Nagyon reménykedtem benne, hogy egy olyan young adult könyvet fogok olvasni, aminek nemcsak a fülszövege érdekes, hanem a története is magával fog ragadni és nem fogom tudni letenni a könyvet. Sajnálatos módon ennek az ellenkezője következett be.
Habár magamat is megleptem azzal, hogy öt nap alatt elolvastam a könyvet, de erre azért kerülhetett sor, mert annyira elegem volt már a műből, hogy néha legszívesebben falhoz csaptam volna. A cselekménnyel semmi bajom nem volt. Már a fülszöveg olvasása során is kíváncsi lettem, hogy mi történhetett Norbival a múltjában, hogy egyrészt kicsapták, másrészt kivarratta magát. Természetesen erre a történet végén fény derül és teljesen elfogadható magyarázatnak találtam az okokat. Ez volt az egyik olyan jelenet, amit sajnos nemcsak Norbi, hanem én is átéltem már, így meg tudom érteni, hogy az iskolai bántalmazás milyen mély nyomokat tud hagyni az emberben. Nem csoda, hogy így vagy úgy, de mindenki szeretne menekülni a múltja elől, még ha az másoknak ismét okot ad arra, hogy újfent célpontot csináljanak az illetőből (gondolok itt arra, hogy Norbi lefogyott és új vallásra tett szert, kitetováltatta magát, de még így is szekálták).
Azonban semmi sem teljesen tökéletes, így a történetnek is vannak olyan részei, amiktől a falra tudtam volna mászni. Leginkább az osztályban/osztállyal történt események. Gondolok itt a kártyázásra, amivel Norbi próbált barátokra szert tenni, elég nagy sikerrel. Emellett ott van a #erdőerdő rész. Értem én, hogy ez úgymond egy lázadás volt a tanárok ellen, akiknek azt akarták ezzel üzenni, hogy nemcsak a tanároknak, hanem a diákoknak is vannak jogaik és ezt jó, ha tiszteletben tartják, de én inkább gyerekes viselkedésnek fogtam föl, főleg egy végzős osztály részéről. Norbi és Mikkó részei is olyan furák voltak. Mintha a Vikingek sorozatból Ragnar és Loki beszélgetését láttam volna. És úgy érzem Mikkónak nem sok hozzászólnivalója volt az eseményekhez, így megkérdőjelezem annak az lehetőségét is, hogy őt simán ki lehetett volna hagyni az egész történetből (úgy érzem Norbi saját magától is rátalált volna erre a vallásra).
Végül is felmerül a kérdés: ha ennyire tetszett a cselekmény, mi a fenéért akartam én falhoz vágni ezt a könyvet? Erre a válaszom pedig a karakterek.
Kezdeném először Mírával. Annyira bíztam benne, hogy semmilyen romantikus kapcsolat nem fog kialakulni közte és Norbi között, mivel annyira átlátott a srácon és annyira okos lánynak gondoltam. Reménykedtem benne, hogy csak legjobb barátok lesznek vagy esetleg egy erős testvéri kapocs alakul ki köztük, azaz Míra lesz az első olyan személy, akinek Norbi megnyílik - rendben, hogy ez meg is történik -, de csak miután a lány is feltárta előtte a múltját. Azonban Norbinak sikerült elcsavarnia a lány fejét és egy tipikus olyan női karaktert csinált belőle, akik nem sokat nyomnak a latba (pl. mint az osztálytársnői vagy Őry Boglárka). Egyetlen tette volt még említésre méltó, a történet eleji megnyilvánulásain kívül (amikor még nem volt szerelmes Norbiba), amikor Danit végre sikerült Norbi elé rángatnia és ezzel segített a fiúnak lezárnia a múltját.
Azonban volt egy másik karakter, aki még jobban fel tudta húzni az agyamat és ez nem más, mint Szepes Norbi. Furcsálom a dolgokat, mert általában a férfi/fiú főszereplőket jobban szeretem, mint a nőket/lányokat, de ez a fiú mindennel az idegeimre ment. A gondolatai, a viselkedése, a rituáléja, a nyáladzása Mírával, a szokatlan vallása, egyszóval minden ellenszenvet váltott ki belőlem. A történet végén természetesen fény derül arra miért viselkedik úgy ahogy, de azért néha túlzásnak tartottam, hogy ő szinte BÁRMIT (lefekszik a főnöke lányával, összetöri annak szívét és konkrétan a papa csak agyon akarja ütni, de nem akarja kirúgni és Norbi, mint egy „macsó” felajánlja, hogy akkor nem jön többet dolgozni? Kérem szépen, hogy is van ez?!) megtehet annak nagyon durva következménye nem lesz. És természetesen a történet végén meghozott döntése is totál arculcsapásként ért. Most, hogy már egyenesbe jött az élete, van barátnője, vannak barátai, leszámolt a múltjával stb. ő gondol egyet, megszegi az anyukájának tett ígéretét és inkább vándornak áll, mert nem találja a helyét a szülővárosában. És a szülei még támogatják! Nem azt mondom, hogy a szülő ne támogassa a gyerekét, de ha már egyrészt kértél tőle egy szívességet (érettségizzen le), bekönyörögted őt egy jó iskolába, konkrétan lakás van a feje fölött, egyszóval mindene megvan, akkor nehogy már csak úgy elfogadjuk a döntését, hiába 19 éves az a gyerek. Egyszóval totál kiborított a srác, minden téren.
Egyetlen karakter volt talán, akit pozitívan tudtam szemlélni és ez nem más, mint Gabesz. Habár feleslegesnek tartottam ezt a menő rocker srác beállítást, a beszólásain azért jót nevettem.
Összegezve: a cselekmény maga nagyon jó, de a karakterek annyira szánalmasak, hogy ez az egész könyvre rányomja a bélyegét.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése