2015. december 31., csütörtök

Az ötödik hullám – Dexter79

Értékelés:
Fülszöveg: Az első hullám nyomán sötétség támadt.
A második hullámot csak a szerencsések élték túl.
A harmadikat pedig a szerencsétlenek.
A negyedik után egyetlen szabály maradt: ne bízz senkiben!
Cassie egy lépést sem tesz a következők nélkül: Luger, M-16-os gépfegyver, lőszer és Bowie-kés. Ennivaló, víz, hálózsák és körömcsipesz csak ezek után következik a listán.
Cassie tizenhat éves, a néptelen országúton menekül. Rajta kívül már nem sokan vannak életben a Földön. Menekül a lények elől, akik embernek látszanak, és akik megölnek minden útjukba kerülőt. Akik több hullámban pusztították az emberiséget. Nem tudjuk, kik az idegenek. Nem tudjuk, miért akarják megsemmisíteni világunkat. Csupán egyvalami világos: mindenkit ki akarnak irtani.

Az előző havi könyvklubos olvasás, a Burok után sikerült megint belenyúlnom egy intelligenciával rendelkező földön"kívüliek" elfoglaljuk az emberek testét, hogy "leigázzuk" őket sztoriba. Ez az ajánlatból nem teljesen derült ki számomra. Nem bánom, hogy ezt a könyvet választottam, felüdülés volt olvasni, mert hiába voltak azonos jegyei, alapvetően teljesen más volt.

Ajánlás lévén nem szeretném lelőni a csattanókat, de több is van belőle a történet során és engem mindegyik kellően megdöbbentett. Alig várom a folytatását a könyvnek, mert bár nem függővéggel lett vége, de nagyon kell a folytatás hozzá.

Van egy lány, aki elveszítette a szeretteit, de van egy célja, hogy megtalálja őket, és van egy fiú, aki megtalálja a lányt, és a lány célja már az övé is lesz. Egy igazi szerelmi szál a romantikus énemnek. A másik oldalon ott van egy fiú, aki szintén elveszített mindenkit, de adnak neki egy célt, amiért harcolhat. Itt jön a képbe a katonaság. Kiképzés, kemény kiképzés, szigorú szabályok, ami tetszik a fiús énemnek :)
Számomra nagyon szimpatikusak voltak a szereplők (tetszett Cassie kitartása, talpraesettsége), még a mellékszereplők is. A könyv váltott szemszögekből volt megírva és nekem ez nagyon bejön.

A könyv megmutatja mennyire erős a testvéri szeretet és a bajtársi kötelék. Azt hogy mennyire lehet erős a lelkiismeret furdalás egy ígéret miatt, amit annak tettünk, akit nagyon szeretünk, és azért hogy ezt betartsuk mindent megteszünk még az életünk árán is, mert ott és akkor az az egyetlen, ami nem tudjuk meddig tart, és nincs mit veszíteni.

Értékelés: 4,5/5

2015. december 6., vasárnap

A burok – Dexter79

Úgy fogtam hozzá Stephenie Meyer A burok című könyvének olvasásába, hogy már láttam a belőle készült filmet évekkel ezelőtt. Ebből következik, hogy teljesen tisztában voltam a történettel. Nekem nem volt bajom a filmmel, nem állítom, hogy többször nézhetős, de azért tetszett.
Nagy lendülettel és lelkesedéssel olvastam a könyvet, főleg a Könyvklub előző hónapi Metro 2033 könyve után. Az elején nagyon olvasmányosnak és érdekesnek találtam a történetet, az első 200-300 oldalt nagyon hamar elolvastam, aztán eltelt több, mint 1 hét, amíg egy sort se, valahogy elmúlt az érdeklődés. Persze aztán nekiveselkedtem, de ott nehéz volt átlendülni, talán azért, mert ismertem a történet végét.

Tetszettek a szereplők. Melanie vagánysága, Jared találékonysága, hatékonysága, a kapcsolatuk, ahogy Mel emlékeiben láttuk. Jó volt látni Jeb optimizmusát, kíváncsiságát, óriási hitét, hogy Mel él. Jared gyűlöletét, fájdalmát, hogy Mel nem él, és Jamie reményét, mérhetetlen szeretetét és naivságát, hogy egyből barátságos volt a Vándorral, mert nem tudta utálni a kinézete miatt.

Nekem nem volt bajom a romantikus szállal, bár néha fura volt látni, hogy mennyire küzdenek az "érzéseikkel". Szórakoztató volt olvasni Mel és Vanda "párbeszédét". Jó volt olvasni, hogy Melanie mennyire tiltakozik az Ian-nel való kapcsolat ellen, viccesek voltak az elszörnyedő beszólásai, fenyegetőzései, vagy ahogy Jared-et védte, amikor Vandával csókolózott.
Néha értem Ian és Vanda érzéseit, néha nem. Fura lehet úgy szeretni valakit, hogy mást látsz, mikor ránézel. Talán ilyen lehetett régen az internetes ismerkedés, amikor nem tudod, hogy a másik hogyan néz ki, és abba szeretsz bele, amiket és ahogy ír, bár itt bonyolítja a dolgot, hogy lát valakit, aki nem az aki...

Ez az egész megszálljuk a Földet dolog rém borzasztó. Valószínűleg én is ellenségesen viselkedtem volna a többiek helyében a Vándorral, még úgy is, hogy a történetben szerethető volt már az elejétől fogva, de aki találkozott vele az nem tudhatta. El se tudom képzelni, hogy mit tettem volna, ha az egyik szerettem képében áll elém.
Alapvetően inváziónak nevezném, amit véghezvittek, "megölték" az embereket, ahogy a többi bolygón is elnyomták az élőlényeket, csak ott növények és állatok voltak nem pedig intelligenciával rendelkező lények.
Ez az egész másik bolygóra megyünk terjeszkedni dolog fura, mert nem területet foglaltak el,hanem elvették az életet.

2015. november 1., vasárnap

Metró 2033 – Dexter79

Úgy érzem, hogy képtelen vagyok értelmes értékelést írni a könyvről, mert egy óriási kínszenvedés volt végigolvasnom. Csak azért fejeztem be, mert szerettem volna "hű" maradni a Könyvklubhoz. :) Az utolsó pillanatban október 31-én 22 óra magasságában jutottam a végére. Ahogy olvastam, vártam és vártam, hogy mikor fog jönni a csattanó, amiről mindenki beszélt ezzel a könyvvel kapcsolatban, de amikor megkaptam, akkor az első gondolatom az volt, hogy "Ennyi?, Én ezt akkor most nem értem." (ciki, nem ciki, ez van...) Vagyis azt hiszem, hogy értem, de lehet tévedek :)
Annyira nem kötött le a történet, hogy az utolsó 5 oldalnál is azt néztem, hogy még mennyi van hátra és mikor derül ki a könyv lényege.
A bolond fejemben a hónap elején még az járt, hogy a folytatását olvasom el választandó könyvként, de most úgy érzem, hogy nincs az a pénz, hogy én azt bevállaljam. Pedig alapvetően úgy emlékszem, hogy én is szavaztam erre a könyvre, mert érdekesnek tűnt. Sőt mikor elkezdtem olvasni, akkor ajánlottam egy kollégámnak, akiről tudtam, hogy nagy rajongója az ilyen történeteknek, műfajnak, fegyvereknek, stb. Ő kb 1 hét alatt kiolvasta, és azóta is áradozik a könyvről. Valahogy úgy érzem, hogy ez valami pasis dolog lehet, mert én mint nő nem tudom értékelni ezt a történetet/könyvet.
 
Borzasztóan nehéz volt az orosz neveket kiolvasni, megjegyezni meg pláne, ezért néha azt se tudtam, hogy Artyom (jesszus, azt se tudom, hogyan kell kimondani) éppen merre jár, vajon előre megy, vagy épp visszafelé, stb.
A főszereplőt egy kisfiúnak tartom, aki naivan, néha gyerekesen látja a dolgokat. Nem szerettem meg a történet végére se, viszont úgy éreztem, hogy kicsit "felnőtt", érettebb lett a történet során, már ha ez ilyen rövid idő alatt lehetséges.
 
Furcsa volt minden "állomáson" új teóriával, vallással, nézőponttal találkozni a metro életével, jövőjével kapcsolatban. Kicsit soknak éreztem ezt a rengeteg megközelítést, igazából egyikkel se tudtam azonosulni. Viszont némelyik mellékszereplő, aki ideig-óráig elkísérte az útján szimpatikus volt (pl: a Kán vagy Melnyik)
 
Élet a metróban. Ez valami borzasztó lehet. Nagyon-nagyon remélem, hogy sose kell ilyen jövőtől félnünk. Nem tudom elképzelni, hogy a föld alatt fény, és alapvető élelmiszerek, higiéniai szükségletek nélkül éljek.

2015. szeptember 27., vasárnap

A marsi – Dexter79

Ezzel a könyvvel először személyesen a tavaszi könyvfesztiválon találkoztam. Hallottam már róla, de akkor ott felfigyeltem a narancssárgás borítóra, és megállapítottam, hogy ez nem fog engem érdekelni, és nem fogom elolvasni. Nem igazán rajongtam az űrutazásos, sci-fi könyvekért, ezek nagyrészt szerintem filmen jobbak. Aztán valahogy egyre nagyobb lett körülötte a "hírverés". Általában nem szeretem az agyondicsért, nagyon beharangozott könyveket, mert túl sokat várok tőlük és utána csalódást okoznak, mert túl nagy volt az elvárásom. A nyár közepén már szinte a csapból is ez a könyv folyt (legalábbis én úgy éreztem), főleg a megfilmesítés miatt. Akkor úgy gondoltam, hogy a kutyafáját, csak meg kellene tudni, hogy miért vannak úgy oda a népek ettől a könyvtől. Megszereztem, de nem kezdtem el olvasni. Aztán csodák csodájára a Mini-könyvklub 2. részében a választható könyvek között volt. Természetesen kiválasztottam, és szerencsére a többiek is érdemesnek találták az elolvasásra.
Aztán kézbe vettem a könyvet, elolvastam az első három mondatát és tudtam, hogy imádni fogom a könyvet, tudtam, hogy innentől kezdve történhet bármi nem tudja elrontani ezt az érzést. Nagyon-nagyon régen (hosszú hónapokkal ezelőtt) éreztem utoljára ilyet egy könyvvel kapcsolatban, hogy az első pillanatban beleszerettem. Ezért jó olvasni, ezt az érzést keresem mindig, és ezért külön köszönet Vegazusnak, mert lehet, hogy még sokáig nem vettem volna rá magam, hogy elolvassam, és micsoda élményről maradtam volna le.

Van egy asztronauta, akit "ott felejtenek" a Marson, mert azt hiszik, hogy meghalt. Így kezdődik a történet, hogy Mark Watney leírja, hogy ottragadt. Imádtam Mark könnyed, vicces, ironikus stílusát, azt, hogy meglátja a viccet élete tragédiájában, hogy nem esik kétségbe, amiért egyedül marad egy lakatlan bolygón, ahol minimálisnál is kisebbek a túlélési esélyei. Nem adja fel, hanem gondolkozik, ötletel, és az ötleteit megvalósítja (több-kevesebb sikerrel). Tény, hogy sok választása nem volt, vagy kitalál valamit, vagy ott hal meg egyedül.
Nagyon szerethető karakter volt az első mondatától kezdve. Rengeteget adott nekem ez a könyv. Mosolyogtam, hangosan nevettem, aggódtam, izgultam, sírtam, nevettem, szorítottam érte, és végül ismét sírtam. Ténylegesen ebben a sorrendben.

A kémia és a fizika kevés embertől áll távolabb, mint tőlem, de mégis megértettem a dolgokat, és mikor néha nem teljesen sikerült, az se volt baj, mert így is maradandóan élvezhető volt a könyv a számomra.
Nagyon tetszett, hogy sokáig csak az ő nézőpontját láttuk, és aztán szépen lassan bejöttek a többiek is a képbe, a NASA emberei és a volt űrhajós társak. Nagyon jól kitalált történet ez könyv, ez egyik meghatározó pillanat számomra az volt, amikor a Földön felfedezték, hogy nem halt meg, hanem életben lehet. A mellékszereplők is nagyon szerethető figurák voltak, az aggódásuk, a profizmusuk, hogy mindent megtettek, hogy megpróbálják hazahozni Mark-ot. Bíztam a happy endben, de jó volt az utolsó pillanatig aggódni, hogy mi lesz a vége.
Ha pontozni kellene a könyvet, akkor egy 10-es skálán 11-et adnék neki. A saját 2015-ös TOP 3-as könyveimben ott van az élen.

A könyvből készült film csak azért érdekel, mert erről a könyvről szól, és kíváncsi vagyok, hogyan jelenítik meg a dolgokat. Viszont szerintem Mark szerepére Matt Damon a lehető legrosszabb választás volt, Markot egy teljesen más karakternek ismertük meg a könyv alapján, mint a színész. Ettől függetlenül mindenképpen megnézem a filmet.

Írta: Dexter79

2015. szeptember 20., vasárnap

Beköszöntő

Ez a blog azért jött létre, hogy a Mini-könyvklub résztvevőinek felületet biztosítson az olvasott könyvek értékeléséhez. Várhatóan négy könyvklub tag bejegyzései fognak itt megjelenni, ők Dexter79, Erzsi, Hajdupeti és Nymeria.

Az olvasandó könyvek pedig: szeptemberben A marsi Andy Weirtől, októberben a Metró 2033 Dmitry Glukhovsky-tól, novemberben A burok Stephenie Meyertől és decemberben egy szabadon választott sci-fi vagy disztópikus könyv.

Részletek a Mini-könyvklubról ide kattintva érhetők el.