"Jesmyn Ward prózájában ott lüktet az élet, a fájdalom és a szeretet... aki elolvassa, abban erős vágy ébred, hogy maga is továbbadja az átélt érzéseket."BUZZFEED
Bennem is e hármas érzés-világ kavargott, mialatt és miután kiolvastam ezt a felkavaró és katartikus, egyértelműen sehová sem sorolható művet. Bár a nehezen emészthető témával már többször találkoztam, mind az irodalomban (Mark Twain, William Faulkner és Harriet Beecher-Stowe), mind a filmművészetben (Megbilincseltek), ez a műalkotás nyújtja a legtöbbet...
Az élet él, sőt továbbél a gyermekekben, akár élők, akár holtak: Jojo, Michaela/Kayla és Richie! A fájdalom végig velük van, bennük él, de a szereplők egymás iránti szeretete és szerelme majdnem minden esetben győzedelmeskedik... csak mamát viszi el a rák.
Nekem leginkább a kitűnő fordítás tetszett, amely Pék Zoltánt dicséri, és amely továbblendíti az olvasót a szörnyűséges eseménysorozatokon a végkifejletig.
Jellemfejlődést leginkább a főszereplő 13 éves kisfiú, Jojo, nagyapja, Papa/River és a szintén 13 éves szellemfiú, Richie esetében érzek; a többi szereplő statikusabb, sőt ellenszenves...
Az ún. Mélydélen játszódó regény magával ragadott, olvastatta magát, követhető cselekménysorozat után következett el a többé-kevésbé megnyugtató befejezés.
Mivel a történet középpontjában a borzalmas, generációkon átívelő Parchman börtön áll, nem ajánlom mindenkinek, csak az erősebb idegzetűeknek ezt az erőteljes regényt! Papa/River túléli ezt, sőt továbbadja unokájának, Jojo-nak Richie történetét, mindnyájunk okulására; mintegy közelebb hozva az afro-amerikaiak és a szegény amerikaiak 20. századi életét. Az élet, a fájdalom és a szeretet-szerelem lendít át mind a karaktereket, mind az olvasókat a nem mindennapi történéseken...
Jesmyn Ward-ot csak Jesmyn Ward lépheti túl: Salvage the Bones c. második regényével, amely a Katrina hurrikán pusztításáról szól.
Jesmyn Ward mindkét alkotása kiérdemelte a National Book Award-ot (2011 és 2017).
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése