2018. június 11., hétfő

A nővérem húga – Dóri

 
Ez egy olyan könyv, aminél az a legjobb, ha az ember minél kevesebbet tud róla és úgy kezdi el olvasni. Sajnos nálam ez nem, így történt.

Még évekkel ezelőtt láttam a filmet. Eléggé tetszett, ahhoz, hogy kicsit utána olvassak, és eközben egy olyan oldalra tévedtem, ahol összehasonlítják a film és könyv közötti különbségeket. (akkor megtudtam, hogy egy könyvadaptációról van szó) A legrosszabb, hogy bár már jó pár éve történt ez, de emlékeztem rá, így a könyv két nagy fordulatára is.

Ez elég sokat elvett, de még ennek ellenére is élveztem a könyvet, ami már önmagában egy piros pont.

Most került először a kezembe Jodi Picoult könyv és rá kellet jönnöm, hogy okkal szeretik sokan. Egy betegség sokkal többet elvesz és átformál, mint azt szeretnénk. Ha túl sokáig van jelen, egy idő után mindennek az alfája és omegája lesz. Ő irányítja az életünket, helyettünk.

Itt is erről van szó, csak itt látjuk, ahogy egy egész családot romból le, nem pusztán a beteget.

Szerintem mindenki motivációját meg lehet érteni. Épp emiatt szinte lehetetlen azt mondani ez a jó, az meg rossz.

Ez egy nagyon jó könyv, és nem csak azért, mert jól van megírva, hanem, mert elgondolkodtat, és nem csak miközben olvassa az ember, hanem utána is. Szerintem, még nagyon sokszor eszembe fog jutni és valószínűleg lesznek pillanatok, amikor bele-bele fogok olvasni a könyvbe, mert emlékeztetnem kell magamat, arra, hogy nem minden fekete/fehér, vannak szürke zónák is; csak nézőpont kérdése az egész.

De a vége.

Nem értem miért kellett. Vagyis félig igen. Balesetek minden másodpercen történek és emberek halnak meg így. Ezzel nem lehet számolni, nem lehet, küzdeni ellene csak úgy lecsap. Ha, csak ennyi lett volna, vége még nagy nehezen azt mondom rá, hogy rendben. Az írónő, csak még jobban érzékeltette volna azt számomra, hogy fontos, hogy megbecsüljük a szeretteinkkel töltött időt, mert, ha egészséges is az illető nem tudhatjuk, mennyi van neki/nekünk.

De pluszba Kate 8 éve nem esett vissza. Vagyis él. Én nem szerettem az ilyen csodás, semmiből jött felgyógyulásokat a könyvekben. Persze, kell, hogy az ember higgyen és reméljen, de nekem ez mindig kicsit erőltetetten hat.

Valakinek meg kellet halni. És úgy tűnik Anna gyorsabb volt Kate-nél.

Ebből a szempontból sokkal jobba film vége. Ha az lenne a könyvben is, 5/5 csillagot adnék rá. Így viszont csak 4 csillagos.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése