Szívritmuszavar – Julcsi

Vegyes érzelmeim vannak, most hogy így befejeztem ezt a könyvet.

Először kezdeném a negatívokkal. Nagyon rövidke kis könyv, és mégis éreztem néha azt, hogy vontatott, bár ez inkább csak a közepéig volt így. Nekem néhol túl sok volt a körítés, túl sok volt az, hogy a gondolataihoz nagyon sok esetben fűzött hozzá a főszereplő valamilyen hosszú, nagyon hosszú találgatást, vagy hasonlatot. Nagyon sajnáltam a főszereplő lányt, és mégis néhol úgy éreztem túlzás amit csinált Spoiler: (ha el szeretnéd olvasni, jelöld ki a bekezdést)

például hogy elküldte az összes versét, és hogy a büszkesége sokszor sehol nem volt…. hogy felhívta, hogy elhívta találkozni...

spoiler vége!!!.Persze, értem én hogy szerelem, és lehet hogy akkor én ennyire még sose voltam szerelmes? Nem tudom, lehet, de én sokkal büszkébb vagyok ennél mint hogy valaha ennyire kiadjam magam

Spoiler: (ha el szeretnéd olvasni, jelöld ki a bekezdést)

egy elutasítás után.

spoiler vége!!!

És akkor a pozitívak: Ugyan vontatott volt a sokszori hasonlat, mégis meg kell említsem, hogy mennyire csodálatosan fogalmaz az írónő. Ha nem akartam volna annyira tudni hogy mi lesz a folytatás talán nem is zavart volna, mert tényleg nagyon szépen ír. Az, hogy ráadásul magyar az írónő, és Budapest a helyszín, az csakis pozitívként tud hozzátenni a történethez legalább számomra, mindig nagyon szeretek olvasni arról a helyről, ahol élek :) Tetszett a második személyben való fogalmazás, így valahogy sokkal hitelesebben hat, sokkal személyesebb lett az egész. A vége is nekem valahogy nyitott maradt, talán ez is az oka, hogy már kezdem is a folytatást.

Az pedig csak így, hogy a folytatás címét megnéztem derült ki számomra, hogy végig könyv alatt meg sincs említve a két főszereplő neve. És a legfurcsább hogy ez csak így utólag tűnt fel :)

Szívritmuszavar – Dexter79

Eléggé vegyesek az érzéseim ezzel a könyvvel kapcsolatban. Kezdem azzal, hogy nagyon rövidke volt, irtó gyorsan végig lehetett szaladni rajta. Olvasás közben folyamatosan változtak az érzéseim a könyvvel/történettel kapcsolatban. Az elején nagyon furán indult, aztán kíváncsi lettem, de már az első 10-20 oldal után azt éreztem, hogy ez túl sok. Először az volt fura, hogy E/2-ban íródott, valamiért ez most nem tetszett, na meg persze hiányoltam a párbeszédeket, de nagyon, szinte alig kommunikáltak. Az első oldalakon leírt egy könyvtárosnak kinéző nőt (holott nem az volt), de mégis hajlamos voltam azzal a képpel azonosítani, amiatt, hogy sütött róla a depresszió. Aztán valahol a 20.oldal magasságában fogja magát főszereplő és vadidegen embereknek, akik egyébként lehet, hogy nem is kíváncsiak rá elmeséli a tragikus szerelmi történetét. Maga a szerelmi történet nem volt rossz, ennél a résznél igazán kíváncsi voltam, hogy mi lesz, de aztán az óriási szerelemből (Te vagy az Igazi, Te vagy a Sorsom) átcsaptunk irtózatos szenvedésbe. Félreértés ne essék, nem azt mondom, hogy nem létezik ilyen szerelem (szerencsére van), és azt se mondom, hogy valaki nem borulhat ki, ha ezt a szerelmet elveszíti, na de kérem, emberek vagyunk, legyen már egy kis büszkeségünk, hogy nem megyünk olyan szekér után, ami nem vesz fel minket (gondolok itt arra, amikor email-ekkel bombázta a fiút, vagy hívogatta).
Amikor a Lány (azért hívom így, mert nem emlékszem, hogy bármikor is említve lett volna a neve a könyvben) elkezdi mesélni a nagy szerelem kialakulását, akkor nagyon sokáig (kb. a tábor végéig) meg voltam róla győződve, hogy a Fiú (az ő neve is talán egyszer volt említve) nem is érez iránta semmit, és hogy csak az egészet a Lány találta ki, mert olyan "tündérmesés" volt neki. Aztán kaptunk egy-két tényt, hogy nem csak kitaláció az egész, majd jött a nagy "tragédia". Nem választhatlak téged, mert otthon vár rám egy másik lány, akit ugye nem szerethetek annyira, ha irántad ezt érzem, de mégis őt választom, mert gyáva vagyok és ez a biztonságosabb terep, ja és így jobban lehet szenvedni utána... Ja, és amikor minden összedől körülöttünk, akkor aztán lehet sajnáltatni magunkat.

Azt sem igazán értettem, hogy egy 20-24 éves férfi miért vár 4 évet, hogy megszólítson egy lányt. Könyörgöm nem 15 évesek voltak, mi a fenére várt? Tapsra? Többször is volt lehetőségük, hogy együtt legyenek, de mindig vagy az egyik, vagy a másik hülye/büszke/gyáva (kinek melyik teszik jobban) volt ahhoz, hogy felvállalja. Az utolsó 2-3 oldalt meg hagyjuk is, mert az volt csak igazán a sok és a felesleges dráma. (aki olvasta azt tudja, hogy mire gondolok)

Viszont ami a legkevésbé tetszett az a fogalmazásmód volt. Nagyon túl volt fogalmazva, túlságosan csöpögött, és túlságosan tele volt pakolva közhelyekkel. Számomra, akinek az egyik kedvenc műfaja a romantika, túlságosan émelyítő volt az írásmód. Én minden mennyiségben, néha intravénásan nyomom a magamba a csöpögős szerelmi történeteket (is), de ez még nekem is sok volt. Alapból egy jó kis történet, ami túl lett tolva és emiatt elvette a lényeget. Engem nem zavart a magyar közeg/vonatkozás, jó volt egyszerű magyar táborozó fiatalokról olvasni (bár kicsit '80-as éves feelingem lett), de valami hiányzott belőle. Próbáltam szeretni ez a könyvet, mert sok ismerős érzés, pillanat volt benne, ennek ellenére nem sikerült.

Azért találtam kedvenc idézetet:
"Azt is olvastam valahol, hogy csak akkor élünk teljes életet, ha a bizonytalan szerelemért kockáztatunk."

Értékelés: 2,5/5

Mielőtt megismertelek – Nusii

A könyv már jó ideje a polcomon áll, de az olvasása folyton csak tolódott, most, a Mini-könyvklub keretében sort kerítettem végre rá. 

A könyv egyik főszereplője a kissé butácska, bohókás, folyton optimista Louisa Clark, aki elveszti szeretett Vajas Buci-beli állását, így kénytelen új munka után nézni. Mivel szakmai képesítéssel nem rendelkezik, nincs könnyű dolga. Rengeteg féle munkát kipróbál, jellemzően kisebb sikerekkel. Végül a Traynor családnál köt ki, ahol a feladata a család lebénult fiának, Willnek a gondozása lesz.  A történet másik főszereplője a korábban pörgős életet élő, egy 2 évvel korábban történt szörnyű baleset következtében mellkastól lefelé lebénult Will Traynor, aki képtelen elfogadni megváltozott helyzetét, utálja az új életét. Ennek megfelelően mogorva, gunyoros mindenkivel, beleértve Louisát is. A történet az ő kapcsolatuk alakulását mutatja be.

A könyv nagyon súlyos témákat boncolgat. Az eutanázia témája nagyon megosztó, óvatosan kell hozzányúlni, azonban Jojo Moyesnek szerintem nagyon jól sikerült. Alapvetően én egy pozitív személyiségnek tartom magam, tele tervekkel, ennek ellenére nem tudtam elítélni Willt a döntése miatt, egyfelől szerintem mindenkinek joga van dönteni a saját életéről, másrészről egy extrém sportokat űző, világot látott, sikeres emberről beszélünk, aki egyik napról a másikra szembesül az összetört álmaival, sajnálkozó pillantásokkal, konstans fájdalommal és a tehetetlenséggel. Szerencsés esetben az embernek sikerül új értelmet találnia az életének, de sajnos az is előfordul, hogy nem.  Megjelent a könyvben a szexuális zaklatás témája is. Örültem neki, hogy az írónő a „nem a te hibád” álláspontot próbálta hangsúlyozni, ugyanakkor nekem az egész kidolgozatlan, 2-3 oldalon belül felmerült és meg is oldott probléma volt. Értem, hogy nem ez volt a könyv központi témája, de ezt így nagyon összecsapottnak éreztem.     

Sajnos egyik szereplőt sem éreztem közel magamhoz. Lou nekem már túlságosan naiv és buta volt, nem tetszett benne, hogy a könyv nagy részében ugyanazt csinálta, mint mások: Will helyett döntött. A könyv végére sikerült kicsit megkomolyodnia, ennek örültem. A mellékszereplők közül számomra Treena nagyon ellenszenves volt végig, Patrick pedig teljesen semleges, egészen az utolsó húzásáig. Úgy érzem, hogy a filmben sokkal pozitívabbak, szerethetőbbek voltak a karakterek. Ezen kívül a filmben az érzelmek is jobban átjöttek, elhittem, hogy szeretik egymást, ezzel szemben a könyvben úgy vettem észre, hogy Lou tényleg szereti Willt, viszont a férfi maximum vonzalmat érez a lány iránt.

Összességében úgy gondolom, hogy maga a történet nem rossz, de iszonyatosan túl van hypolva. Néha nagyon erőltetettnek éreztem, szinte láttam magam előtt Jojo Moyest, amint „Bőgni fogtok!” felkiáltással serceg a tolla alatt a papír. Egyszer olvasós.

Mielőtt megismertelek – Julcsi

Eltelt most már lassan 4 nap is azóta, hogy befejeztem ezt a könyvet, de csak most jutottam el odáig, hogy képes legyek normális értékelést írni róla, legalábbis remélem hogy az fog kijönni belőle…Muszáj volt közben elolvasnom egy lightos történetet, annyira kikészültem ettől.

A történetben ugye megismerünk egy gazdag, nagyképű az életben eddig mindent megkapó fiatalembert, aki egy baleset során tolószékbe kényszerül, és persze ezt nagyon nehezen tudja feldolgozni, ha egyáltalán fel tudja.. és akkor két év után jön Louisa akit arra vesznek fel hogy Will mellett legyen napi 8 órában, és kettejük között egy idő után elkezd kialakulni valami...

Számomra egy kicsit nehezen indult be ez a könyv. Persze, az elején először meg kell ismerjük a főszereplőket és a háttértörténetet, aztán pedig ahogy Lousia elkezd dolgozni nekem nagyon lassan ment az idő. Persze értem én, hogy ennek így kellett lennie hogy át tudjuk érezni hogy ez egy lassan kialakuló folyamat ami kettejük között zajlott. Az anyja nekem nagyon unszimpatikus volt, és a döntése is az. Amit valahol nagyon mélyen még akár meg is értenék, de én a helyében biztosan nem tudtam volna ezt a döntést meghozni. Unszimpatikus volt még Louisa barátja ki, aki semmi mást nem látott már csak is és kizárólag az edzést és futást. Azonban valahol megértem hogy nehezen léptek ki ebből a kapcsolatból hiszen a 7 év az nagyon hosszú idő, egy ilyet lezárni mindig nehéz.

Na de hogy a lényegre térjek én totálisan kikészültem a végén. Szerintem egy könyvön sem sírtam ennyit mint itt (és hozzá kell tenni sajna elég sokszor megteszem). De én valahogy másra számítottam, más befejezésre. Ugyanakkor ennek valahol mégis így kellett történnie. Először azt gondoltam Will nagyon önző, senki másra nem gondol csak magára, aztán ha jobban belegondolok ezzel Lousiára is gondolt, hiszen megadta neki a lehetőséget a továbblépésre, a teljes életre Spoiler: (ha el szeretnéd olvasni, jelöld ki a bekezdést)

valaki mással

spoiler vége!!!.

Amikor befejeztem a könyvet arra gondoltam, hogy utálom. Soha többet nem olvasom, és nincs az a pénz hogy a filmet megnézzem. De így 4 nap elteltével be kell lássam, hogy tulajdonképpen tetszett ez a könyv, így ahogy volt. És valószínűleg el fogom olvasni a második részt is.

Mielőtt megismertelek – Dexter79

"Azért vágtam bele pár hónapja a könyv olvasásába, mert akkoriban került a moziba a film, szerettem volna megnézni (mivel Trónok harca fan vagyok, ezért a színésznő miatt kötelező volt), de mindig jobb előbb olvasni, aztán nézni. :)
Van egy férfi, Will, akinek a legszebb évei közepén kettétörik az élete egy baleset miatt, amiben nyaktól lefelé megbénul, és nem érdekli már semmi.
Van egy cserfes, kissé butácska, és sokszor furcsa lány, Louisa, aki munkát keres, és szinte egy dobozban él egy pici faluban, ahol nagyon kevés inger éri. Benne van egy kapcsolatban, ami tök lapos, és úgy érzi, és ezt hangoztatja is, hogy ez így neki jó, és nem vágyik többre. Aztán ők ketten mint ápoló és beteg összekerülnek. Lou a teljes ápolói tudatlanságával, és Will a mélységes depressziójával. Szépen lassan összecsiszolódnak, formálódnak (Louisa szerencséjére), barátkoznak, közös programokra mennek (Will legnagyobb bosszúságára). Lou az elején elég butácskának van beállítva, aztán ez egy picit javul a könyv végére, Will pedig egy igazi kibírhatatlan, mogorva, elkényeztetett fiúnak, de szerencsére ez is változik a végére. Will szülei hűvösek és távolságtartóak voltak, nem tudom, hogy a pénzük miatt, vagy csak Will viselkedése miatt, de utóbbi miatt érthető volt, Lou apukáját imádtam, de a nővérét már nem annyira.

Azt kell mondjam, hogy régen sírtam úgy könyvön, mint ezen. Nagyon elgondolkodtató volt a téma. Joga van-e az embernek magának eldönteni, hogy akar-e élni? Beleszólhat-e a család, hogy mi a jó nekünk? Lehetünk-e ugyanolyan boldogok, ha csak keveset látunk a világból? Önző dolog-e csak magunkra gondolni?
Nehéz megmondani, hogy ki segített többet a másiknak. Lou Willnek azzal, hogy mellette volt és próbált vidámságot csempészni az életébe, hogy próbálta meggyőzni, hogy így is lehet teljes életet élni. Vagy Will Lou-nak azzal, hogy olyan dolgokat csináltak együtt, amiket előtte Lou sosem, hogy felnyitotta Lou szemét, hogy akarja látni a világot.

Spoiler: (ha el szeretnéd olvasni, jelöld ki a bekezdést)
Fura dolog, hogy míg egyes emberek foggal-körömmel ragaszkodnak az élethez (lásd Életrevalók film), addig mások úgy döntenek, hogy nem „küzdenek” tovább. Nem ítélek el senkit, mert mindenki maga tudja, hogy hogyan és milyen módon szeretne élni, de rossz volt olvasni Willtől, hogy „az neki kevés", hogy Lou szereti.

spoiler vége!!!

Azóta láttam a belőle készült filmet és ezen könyv esetében a film még jobban sikerült. Sokkal több érzelmet adott át nekem, és hatásosabbnak bizonyult.

Értékelés: 4/5 (Film: 5/5)

Budapest Noir – Borsoka

Tartalom: 1936 októberében, Budapesten mindenki Gömbös Gyula halálával van elfoglalva. Gordon Zsigmondot, az Est újságíróját azonban sokkal jobban érdekli egy zsidó lány rejtélyes halála. A nyomozás szálai egyaránt vezetnek az akkori budapesti alvilág legsötétebb figuráihoz és a politikai és gazdasági elit képviselőihez is. Minél közelebb kerül az igazsághoz, annál ingoványosabb talajra érkezik...

Értékelésem: Szerintem a könyv nagy érdeme, hogy mai szemmel mesél el egy 30-as évekbeli történetet, és bemutatja az akkori életet Budapesten. A párbeszédek és a leírások is többször utalnak akkori körülményekre, helyszínekre, hírekre, ami még inkább átfogó és élethű képet ad az akkori viszonyokról. A bűnügyi szál izgalmas, és a könyv olvastatja magát. Ugyanakkor a regény végén mégis úgy éreztem, lehetett volna nagyobb a csattanója, furfangosabb megoldásra számítottam. A főbb karakterek nincsenek nagyon finoman kidolgozva, ugyanakkor az író belecsempészett olyan apróságokat, személyes szokásokat, amelyek mégis egyedivé és szerethetővé teszik a szereplőket. A regénynek külön "ízt" ad, hogy fel-felbukkannak benne valódi történelmi személyek is, illetve hogy a szereplők neve szerintem nagyon stílusos és egyedi. Maradandó élményt ad, mindenképpen ajánlani tudom!

Madarak a dobozban – Dexter79

Ebben a hónapban a szabadon választott krimi/thriller kategóiában Josh Malerman: Madarak a dobozban könyve mellett döntöttem. Nagyon régóta várólistás nálam a könyv, és örülök, hogy belekezdtem a Könyvklub miatt. Plusz a két krimi után mindenképp thrillert szerettem volna olvasni.

Fülszöveg:
Valami rémisztő dolog garázdálkodik odakint, amire nem szabad ránézni. Egyetlen pillantás elég ahhoz, hogy az ember őrült, kegyetlen gyilkossá váljon. Senki sem tudja, mi az, és honnan jött.
A szörnyűséges hírek egyre gyakoribbá válnak. Majd a tévé elsötétül, a rádió elhallgat, és az internet is összeomlik. A telefonok elnémulnak. Az ablakon pedig nem lehet kinézni többé.
Mára csak maréknyi túlélő maradt, köztük Malorie két gyermekével, akiket az egyetlen lehetséges módon nevel: a négy fal között. A folyóparti, elhagyatott ház ajtaja zárva, a függönyök behúzva, az ablakokra matracok szögelve.
Egyetlen esélyük, hogy elmenekülnek egy másik helyre, ahol talán biztonságban lehetnek. De az előttük álló út elrettentő: harminc kilométer a folyón, egy evezős csónakban bekötött szemmel! Csak Malorie találékonyságára és a gyerekek éles hallására támaszkodhatnak. Egyetlen rossz döntés is végzetessé válhat. És valami követi őket. De vajon ember, állat vagy szörnyeteg?

Kezdem azzal, hogy nekem mind a borító, mind a cím irtóra tetszik. Szerintem nagyon eltalálták. Szeretem az olyan könyveket, amikben a történet felénél, vagy csak a végén derül ki, hogy az író miért azt a címet adta, nagyon szeretem azt a "megvilágosodás érzést". :)

A történet két idősíkban folyik. Az egyik a valós, a másik a 4 évvel korábbi történéseket mutatja be, amikből megtudjuk, hogy Malorie hogyan került oda és miért van egyedül a két gyermekével. Szépen lassan megtudjuk, hogy miért nem nyithatják ki a szemüket, mi vezetett oda, hogy elinduljon egy csónakkal vakon. Voltak a történetben laposabb és izgalmasabb részek, szerencsére jól váltogatták egymást, ezért könnyű volt olvasni. Voltak részek, amelyek nagyon durvák voltak (nem maga a történés, hanem elképzelni, hogy mit csinálnak), és voltak olyanok is ahol kicsit paráztam. Nagyon nem ajánlott ijedősöknek lefekvés előtt, sötétben olvasni, mert utána fél éjjel forgolódsz az ágyban, hogy mi lehet a sötétben... :D 

Érdekes látni, hogy mit művel az emberekkel a bezártság, a tömeghisztéria, és a katasztrófák, azt hogy minden ember másképp reagál a dolgokra.

Picit lezáratlannak érzem a végét (lehet, hogy folytatása lesz még?), de összességében egy izgalmas és elgondolkodtató olvasmány. Eszembe jutott róla Jose Saramago: Vakság című könyve, amelyben egy kór vakságot okoz az emberek között. Embert próbáló feladat lehet egyik napról a másikra megszokni, hogy látás nélkül kell boldogulni.

Értékelés: 4/5