatt fény, és alapvető élelmiszerek, higiéniai
szükségletek nélkül éljek.