2021. június 26., szombat

A Pendragon legenda – Vivien

A könyv elején izgatottan és reménykedve vártam a történet kibontakozását, mely egészen jól alakult, már-már elkönyvetlem magamban, hogy megkedvelem az írót. Aztán a közepén nagyon nehezen haladt a cselekmény, őszintén az életrajzi résznél sokszor el is vesztettem a fonalat és nem tudtam követni, majd a végére számomra nem érkezett meg a fordulat, aki ellen merényletet terveztek nem halt meg, viszont a "főellenségek" mind meghaltak. Ez merőben új felfogás volt, bár több csavart is el tudtam volna képzelni és kevesebb eszmefuttatást. Sokszor nem értettem, hogy ki a beszélő, kinek a gondolatait halljuk, és számomra nehezen volt olvasható helyenként, a fejezetek is csak csillaggal voltak elválasztva egymástól, mely szintén nem adta meg nekem a lezárást-kezdetet, mint általában. Az utazások, és az, hogy Cynthia volt az áruló meglepett, de minden más középszerű volt. ÖSszességében közepes volt az olvasásélmény, talán az időszak, amikor ez a könyv a kezembe került, nem volt megfelelő, talán kevésbé az én stílusom, mindenesetre nem lopta be magát a szívembe, és bölcsebb lenne, ha újra elolvasnám egy sokkal nyitottabb periódusomban.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése