A medve és a csalogány – Pötyi

Fülszöveg
Gyilkos szél fúj a vad orosz vidéken,messze északon,nagyon rég nem volt ilyen fogcsikorgató hideg. A fák között suttogások,léptek zaja hallatszik. A medve ébredezik, egyre erősebb,és ha eltépi köteleit, talán senki sem állithatja meg tőbbé.

Vaszilisza zöld szemű vadóc kislányból, aki egy faház kemencéjének melegénél dadája régi időkről meséire alszik el. Napközben lovagol, fára mászik, az erdőket járja ott érzi igazán otthon magát, az állatok és növények között. De Vászja nem fiú, az a sorsa, hogy nővé érve gyerekeket szüljön és ellássa az urát. A kislány már egészen fiatak kora óta tudja, hogy neki nem ezt irták meg, édesanyja nem ezért hozta a világra, mielőtt belehalt volna a szülésbe. Életével együtt különleges tudást adott a kislányának, olyat, amely megváltoztathatja egész népe sorsát.

Katherine Arden első regénye az orosz mítoszok és népmesék varázslatos világába viszi az olvasót, ahol a csodák mindennaposak, a démonok és manók jelenléte megszokott, ahol ember és természet olyan összhangban élhet együtt, ahogy csak a legendákban lehetséges.

Értékelés

Mese, monda, zord orosz tél, a család összetartó ereje és egy vadóc lány- történetét ismerhetjük meg. Az olvasó érdeklödését az iró vévig fentartotta -az enyémet nagyon is- legyen leirás vagy akár cselekmény. Vászja a főszereplő szemünk előtt cseperedik fel, különleges képességekkel megáldott, születésekor vesziti el édesanyját. Az emberek nehezen vagy egyáltalán nem értik meg, boszorkánynak kiáltják ki. Az biztos nem a megszokott dolgokat csinálja, szeret az erdőben lenni, fára mászni, Domojoval,Ruszlkával tölti az idejét. Szívesebben tanul meg lovagolni, érti a lovak nyelvét, mint otthon végezze a rábizott feladatokat.Lázadozik -amikor férjhez akarják adni-örültem hogy ez nem történt meg. Bár abban a korban a gyermeknek azt kellett csinálnia amit a szülő mondott.

Nekem nagyon negativ szereplő volt Konsztantin, aki meg akarta menteni a falut, a régi hitvilág és a kereszténység küzdelméből csak ő kerekedhet felül. Ostoba modon csinált mindent. Medvegy hatalmába keritette és miatta halt meg Pjort. Anna akit csak gonosz mostohának neveztem nagyon idegesitő volt, mindig csak ártani akert Vászjának. Pedig ő is látta a démonokat, nem tudta elfogadni ezt a képességét. A befejezés számomra szomorú volt, igaz Pjort legyözte Medvegyet, de ezért életével fizetett.

Összeségében tetszett és nagyon remélem lesz folytatás. Kiváncsian várom hogyan alakul Vászja és családja további élete.

5-5

A medve és a csalogány – Zsebtigris

Be kell vallanom, hogy a Mini-könyvklub harmadik könyvének nem a fülszövege fogott meg elsőre, hanem a csodaszép borítója. Viszont nem szabad ez alapján ítélnünk, így vágjunk is bele az értékelésembe.

Ami elsőre egy kicsit nehéz volt, az a személyek és nevek összeegyeztetése, de Trónok harca fanként ezen a problémán hamar túltettem magam. Utána meggyűlt a bajom a könyv tovább olvasásával is, ugyanis a történet eleje eléggé vontatott, unalmas, azonban Pjotr és Morozkó találkozása után az események olyan érdekes, izgalmas és néhol ijesztő fordulatokat vesznek, hogy az ember szinte alig bírja letenni a könyvet. Azért mondom, hogy „szinte”, mert a mű vége felé ismét van olyan rész, ahol számomra unalmassá válik a cselekmény (Vászja Morozkó házában). Nagyon tetszett még, hogy az írónő behozta a régi orosz népmesék világát (régi meséket, szellemeket [ruszalka, domovoj]) és ezzel egy olyan történetet tudott alkotni, ami simán elmehetne szintén népmesének.

Meglepő módon a főszereplőkkel se volt kifejezetten gondom. Mondjuk ehhez az is hozzá segített, hogy nemcsak egy, hanem több karakter szemszögéből is tájékozódhatunk a történésekről.

Vászja hiába női főszereplő, a karakterfejlődésével elnyerte a tetszésemet és ez egy nagy pozitívum nálam, mert ugye én ki nem állhatom a női főszereplőket.

Aljosa is közül került a szívemhez, a féltő és óvó báty típusával.

Dunja és Pjort karakteréhez eleinte nehéz volt hozzá szoknom, de mind a ketten óvni és védeni próbálták Vászját és végül úgy haltak meg, hogy értük ejtettem a legtöbb könnyet.

Konstantin egy idegesítő, ostoba pap, aki az egész történet alatt meg akarta menteni a falut Isten nevében. Szerintem sértette a becsületét, hogy Vászjában nem tudta kiváltani azt a csodálatot, amit minden más emberben és végül arra a sorsa jutott, hogy Medvegy a hatalmába kerítette és meghalt miatta egy ember.

Viszont a legidegesítőbb karakter Anna volt, aki túl önző volt ahhoz, hogy Vászjától segítséget kérjen és megismerje a ház szellemeit és végül ő is megbékéljen velük. Elhatározta, hogy azok ártó démonok és csak Isten mentheti meg őt és végül úgy halt meg, hogy a legjobban bízott ember áldozta fel. Sorsát szerintem megérdemelte.

A könyv negatívumaihoz egyrészt a már említett unalmas részeket tudnám felhozni, másrészt ami nálam már kezdte kiverni a biztosítékot az a lovakkal kapcsolatos dolgok. Az írónő nagyon sokszor említi meg, hogy-hogy lovagolta meg Vászja az adott lovakat, hogy csutakolta le őket, hogy dőlt nekik. Néhány résznél már azt éreztem, hogy egy lovas kalendáriumot olvasok. Annál a résznél, amikor Szolovej sörényét Vászja elkezdte befonni azt hittem felvisítok. Nem akartam elhinni, hogy az eddig totálisan izgalmas könyv ennyire ellaposodik.

Szerencsére a mű vége mindenért kárpótolt, mert ugyan arra számítottam, hogy Vászja világgá fog menni, de Pjort halála a sokként ért.

Tizenegyes állomás – Pötyi

A Lear király bemutatóján a cimszereplőt játszó szinész, Arthur Leander szívinfarktust kap, de halála szinte senkinek sem tűnik fel,ez az éjszaka ugyanis arról lesz hires hogy ekkor szabadul el a világ legpusztitobb járványa. Élete és elmúlása azonban láthatatlan szálakkal köti össze képregényrajzoló exfeleségét, Mirandát, a mentősnek tanuló Jeevant, és a halálát végignéző gyerekszinész Kirstent, aki húsz évvel később az Utazó Szimfonia nevű vándortársulattal együtt próbál fényt vinni az egymástól elvágott, túlélésért küzdő közösségek életébe.ˇˇMERT ÉLETBE MARADNI NEM ELÉGˇˇ Ez a társulat, és egyben a könyv mottója is. A halott szinészhez kötödő alakok egymásba szövődő múltján és és jelenén keresztül látjuk a végzetes éjszakát, a civilizáció törékeny szépségét, és az új világot, ahol mindig van , aki tovább vigye a fáklyát.

Értékelésem-A könyv első és utolsó fejezete Arthur Leander halála és halála elötti napot mutatja be-Betekintést nyerhetünk utolsó napjáról a megbánást, amit jóvá akar tenni.Rájött nemcsak magánélete, karrierje is csödbe ment. A két fejezett között a járvány elötti és utáni időszakot ismerjük meg. Egyik időszakból ugrálva a másikba. Nem igazán láttam összefüggést a történetek között. Szereplök járvány elötti és utáni életét irja le az irónő egy-egy momentumot kiragadva az életükböl. Múlt és jelen-Miranda, Clark, Kirsten, Jeevan,ők azok akik mesélnek a velük történt dolgokról.Miranda ő volt az egyik kedvencem tetszett a története, drukkoltam neki érje el célját.Másik Jeevan ő a jelenbe alig kapott lehetöséget,pár mondatot irt róla az irónő, csalodott voltam, érdekelt volna sorsa, hogy és miért alakult igy az élete, hol él, hogyan és hol ismerkedett meg feleségével.Clark aki Arthur barátja volt reptéri történéseket az ő szemszögéből ismerjük meg.Kirsten az Utazó Szimfónia társulattal él, utazik, városról városra járnak ahol megállnak-zenélnek, Shakespeare darabot adnak elő.Megismerjük hogyan élnek, fosztanak ki házakat, vadásznak, fegyvereiket. Olyan világot akart elénk tárni az irónő ahol nem müködik semmi, nincs telefon,, internet, világitásˇMERT ÉLETBE MARADNI NEM ELÉGˇˇNegativ szereplő a proféta-vajon miért alakult igy az élete erröl sem tudunk meg semmit.Elizabeth sorsa -hová lett, mi történt vele. Számomra nagyon sok kérdés maradt.
3-5

Tizenegyes állomás – Emese

Bár jobban tetszett, mint az előző regény, ezt sem sikerült megkedvelnem. Végig azt vártam, hogy a történet valahova azért tart, lesz valami katarzis a „nagy találkozás” megtörténtekor, mikor látszólag a különböző, de mégis összefüggő szálak találkoznak, azonban számomra ez elmaradt. Magamban mosolyogva megállapítottam, hogy itt is inkább egyfajta bolyongásnak, útkeresésnek lehettünk szemtanúi, ahogy a szereplők megpróbáltak boldogulni egy új, megváltozott világban.

Azzal egyet tudtam érteni, hogy azok, akik már az új világrendbe születtek bele, könnyebben alkalmazkodnak, mert nem ismernek mást, ez akár a ma is igaz, ha a generációk közötti különbségeket nézzük, gondolva arra, hogy az idősebb korosztály nehezebben boldogul a mai technikával (pl. okostelefonok), a legfiatalabb generáció pedig már nem tudja mi a floppy, vagy hogy a kazettának van/volt A és B oldala.

Bevallom azért azt nehezen fogadtam el, hogy miért nincs elektromosság, ha „csak” egy betegség söpört végig a földön, hiszen a világ összes mérnöke csak nem esett áldozatul… Kicsit olyan érzésem volt, mintha az útkeresésekhez mindössze hátteret kreált volna az írónő ezzel az apokaliptikus vírussal, talán jobban is kidolgozhatta volna.

A szereplőkről nem tudtunk meg túl sokat, nem kaptak mély hátteret, úgy éreztem csak egy-egy tulajdonságot emelt ki belőlük az írónő, a nőcsábász bizonytalan Arthur, a késdobáló, talpraesett, lélekben azért még gyerek Kirsten, a fanatikussá váló Proféta, vagy a múlton merengő ügyvéd. Többet gondolkoztam azon, hogy én mit tennék, ha túlélnék egy ilyen járványt, mi hiányozna a leginkább, illetve lenne-e egyáltalán esélyem a túlélésre.

Elég sok kérdésem maradt pl. mi értelme volt ennyit beszélni a képregényről, ha súlytalan marad a történetben, mert az, hogy a Prófétának is volt, az nem indokolja, hogy kincsként beszéljünk róla végig vagy a Lear király, mint darab miért volt annyira fontos, ha a fő gondolat a Star Trekből származott?

A másik nagy problémám az volt a regénnyel, hogy valóban elképzelhető, hogy 20 év alatt csak eddig jutunk a fejlődésben, hogy egy vándorló színház az egyetlen, aki a kultúrát életben tartja, hogy még mindig teljesen elszigetelt csoportokként élnek az emberek és egymástól ennyire félve, elvadulva? Lehet, hogy az én idealista gondolkodásmódomnak köszönhető, de én nagyon remélem, hogy ha a fél világ meghal egy járvány miatt, a másik fele nem írtja ki egymást.

Összességében úgy éreztem, hogy egy csomó jó gondolat volt a regényben, de nekem nem lett egész a végére, és nem adott mélyebb érzéseket és gondolatokat, nem hiszem, hogy hosszú távon emlékezni fogok rá.

Tizenegyes állomás – Zsebtigris

A bejegyzés erősen spoileres!

Vegyes érzelmekkel vágtam neki a Mini-könyvklub következő könyvének, hogy őszinte legyek mikor a mű fülszövegét olvastam egyáltalán nem fogott meg ez a poszt-apokaliptikus téma és ezért se szavaztam rá még a kérdőívek elején. Azonban hatalmas pozitív csalódást okozott a könyv elolvasása.

Már az, hogy Arthur halálával négy szereplő életét úgymond összeköti, nehéz feladatnak bizonyul. Ugyanis nagyon oda kell figyelnie, hogy az egyes történetszálakat úgy legyenek elmesélve, hogy a végén, mint a puzzlenek egy egészet kell alkossanak. Ez az írónőnek nagyon jól sikerült, meg is emelem előtte a kalapomat.

Kifejezetten örültem, hogy nemcsak a jelenben játszódó eseményekről kapunk információkat, hanem a múltba (jóval a grúznátha előtti időszakba) is betekintést nyerhetünk. A múltbeli eseményeknél főleg a Miranda és Clark szemszögéből elmesélt történések voltak azok, amik nálam a kedvencek lettek. Amikor a Clark által mesélt reptéres részhez értem, egyszerűen nem tudtam letenni a könyvet annyira kíváncsi voltam, hogy mi lesz végül az emberek sorsa.

Nagy fájdalmas volt a Miranda által elmesélt vacsoraparti és végül maga a nő halála is, ugyanis reménykedtem benne, hogy sikerül életben maradnia, eljut valahogy Amerika/Kanadába és a négy főszereplő (Miranda, Clark, Jeevan és Kirsten) történetszála végül összefut és beszélgetnek egy jó nagyot, de sajnos csalódnom kellett.

Azt viszont sajnálom, hogy Jeevan grúznátha utáni életéről bővebb információkat nem tudtunk meg. Úgy érzem, mikor Clark története azért került a középpontba, mert az írónő már nem tudott mit kezdeni Jeevannal, de végül muszáj volt az ő karakterének is valamiféle befejezést adnia, ezért rakta bele azt a két rövid történetet a végén, amiben a férfi is szerepelt, de sajnos nálam ezzel az írónő csak még több kérdést hagyott megválaszolatlanul (Hol él pontosan Jeevan? Hogy találkozott a feleségével? stb.).

A jelenben történő események se voltak olyan rosszak, főleg azok a részek, amikor Sayid és Dieter nyomtalanul eltűnnek, majd a klarinétos és végül a Szimfónia is. Azoknál a részeknél engem is elfogott a pánik és félelem.

Ezenkívül jó ötlet volt az írónőtől, hogy leírta, hogy hogyan változott meg az eddigi világ a grúznátha után. Gondolok itt arra, hogy bemutatta, hogyan élnek az emberek az általuk létrehozott „városkákban”, hogyan kutatnak át túlélők még olyan házakat, amiket nem fosztottak ki mások az évek során, milyen fegyvereik vannak az embereknek, hogyan vadásznak stb.

A jelen eseményeihez tartozik még a próféta is, akinek kiléte Clark beszámolója alapján egyre világosabb lett a számomra (Tyler). Azonban azt sajnálom, hogy végül nem derült ki, hogy Elizabethtel mi lett és Tylerből, hogy lett az aki. Ezt mondjuk az írónő egy visszaemlékezésből elmondhatta volna.

A történet végén Arthur utolsó napjába is betekintést nyerhetünk, ami engem eléggé meghatott, főleg a fiával váltott utolsó beszélgetés. Emellett fájó volt azt is olvasni, hogy Arthur belátta, hogy nemcsak a karrierje, hanem a magánélete is csődbe ment és a férfi mindent bán, amit életében tett, de pont a halála napján akar elkezdeni mindenen változtatni (el akar költözni Jeruzsálembe, hogy végre a fiával legyen). Nagyon megsajnáltam, hogy ez végül nem történhetett meg.

Nagyon sok pozitívuma van a történetnek, de ha ötös skálán kellene értékelnem (ahol az ötös a legjobb) én mégis négyet tudnék csak adni neki. Egyrészt maradtak számomra eléggé fontos megválaszolatlan kérdések (Tyler és Elizabeth sorsa), másrészt maga Kirsten karaktere. Egyszerűen még mindig nem bírom a női főszereplőket. Habár Miranda is annak számít, de az ő karakterét és történetét sokkal kidolgozottabbnak éreztem. Megértem, hogy Kirsten egy teljesen más világban nőtt fel, mint Miranda, de egyszerűen se sajnálni, se együttérezni nem tudtam a lánnyal. Úgy voltam vele, mint Miranda, amikor találkozott Kirstennel Arthur öltözőjében. Egyfajta ellenszenv alakult ki bennem iránta (már a történet elején!, ahol nem sok vizet zavart még), ami a könyv végére se múlt el.

Bolyongó – Emese

Miután letettem a könyvet sokat gondolkoztam azon, hogy mit is fogok írni értékelésként. Az első gondolatom a befejezés után az volt, hogy igazából nem tetszett. Azt azonban, hogy miért is nem, az még most is kicsit megfoghatatlannak tűnik. Ha részleteiben veszem a könyvet, akkor sok minden tetszett benne, de mégis úgy vagyok vele, hogy bár örülök, hogy olvastam, mert ezzel új magyar szerzőt ismerhettem meg, nem lett kedvencem a regény.

Szeretem a gimnáziumban játszódó regényeket, visszarepítenek a gimis időkbe, mindig nosztalgikus emlékezésre késztetve. Ebben a regényben is megkedveltem jó pár szereplőt – Norbit, Robi bá-t, Gabeszt – volt benne elég humor és ráadásul a történet annak ellenére, hogy gimnazistákról szólt, igen komoly fordulatokat vett, jelentős kérdéseket boncolgatott (előítélet, megkülönböztetés, gyermekkori trauma feldolgozás, stb).

Külön színfolt volt Mikko, bár nem sikerült valóságos személyként elképzelnem, annyira hihetetlen karakter volt.

De akkor mi hiányzott? Arra jutottam, hogy sok apróságon múlt, ami összeadódott és végül hiányérzetem maradt, nekem nem lett kerek egész. Az biztos, hogy a nyelvezet igen sokszor kizökkentett, a „röhög” és a „tököm” szó túlzott használata nagyon zavart, valamint sokszor éreztem úgy mintha egyes jelenetekben a párbeszédek ismétlődtek volna. Furcsa maradt az is, hogy „hülye vikingnek” hívta Míra Norbit, még az elején megértettem, még emlékszem, hogy ugratással lehetett figyelmet felkelteni és esetleg egy ilyen becenév még talán viccesen kötődést is hozhat, de az események előrehaladtával nekem egyre zavaróbbá vált. A skandináv mondavilág és Norbi kidolgozott volt, néha már-már inkább felnőttnek tűnt, mint gimis diáknak, a skandináv isteneket sikerült tényleg úgy ábrázolni, mint valós személyek, csak a végére nekem túl sokszor emlegette őket Norbi.

A történet szerintem itt-ott túl gyors fordulatot vett, pl. ahogy Norbit megkedvelik az osztálytársai, kicsit kétkedve fogadtam, hogy ez pár héten belül megtörténhet, a végét is kicsit kapkodósnak éreztem, főleg, mivel végre lezárulhatott egy igen nehéz fejezet Norbi életében, rendeződött a kapcsolata mindenkivel, lettek barátai, ott van Míra, mindezek után lehetősége nyílna egy nyugodtabb életre, erre elmegy világot látni. Bennem kérdésként megmaradt, hogy ennyi viszontagság után, ebben a korban valóban hoz egy fiú ilyen döntést?

A regény borítója nagyon szép lett, olvasás után fedeztem fel a magyar kártya motívumot az egyik madártollban, az nagy mosolyra késztetett, átgondolt koncepciót tükröz.

Olvasás előtt és után mindig elgondolkozom a könyvek címén, előzetesen, hogy mit sugall a leírással együtt, illetve utána, hogy milyen többletjelentést ad hozzá az olvasásélményem. Ebben az esetben az olvasás számomra kitágította a jelentést, ugyanis azt éreztem, hogy nem csak Norbi bolyong, hanem mindannyian bolyongunk az életben egyrészről saját magunk helyét keresve, másrészről az embertársaink tömegében eligazodni próbálva. Kapaszkodót keresünk a családunkban, a barátainkban, néha egy rossz napon akár egy vadidegen mosolyában és mindemellett leginkább saját magunkban, mert szükségünk van arra, hogy ne egyedül és ne cél nélkül bolyongjunk.

A regényben többször is elhangzik, hogy el kell tévedni, én inkább azt éreztem olvasás közben, hogy olyan tájakon is kell bolyongani nyitott szívvel és lélekkel, ami kívül esik a komfortzónánkon, ahol talán elsőre nem is értjük mi miért úgy van, ahogy, vagy ki mért olyan, amilyen, de ha figyelünk és meghallgatjuk a mésikat, végül megérthetjük, megszerethetjük, vagy csak elfogadhatjuk, de mindenképp többé válhatunk e tapasztalat által.

Bolyongó – Pötyi

Szepes Norbert szeptemberben új esélyt kap a helyi hatosztályos gimnázium egyik végzős osztályában. De nem egyszerű a beilleszkedés. Tetoválása láttán többen összesúgnak a háta mögött, mások örültnek tartják különös szokásai miatt. És persze fontos kérdés, hogy mit szól hozzá az osztály legmenőbb rockere, nem beszélve az éles szemű Farkas Miráról, aki olyan gyanakvóan néz rá, mintha küldetésének tekintené , hogy minél többet megtudjon a titokzatos új osztálytársról.

Norbit azonban évek óta nem érdekli a cikizés. Ami igazán számit neki anyjának tett igérete, az Őry család baráti oltalma, Mikko, a finn tökfej, a városszéli tölgyerdő, az akácméz , és egy félkarú isten.Csakhogy hamarosan felbukkan egy árny a múltból, aki mintha Norbi saját árnyéka lenne -és a fiú kénytelen számot vetni mindazzal , ami miatt ott kellett hagynia régi iskoláját, és meg kell hoznia egy olyan döntést, amelyben nem biztos, hogy a sors istennői a segitségére lesznek.

Értékelés

Szepes Norbi életéböl bő 2 hónapot kisérhetünk figyelemmel, hogyan sikerül a beilleszkedés az új osztályba. Nem egyszerű a tetoválásai, az átlagostól eltérő világnézete-finn oktatás, a skandináv istenek hodolata. Különcnek bélyegzik de mindez nem érdekli.Zord külső érző szivet takart, ahogy viszonyult Danihoz, megkedveltette magát Mirával, osztálytársaival. Szüleiért való aggodás, Robibá sörüzeméért, Mikóért. A múlt árnyainak felbukkanása, vajon mi történt csak a vége felé tudjuk meg.A köny üzenete mondanivalója -fiúknak , lányoknak, szülöknek, tanárokna. A Külső alapján sokan itélkeznek, tettek, cselekedettek alapján, nem ismerve a hátteret. Itélkezni, véleményt formálni nagyon tudnak az emberek. Norbi útkeresése néha úgy viselkedik mint egy felnött, máskor teljesen gyerekes volt. A befejezés nagyon meglepett, nem ezt vártam teljesen váratlan fordulat volt.

Bolyongó – Zsebtigris

Nagyon reménykedtem benne, hogy egy olyan young adult könyvet fogok olvasni, aminek nemcsak a fülszövege érdekes, hanem a története is magával fog ragadni és nem fogom tudni letenni a könyvet. Sajnálatos módon ennek az ellenkezője következett be.

Habár magamat is megleptem azzal, hogy öt nap alatt elolvastam a könyvet, de erre azért kerülhetett sor, mert annyira elegem volt már a műből, hogy néha legszívesebben falhoz csaptam volna. A cselekménnyel semmi bajom nem volt. Már a fülszöveg olvasása során is kíváncsi lettem, hogy mi történhetett Norbival a múltjában, hogy egyrészt kicsapták, másrészt kivarratta magát. Természetesen erre a történet végén fény derül és teljesen elfogadható magyarázatnak találtam az okokat. Ez volt az egyik olyan jelenet, amit sajnos nemcsak Norbi, hanem én is átéltem már, így meg tudom érteni, hogy az iskolai bántalmazás milyen mély nyomokat tud hagyni az emberben. Nem csoda, hogy így vagy úgy, de mindenki szeretne menekülni a múltja elől, még ha az másoknak ismét okot ad arra, hogy újfent célpontot csináljanak az illetőből (gondolok itt arra, hogy Norbi lefogyott és új vallásra tett szert, kitetováltatta magát, de még így is szekálták).

Azonban semmi sem teljesen tökéletes, így a történetnek is vannak olyan részei, amiktől a falra tudtam volna mászni. Leginkább az osztályban/osztállyal történt események. Gondolok itt a kártyázásra, amivel Norbi próbált barátokra szert tenni, elég nagy sikerrel. Emellett ott van a #erdőerdő rész. Értem én, hogy ez úgymond egy lázadás volt a tanárok ellen, akiknek azt akarták ezzel üzenni, hogy nemcsak a tanároknak, hanem a diákoknak is vannak jogaik és ezt jó, ha tiszteletben tartják, de én inkább gyerekes viselkedésnek fogtam föl, főleg egy végzős osztály részéről. Norbi és Mikkó részei is olyan furák voltak. Mintha a Vikingek sorozatból Ragnar és Loki beszélgetését láttam volna. És úgy érzem Mikkónak nem sok hozzászólnivalója volt az eseményekhez, így megkérdőjelezem annak az lehetőségét is, hogy őt simán ki lehetett volna hagyni az egész történetből (úgy érzem Norbi saját magától is rátalált volna erre a vallásra).

Végül is felmerül a kérdés: ha ennyire tetszett a cselekmény, mi a fenéért akartam én falhoz vágni ezt a könyvet? Erre a válaszom pedig a karakterek.

Kezdeném először Mírával. Annyira bíztam benne, hogy semmilyen romantikus kapcsolat nem fog kialakulni közte és Norbi között, mivel annyira átlátott a srácon és annyira okos lánynak gondoltam. Reménykedtem benne, hogy csak legjobb barátok lesznek vagy esetleg egy erős testvéri kapocs alakul ki köztük, azaz Míra lesz az első olyan személy, akinek Norbi megnyílik - rendben, hogy ez meg is történik -, de csak miután a lány is feltárta előtte a múltját. Azonban Norbinak sikerült elcsavarnia a lány fejét és egy tipikus olyan női karaktert csinált belőle, akik nem sokat nyomnak a latba (pl. mint az osztálytársnői vagy Őry Boglárka). Egyetlen tette volt még említésre méltó, a történet eleji megnyilvánulásain kívül (amikor még nem volt szerelmes Norbiba), amikor Danit végre sikerült Norbi elé rángatnia és ezzel segített a fiúnak lezárnia a múltját.

Azonban volt egy másik karakter, aki még jobban fel tudta húzni az agyamat és ez nem más, mint Szepes Norbi. Furcsálom a dolgokat, mert általában a férfi/fiú főszereplőket jobban szeretem, mint a nőket/lányokat, de ez a fiú mindennel az idegeimre ment. A gondolatai, a viselkedése, a rituáléja, a nyáladzása Mírával, a szokatlan vallása, egyszóval minden ellenszenvet váltott ki belőlem. A történet végén természetesen fény derül arra miért viselkedik úgy ahogy, de azért néha túlzásnak tartottam, hogy ő szinte BÁRMIT (lefekszik a főnöke lányával, összetöri annak szívét és konkrétan a papa csak agyon akarja ütni, de nem akarja kirúgni és Norbi, mint egy „macsó” felajánlja, hogy akkor nem jön többet dolgozni? Kérem szépen, hogy is van ez?!) megtehet annak nagyon durva következménye nem lesz. És természetesen a történet végén meghozott döntése is totál arculcsapásként ért. Most, hogy már egyenesbe jött az élete, van barátnője, vannak barátai, leszámolt a múltjával stb. ő gondol egyet, megszegi az anyukájának tett ígéretét és inkább vándornak áll, mert nem találja a helyét a szülővárosában. És a szülei még támogatják! Nem azt mondom, hogy a szülő ne támogassa a gyerekét, de ha már egyrészt kértél tőle egy szívességet (érettségizzen le), bekönyörögted őt egy jó iskolába, konkrétan lakás van a feje fölött, egyszóval mindene megvan, akkor nehogy már csak úgy elfogadjuk a döntését, hiába 19 éves az a gyerek. Egyszóval totál kiborított a srác, minden téren.

Egyetlen karakter volt talán, akit pozitívan tudtam szemlélni és ez nem más, mint Gabesz. Habár feleslegesnek tartottam ezt a menő rocker srác beállítást, a beszólásain azért jót nevettem.

Összegezve: a cselekmény maga nagyon jó, de a karakterek annyira szánalmasak, hogy ez az egész könyvre rányomja a bélyegét.

Krumplihéjpite Irodalmi Társaság – jkrizsma

Mary Anne Shaffer - Annie Barrows: Krumplihéjpite Irodalmi Társaság c. könyve klasszikus levélregény nem mindennapi szereplőkkel és cselekménnyel. Ez utóbbi 1946-ban játszódik, de a második világháborús események szolgáltatják a témát: a Guernsey-szigeti emberek túlélését. Két nőalak áll a történések középpontjában: Juliet, a narrátor, aki Londonban él és Elizabeth, aki Skóciában. Hozzájuk nőnek fel a férfiszereplők: Sidney Stark és Dawsey.

A szerintem nem mindennapi levélváltások kezdeti csipkelődésből jutnak el a háború okozta sebekhez és következményekhez. Különösen a regény közepe szívszorító, gondoljunk csak Kit történetére...

Bár Mary Ann Shaffer nem írhat már több könyvet, egyetlen regénye is maradandó élményt nyújt az olvasóknak. Több emlékezetes embertípussal azonosulhatunk; irodalmi tájékozottságunk pedig megedződik, az általunk ismert és kitalált irodalmi alkotásoknak köszönhetően... (Beatrix Potter, Emily Bronte és Amanda Gillyflower: Gyertyafénynél meggyalázva).

Jó szívvel tudom ajánlani mind a romantikus, mind a háborús könyvek kedvelőinek.

Az ember, akit Ovénak hívnak – Dóri

Miután befejeztem a könyvet, elmentem futni. Ahogy haladtam, a szorosan egymás mellett levő házak között próbáltam kibogozni a kötet okozta, ambivalens érzéseimet.

A művön kívüli világban, nem jellemző, hogy a tüskés szomszédba valaki többet is meglát; a „negyvenes borostás sznob” (Anders) általában feleségül veszi a „szőke libát”; a fehér ingeseket ritkán állítják meg, főleg, ha egy idős házaspár a célpontjuk; a másságát felvállaló és emiatt a házból elzavart gyereket csak néha fogadják el végül...

Van egy utca, ahol mindenféle ember él; egy utca, ami nem sokban különbözik más utcáktól; egy utca, ahol kb. 1 hónap alatt létra jön egy közösség.

A szerzemény többek között egy mintát mutat. Egy utca „makettje”, ahol szívesen laknék. Persze, ez nem magától jön létre. Szükség van szívre és lélekre hozzá.

Bárcsak itt, a való világban több Parvaneh lenne. A hozzá hasonlók könnyedén tudnak hidat képezni különböző emberek között. Ők a szívei egy közösségnek.

Az Ovékat sajnos, sokan csak rigolyás vénembereknek tartják. Tény, hogy nem könnyű elviselni a modorukat, de legalább egyenesen az ember szembe mondják, amit gondolnak. Becsületesek, a maguk módján segítőkészek. Ők a sziklák, amikre házakat lehet építeni.

Én sem vagyok jobb, sajnos. Nem igazán tudom a szomszédjaim neveit. Az udvarias köszönésének kívül semmilyen interakció nincs köztünk. És szerintem a legtöbben, itt a környező utcákban ugyan, így vannak ezzel. Mindenki teszi a dolgát, él a saját világában, el van foglalva a saját problémaival.

Viszont, attól függetlenül, hogy a könyv hatására ilyen lehangoló dolgok cikáznak az agyamban, még imádtam. Olyan jókat nevettem és mosolyogtam rajta, hogy még így utólag visszagondolva is rá, csak vigyorgok.

Számomra egyszerre szól elfogadásról, megértésről, házsártoságról, szerelemről, barátságról.... Annyira összetett és sokrétű, és közben mégis egyszerű.

Egyértelműen 5/5* csillag, és kedvenc könyv is lett.

A Film

Ha valaki megkérdezné tőlem, szerintem melyik a legrosszabb könyvadaptáció, jelen pillanatban toronymagasan ez nyerne.

Úgy gondolom, ha előbb láttam volna a filmet, mint ahogy elolvasom a művet, az sok mindent elrontott volna. Én nem is tudom egy lapon említeni a kettőt.

A film egyszerűen nem adja át a könyv atmoszféráját, még csak meg sem közelíti a lényegét. Két óráig tart az egész, és mégis egy nagy katyvasz. Például megjelenik a melegszál, és? Itt egy jelenet, ott egy jelenet; ha nem olvastam volna a könyvet, az se tudtam volna, mi miért van.

Ez a film egy nagy TÚLZÁS. Fredrik Backman írt egy remek könyvet. Fokozatosan, mértékletesen felépítette egy történetet Ove köré. Ahogy haladtam oldalról-oldalra az olvasással, úgy szerettem meg egyre jobban az egész művet. Az apró kis részletek miatt, az odamondogatások miatt, a humora miatt. Ezen a filmen még nevetni se tudtam :(

A nővérem húga – jkrizsma

Jodi Picoult kemény orvosi thrillere még mélyebb értelmet kapott a kórházban olvasván!

A mű központi témája a donorság, itt a leukémiás nővér húgát lengi körül a jog és az orvoslás visszássága. Jodi Picoult több szereplője számos idősíkján borzongatja az olvasóit, eljuttatva őket a katartikus befejezésig...

Nekem különösen tetszettek a remekül kiválogatott idézetek a fejezetek elején.

Az önéletrajzi elemeket is tartalmazó alkotás számos szereplője ragadja meg figyelmünket.

(Egyes vallások tiltják a donorságot!)

A 3 főszereplő nővér viszonya viszi tovább leginkább a cselekményt. Hozzám legközelebb Anna sorsa áll, leginkább az ő felháborodását és élni vágyását csodáltam.

Szívesen elolvasnám a szerző többi művét is, ezt pedig ajánlom kórházon kívül is...

A nővérem húga – Dóri

 

Ez egy olyan könyv, aminél az a legjobb, ha az ember minél kevesebbet tud róla és úgy kezdi el olvasni. Sajnos nálam ez nem, így történt.

Még évekkel ezelőtt láttam a filmet. Eléggé tetszett, ahhoz, hogy kicsit utána olvassak, és eközben egy olyan oldalra tévedtem, ahol összehasonlítják a film és könyv közötti különbségeket. (akkor megtudtam, hogy egy könyvadaptációról van szó) A legrosszabb, hogy bár már jó pár éve történt ez, de emlékeztem rá, így a könyv két nagy fordulatára is.

Ez elég sokat elvett, de még ennek ellenére is élveztem a könyvet, ami már önmagában egy piros pont.

Most került először a kezembe Jodi Picoult könyv és rá kellet jönnöm, hogy okkal szeretik sokan. Egy betegség sokkal többet elvesz és átformál, mint azt szeretnénk. Ha túl sokáig van jelen, egy idő után mindennek az alfája és omegája lesz. Ő irányítja az életünket, helyettünk.

Itt is erről van szó, csak itt látjuk, ahogy egy egész családot romból le, nem pusztán a beteget.

Szerintem mindenki motivációját meg lehet érteni. Épp emiatt szinte lehetetlen azt mondani ez a jó, az meg rossz.

Ez egy nagyon jó könyv, és nem csak azért, mert jól van megírva, hanem, mert elgondolkodtat, és nem csak miközben olvassa az ember, hanem utána is. Szerintem, még nagyon sokszor eszembe fog jutni és valószínűleg lesznek pillanatok, amikor bele-bele fogok olvasni a könyvbe, mert emlékeztetnem kell magamat, arra, hogy nem minden fekete/fehér, vannak szürke zónák is; csak nézőpont kérdése az egész.

De a vége.

Nem értem miért kellett. Vagyis félig igen. Balesetek minden másodpercen történek és emberek halnak meg így. Ezzel nem lehet számolni, nem lehet, küzdeni ellene csak úgy lecsap. Ha, csak ennyi lett volna, vége még nagy nehezen azt mondom rá, hogy rendben. Az írónő, csak még jobban érzékeltette volna azt számomra, hogy fontos, hogy megbecsüljük a szeretteinkkel töltött időt, mert, ha egészséges is az illető nem tudhatjuk, mennyi van neki/nekünk.

De pluszba Kate 8 éve nem esett vissza. Vagyis él. Én nem szerettem az ilyen csodás, semmiből jött felgyógyulásokat a könyvekben. Persze, kell, hogy az ember higgyen és reméljen, de nekem ez mindig kicsit erőltetetten hat.

Valakinek meg kellet halni. És úgy tűnik Anna gyorsabb volt Kate-nél.

Ebből a szempontból sokkal jobba film vége. Ha az lenne a könyvben is, 5/5 csillagot adnék rá. Így viszont csak 4 csillagos.

Apa, randizhatok egy lovaggal? – Dóri

A vége…, sok mindent elrontott számomra. Szerintem, jó lenne ehhez a könyvhöz egy folytatás, vagy legalább egy kiegészítő novella. De kezdjük az elején.

Ha az időm engedte volna, akkor biztos egy ültő helyemben elolvasom az egészet. Az írónő nagyon jól építette fel a könyvet, mert minden egyes rész után kíváncsi voltam a folytatásra, érdekelt a szereplők sorsa. Emellett a váltakozó 3 szemszög is nagyon jól kiegészítette egymást. Tényleg három merőben eltérő karakter szemszögéből olvashattuk az eseményeket.

Többé-kevésbé a világfelépítés is tetszett, amit tudnom kellet megtudtam, de pár dolog még így is homályos maradt nekem.

Ahhoz képest, hogy én meg a YA könyvek ritkán találjuk meg a közös hangot, nincs okom nagyobb panaszra (még a számomra olykor túl csöpögős dolgok miatt sem), mivel több minden tetszett, mint nem.

Maga a dólények/dió ötlet már megvett magának, de emellett külön plusz pont, ahogy behozza a képbe Magyarországot és a történelmet, hogy mi kis nép miért nem pusztultunk ki az avarokkal.

Ami rontott a végleges megítélésemen az elsősorban a vége. Mondjuk, megvan a Happy End, de mi van utána? Kósza és a többiek nem hiszem, hogy ebben a világban boldogok tudnának lenni. Kószának itt van Mia, de az Ő csodálásán kívül mit csinál? Szerintem hiányzik neki a harc, az ártatlanok védelmezése. Valahogy a közös, boldog jövőjüket csak a másik világban tudom elképzelni és nem itt.

Bah mágus? Nem értem miért akarta minden áron távol tartani Mia-t és Kószát egymástól a végén? Ah és Bah mágus veszekedése az erdőben? Bah Mia Anne varázseröjétől félne, hogy még mindig kapcsolatba kerülhet a Fallal, és annak következményeitől?

Amon hirtelen úgymond „lánykérése” is a semmiből jött nekem. „…maradjon velem egy napra, egy hétre, egy életre.” Amontól, akinek véleménye: „…a világvége miatt ráér az utolsó öt percben aggódni.” és „Mondjuk, az embernek azért van agya, hogy ne hallgasson az ösztöneire.” azt vártam volna, hogy előbb teszteli, hogy kompatibilisek-e együtt, nem csak így kiszalad, ilyen a száján.

Összegezve 4 csillagot adok erre a könyvre. Aki egy kis könnyed, kicsit fantasy, jobban romantikus könyvre vágyik, annak telitalálat. De ezen kívül is, ha az ember éppen nem tudja, mit olvasson, de szeretne valamit, az ilyen és ehhez hasonló művek mindig jó választások lehetnek.

Apa, randizhatok egy lovaggal? – jkrizsma

Nyugdíjas könyvtáros-esztétaként érdeklődve olvastam Mia Anne és Kósza történetét, körítve a különböző fordulatokkal. Bár jómagam már elmúltam tizennégy éves, bele tudtam élni magam a cselekménybe, amely szerencsésen ötvözi a realitást és a fantasztikumot. Kár, hogy csak álnéven jelenhetett meg ez az érdekfeszítő alkotás. A szereplők, a cselekmény, mind-mind előreviszik a történetet, a szerencsés végkifejletig. On Sai bátor választása a magyar közeg bemutatása.

Különösen megnyerő a borító, sejtetve a belbecset is...

Csak azt sajnálom, hogy nem tinédzserként olvastam; kiváncsi lennék a mai fiatalok véleményére is.

Jó szívvel ajánlhatom ezt az urban fantasy-t, ha szerzője is annak szánta, a szélesebb olvasóközönségnek...

Méltó a válogatásba.

Vagy az újraolvasásra.

Apa, randizhatok egy lovaggal? – Dexter79

Fülszöveg:

Mia Anne tizenhat éves, és nem túl lelkesen Pestre költözik apja munkája miatt.

Egyik éjjel azonban különös fantasy világgal álmodik, ahol ő egy mágus, és onnan kezdve álmában egy helyes, pimasz lovagot bosszant.

Bele lehet zúgni valaki állába?

Kósza csavargó kölyökből lett lovag, semmi kedve egy lányba beleszeretni, és feladni a nehezen kiküzdött életét. Ám nyugtalanítja a szemtelen varázslólány, túl sokszor kalandoznak felé a gondolatai. Legszívesebben sose látná őt viszont, de a lány hatalmas veszélyben van, két világ akarja holtan látni.

Mitől férfi a férfi, és lovag a lovag?

Amon, az apa, világhírű agykutató zseni, ám nincsenek érzelmei, és a gyereknevelést is könyvekből oldja meg. Budapestre rendelik, Közép-Európa legnagyobb titkos laborjába, a négyes metró alá, ahol a katonaság kétségbeesetten próbálja megakadályozni a két világ között lévő mágikus Fal átszakítását.

De ki lehet az ellenség? Mi erősebb, a mágia vagy a tudomány?

Annak ellenére, hogy a fantasy nem a kedvenc műfajom egész tetszett ez a könyv. Az elején sok hasonlóságot láttam több más fantasy regénnyel, de aztán kijött az egyedisége. Nagyon jó volt, hogy Magyarországon játszódik, és főleg úgy, hogy amerikaiak szemén keresztül látjuk a magyarokat. Amikor a könyv elején Mia "leírja", hogy hol laknak, attól kicsit megdobbant a szívem, mert Wekerle itt van szinte a szomszédomban, és mindig is imádtam a zsalus ablakaikkal azokat a házakat.

Adott egy kis pluszt a történetnek, hogy váltott szemszög volt, jó volt olvasni Amon gondolatait (mostanában elég sokat futok bele aspergeres szereplőkbe). Érdekes volt, ahogy a mai modern világ találkozik a lovagok korával, jó nagy volt a kontraszt. A mágusok furcsák voltak és Bah mágust a végére se sikerült megkedvelnem, de Ah egész szimpatikus volt. A lovagok rendben voltak, amolyan igazi „lovagias” pasik, tényleg olyanok, akik már kihaltak. :)

Mia szimpatikus volt, bár nekem kicsit gyerekes, és maga a szerelmi szál is ebből következően az volt, de mivel 17 évesek a főszereplők, ezért ezt nem kritikának írom, inkább csak ténymegállapítás. Talán ezért nem az én korosztályomnak íródott. :)

Az írónő stílusa nagyon tetszett, olvastatta magát a regény, nagyon ötletes volt, hogy a mai modern technikákkal győzték le a gonoszt. Vicces és pörgős volt a történet, bár voltak részei, amiket nem értettem (már a mágiás dolgokat).

Ami viszont nagyon furcsa és meglepő volt, az a mágusok és lovagok "hátralévő" élete. (Nem írnék spoileres dolgokat, de nem igazán értem a befejezést, nekem nem kerek).

Értékelés: 4/5

A Pendragon legenda – Dóri

Már egy ideje tervezzem elolvasni Szerb Antal: Utas és holdvilág c. művét, így mikor könyvet kellet választani, A Pendragon legendára voksoltam.

Ez az első könyvem az írótól, és elég nagy elvárásokkal vágtam neki, mert a szűkebb és tágabb környezetemben is mindenki ódákat zeng Szerb Antal műviéről.

Ehhez képest elég nagyot koppantam.

„Valami történik. Valami történik. A szálakat szövik a párkák.”

Bátkay János, magyar bölcsészdoktor, egyszerű, kényelmes, számára minden igényt kielégítő élete, fenekestől felfordul, miután egy estélyen megismerkedik Earl of Gwynedd-del, és meghívják az ősi wales-i családi fészekbe, tudományos anyaggyűjtés, kutatás céljából.

Maga a regény egyszere krimi, kisértetthistória, misztikus történet.

A krimi szál nem okoz sok fejtörést az embernek, viszonylag elég hamar össze lehet rakni a puzzle darabkáit. Magát az alap hangulatát a műnek ezért nem is ez, hanem a misztikum adja, de számomra ez is kevés volt.

Eleinte jó ötletnek tartottam, hogy csak Bátkay szemszögéből ismerjük meg a történéseket. Ő saját magát egy ízben így írja le: „És itt állok én, vagy helyesebben itt fekszem, Bátky János, Budapestről, örökös előérzeteimmel, félelmeimmel, tehetetlenül, semmiről sem tudva, kijátszva, kiszolgáltatottan, a történés kellős közepén.” De a közepétől kezdve elég unalmas lett nekem. Jobban örültem volna, ha az earl nézőpontját is megismerem, illetve Eileen St. Claire-t is.

Egyszerűen nem kerültem egy hullámhosszra ezzel a könyvel. Nem hagyott bennem semmi nyomot.

A karakterek közül egyet sem sikerült megkedvelnem, a történet nagyrészt kiszámítható és az a pár mélyebb mondani való, amit szerintem közvetíteni akar a könyv is kicsit sablonos.

Két dolog tetszett. Az első, az, ahogy Szerb Antal ábrázolja az angol arisztokráciát, és ezzel egyfajta görbetükröt tarteléjük. A második dolog pedig a végén, Cynthia levele.

Mindent egybe vetve ez most 2,5 csillag.

Összeomlás – Dóri

Engem sikerült meglepnie az írónőnek a végkifejlettel.

Rachelről a viszony kiderültéig, azt gondoltam, hogy egy magabiztos, ambiciózus nő, aki nagy kanálla falja az életet, amit meg is értek, hisz 16 évesen otthagyta az iskolát, hogy dolgozzon és így segítsen az anyukájának, aki egyedül nevelte őt, mivel születésekor elhagyta az apja. Cass, a legjobb barátnője, akivel együtt nőttek fel, látták a másik küzdelmeit, fájdalmait. Ebből kiindulva, lehet „megérteni” az indítékot.

Szerintem a pénz, csak másodlagos ok volt. Véleményem szerint Rachelt jobban zavarta, az, hogy Cass pár év alatt felépített egy csodás új életet. Olyan munkát végez, amit szeret; egy csodás férje van; egy gyönyörű házban lakik; érzelmi és anyagi biztonságban él. Mintha Casst az élet bőségesen megjutalmazta volna az addigi nehézségekért. De hol marad Rachel ajándéka?

Fájhatott neki, hogy Cass apukája vagy utólag az anyukája, nem hagyott rá is valamennyit, utána pedig Cass sem ajánlotta fel rögtön az összeg egy részét.

Érdekes belegondolni, hogy ha Cass oda adja a pénz felét, vagy a házat rögtön miután megveszi Rachelben akkor is ennyi düh és sértettség maradt volna? Vajon előbb-utóbb, így is elcsábította volna Cass férjét? Akkor is elakart volna mindent venni a gyerekkori barátnőjétől?

Nagyon tetszett, ahogy Cass vissza vágott Rachelnek és Matthew-nak. Nem egy nagy szembesítést kapunk, tele indulatokkal és könnykekel; hanem egy szépen átgondolt „szivatást”. Cass felveszi a képzeletbeli kesztyűt ellenük.

Összegezve én 4 csillagot, adtam a könyvre.

Fél csillag levonás azért járt, mert szívesen olvastam volna a végén szembesítő párbeszédeket, ahol a felek, maguk fejtik ki az indítékaikat.

A másik fél csillag Matthew miatt van. Az elején kiderül, hogy nem lehet gyereke, de szeretne; után meg az SMS-ekben azt olvassuk, hogy elkötete magát. Most, akkor már az elején csak a pénze miatt vette el Casst? Nem igazán áll össze itt a kép.

Én mindenkinek ajánlani tudom, aki egy nem túl könnyed kikapcsolódásra vágyik, gyorsan lehet vele haladni, mert olvastatja magát a könyv.

A fekete esernyős férfi – kudit

Újabb nagy melléfogás. Egy könyv, amiben egy eredeti van, hogy Magyarországon, és nem csak Budapesten játszódik. Az X-akták, a Men in Black, Daniken és isten tudja, még minek a keveréke, jól megsózva, paprikázva némi occultizmussal, kis teozófiával és nagy adag moralizálással. Van benne két oldal rosszul sikerült lágy pornó, nagy adag hamis érzelmeskedéssel nyakonöntve. Minden hamis benne. 

Hogy miről is szól a könyv? Hát arról, amiről a fülszövegben olvashatunk: jönnek a gonosz földönkívüliek, de mi majd jól megmutatjuk nekik. Gyerekkorom végtelenített vicce jut róla eszembe: “Huszonkét tepertős pogácsa jön a Vereckei szoroson át, hogy elfoglalja a magyarok kenyerét és borát.”

Hogy milyenek a figurák? Kétdimenziósak. Hogy milyen a stílus? Lapos.

A könyv pedig vaskos.

A fekete esernyős férfi – pixyke

Ismeretségem az íróval a Hontalan lelkekkel kezdődött. Már akkor is megfogott a stílusa. Alig vártam a következő könyvét. A fekete esernyős férfi került legközelebb a kezembe. 3 nap alatt kiolvastam úgy, hogy mellette 12 órában dolgozom. Meg a terjedelme sem volt elhanyagolhatónak mondható. :)

A sztori visz magával, letenni nem lehet. Ha mégis arra kényszerültem, állandóan az motoszkált a fejemben, hogy mi fog történni a következő lapon.

Nagyon tetszett, hogy nem voltak benne nyelvtörő idegen nevek, helyek. A karakterek szerethetőek, még a negatívok is. És amikor az ember azt hinné, hogy nincs tovább, jön egy újabb fordulat... :)

Misztikus thrillerből ötös!

Holttest a fürdőkádban – Ági

Nem is tudom, hogy hol kezdjem. Őszintén megmondom, vegyesek az érzelmeim a könyvvel kapcsolatban, ugyanis az Agatha Christie könyvekért rajongok, de ez a könyv nem hasonlított azokhoz. Félreértés ne essék, tetszett a könyv, de az én véleményem szerint kár a Christie könyvekhez hasonlítani.

Mielőtt belekezdtem volna az olvasásba, természetesen olvasgattam róla értékeléseket, és többen írták, hogy nagyon sokára bukkan fel egy hulla. Ezzel egyet tudok érteni, viszont a történet szempontjából rendben volt az időzítés.

Amúgy 1,5 nap alatt elolvastam, tehát nekem tetszett, bár nem mondanám, hogy kimerítette a krimi műfaj fogalmát.

Azok a jelenetek kifejezetten tetszettek, amiben szerepelt a királynő, illetve még a nagyapás pillanatok is mosolyt csaltak az arcomra. Arra azonban vártam, hogy a Binkynek hagyott levélből nagyobb gubanc legyen, szerettem volna még egy kis kalamajkát :)

A főszereplő, mint karakter nem volt olyan rossz, igazából, ami zavart, az a nyelvezet. Nem tudom, hogy eredetileg is ilyen, vagy a fordítás okozta, de nem mindig éreztem, hogy az 1930-as években járnék… Néha-néha igen hajmeresztőnek találtam.

Ami még zavaró volt, legalábbis az én számomra, az a vége. Amennyire hosszan taglalta a Skóciából Londonba költözést, majd a beilleszkedést (191 oldal!), annál gyorsabban lett vége a történetnek. Nem is tudom, talán egy kis entyem-pentyem még belefért volna a végén G és D között.. :) :)

Összességében nekem tetszett a könyv, tudnám ajánlani másoknak is, persze hangsúlyozva, hogy ne keressék a hasonlóságot Agatha Christie könyveivel. Azoknak való, akik nem nehéz olvasmányt keresnek. Ha pontoznom kellene, akkor egy gyenge négyesre osztályoznám.

Holttest a fürdőkádban – kudit

A könyv a 30-as évek Angliájában játszódik, a legfelső körökhöz tartozó szereplőkkel. Megjelenik benne II Erzsébet nagyanyja, Queen Mary, és beleláthatunk egy pillanatra – elvileg ez lenne a fő szál, ha nem történik a gyilkosság – Edward és Wallis Simpson szerelmi történetébe, ami Edward trónról való lemondásához vezetett.

Egyszóval a történet tényleges történelmi környezetbe van helyezve, teljesen feleslegesen. Mert, hogy a történésekre semmi hatással nincs, bár nyilván az angolok számára ez ad némi pikantériát a dolognak. És, ne feledjük, egy sorozat első, nem biztos, hogy legjobb darabjáról beszélünk.

Ha hozzászoktál, hogy igazán jó minőségű krimiket olvasol, akkor ezt nem ajánlanám. Az egész már (akár többször is) megírt klisék halmaza, körülbelül a könyv felénél lehet tudni a végét, mert tudod, hogy ez a könyv nem képes váratlan csattanóra.

Ha kedveled a könnyed, kissé romantikus, kalandos lányregényeket, ahol jól kicikizik a férfiakat, akkor nem fogsz csalódni. Főleg nem, ha nem vársz igényes fordítást. Nem az a könyv, amit magyarra oly könnyen le lehetne fordítani. A “high society” eatoni, cambridgei, oxfordi nyelvezete, szóhasználata, mondat-fordulatai ma is élők, míg a magyar nem éppen, mert sosem volt (azokban a magasságokban nem magyarul beszéltek) “megfelelője”, legalább is a II. Világháborúval végképp elveszett. 

A Brit királyi cslád 1946. Balról jobbra második Princess Margaret (1930-2002), Princess Elizabeth (jelenlegi II Erzsébet királynő), King George VI (1895-1952) és Queen Mary (1867-1953)

Ehhez képest – és nyilván a műfaj “komolytalanságát” is beleszámítva, a fordító iparkodott. Én benne hagytam volna a Her Majesty, my lady és my lord, a Lady és Sir kifejezéseket, különösen, ahol a herceg kioktatja rendőrt:

“[the inspector said] “This way, if you please, sir.” “It’s ‘Your Grace,’ ” Binky said. “What?” “One addresses a duke as ‘Your Grace.’ ” és:

“Oh, and for the record, Sergeant, my sister is ‘her ladyship.’ ” “Is she, now? And I’m ‘Inspector,’ not ‘Sergeant.’ ”

Végül is mindenki tudja, hogy a történet Angliában, a legmagasabb körökben játszódik. De, mint említettem, ez a nehézség nagyjából megoldott volt. (Kivétel egy hiba, a vikend, de hát, istenem, megszoktuk, hogy nem szerkesztünk.)

Ami a történet egyik érdekessége lehet, az az arisztokrácia életének a bemutatása. Ne feledjük, a két világháború között vagyunk, még nagyon határozottan a Brit Birodalomról beszélünk. Az az érzésem, hogy a brit arisztokrácia élete a II. Világháború, majd a Brit Birodalom megszűnése után alaposan megváltozott. Ami nem igazán, legalább is a 60-as években még biztos nem, az az elit kollégiumok nevelési módszere, ami itt is meg vagyon említve: alig fűtött közösségi termek, botrányosn rossz ételek, hideg vízben zuhanyozás és rengeteg testgykorlat. Viszont elképesztően magas színvonalú (“kiscsoportos”) képzés és egy életre szóló szövetség.

Tehát, a könyv olvasható, a maga módján még krimi is, és tényleg a könnyed műfajba tartozik. Egy olyan világról többé-kevésbé hitelesen hangzóan, ami kinn is elmúlt – majdnem – és itt sem volt – igazán.

Fiataloknak, lányoknak, sok szeretettel.

Holttest a fürdőkádban – Dóri

Csalódtam és nem is kicsit. A borítón az szerepel "Mintha Agatha Christie és P. G. Wodehouse együtt írna detektívregényt." Alapból nem szerettem, mikor egy írott valaki(k)-hez hasonlítanak, de mivel eddig nem halottam az írónőről egyfajta kiindulási pontnak tekintettem. Tény, hogy Wodehouse-tól nem olvastam még, de hol van ebben a könyvben Agatha Christie?

Elvileg ez egy krimi, de a mű feléig, minden csak nem az. Csak vártam és vártam, hogy, mikor indulnak be a cselekmények, és mikor ez megtörténik sem ér villámcsapásként, mert a cím elárulja a fő eseményt.

Az utána következő történések is csak az elején tűnnek kuszának, de elég hamar össze lehet rakni a puzzle darabkáit.

Néhol kicsit erőltetett volt számomra a történet. Ahogy Georgiana találkozik az emberekkel, ahogy megtörtének vele a dolgok...., én szerettem a valós, hétköznapi szituációkat, nekem ezek tesznek egy krimit izgalmassá.

Arról nem is beszélve, hogy itt-ott túl is voltak hangsúlyozva a dolgok. Például: Attól, hogy valakinek előkelő ragja van, vagy éppen a királyi család tagja, még lehet szegény.

Plusz, kicsit furcsa, volt nekem, hogy csak úgy elmondja Darcy-nak, hogy takarítani fog, hisz nem is ismeri. Georgiana néha csak úgy beszél olyan dolgokról, amikről a rangjából kiindulva is, azt hinném, hogy diszkréten akarja kezelni.

Egyedül Darcy és Georgiana kapcsolata miatt lennék, vagyis lettem volna kíváncsi a folytatásokra, de elég volt elolvasnom a fülszövegeket, hogy kielégítő képet tudjak alkotni, így nekem ez volt, az első és utolsó könyvem az Her Royal Spyness Series-ből.

Összegezve: Ez nekem 5/2. Azért 2 mert nem rémes, de semmilyen nyomot nem hagyott bennem.

Érdekesség: Ez a könyv a Her Royal Spyness sorozat első kötete. (magyarul csak ezt fordították le) Eddig 11 kötet jelent meg, plusz 0.5, és idén augusztusban érkezik a 12. is. /A borítókon Georgiana határozottan szőke, pedig a könyvben úgy volt írva, hogy vörösesszőke./

Az írónő, eredeti nevén Janet Quin-Harkin, kedveli a sok könyvből álló sorozatokat a Molly Murphy Series 17 kötetes plusz van 0.5, 11.5 és 12.5 hozzá. A Constable Evans Series 10 kötetes és lezárult. 2014-ben kezdte el a The Red Dragon Academy Series amiből eddig csak 1 könyv jelent meg, illetve 2017-ben írta az első World War II Novels (amik külön álló regények), és idén februárban érkezik az új kötet.