A fiú – k_annamaria

Aki kicsit is ismer az tudja, hogy rajonok a skandináv krimikért. Jo Nesbo nagy kedvencem.Viszont a Denevérember csalódást okozott, így egy ideje hanyagoltam az írót. Nagyon megörültem, amikor kiderült, hogy A fiú bekerült a közös olvasások közé.
Nagyon nagyon vártam ezt a krimit és bevallom minden várakozást felülmúlt. Számomra külön öröm, hogy a történetben nem tűnik fel Harry Holen karaktere. Végre olvashattam egy teljesen különálló,új szereplőkkel viszont a megszokott Nesbo minőségben egy tökéletesen felépített krimit.
Jellemzően a skandináv krimikre nagyon sok szálon fut a cselekmény, amely a story végére egy helyre összpontosul.
Nesbo remek helyszíneket választott. Szívesen olvastam volna még a norvég börtönéletről.
Sonny igazán jól felépített karakter. Sorozat gyilkos, de valahogyan mégsem negatív figura.
Másik kedvencem természetesen a felügyelő. lehet, hogy csak nekem volt meglepetés ,hogy Ő a vakond?
Adel nyomozó szintén kedvenc, mert Ő olyan"skandinávos" nyomozó:)
Jó volt a szereplők lelkébe is belelátni,ami szerintem Nesbora nem igazán jellemző.
A történet vége viszont nem tetszett. nekem túl meseszerű. Olyan amerikai happy endes. Nem igazán a skandináv krimikre jellemző.
Ennek ellenére szerettem és Jo Nesbo újra belopta magát a szívembe.

A fiú – Dexter79

Fülszöveg:

"Sonny, a rejtélyes, visszahúzódó, kábítószerfüggő fiú tizennyolc éves kora óta börtönben ül, mert beismert két gyilkosságot, amelyeket nem ő követett el. Nem ingyen tette. Cserébe megkapja az egyetlen dolgot, amire szüksége van: heroint. Mivel ügye a korrupt hatalmi rendszer minden szereplőjét érinti, a rendőrségnek és az alvilágnak egyaránt az a célja, hogy folyamatosan bódult állapotban és rácsok mögött tartsák. És Sonnynak ez meg is felel, eszében sincs változtatni a helyzeten. A rabtársai egyfajta gyóntatóként tekintenek a különös, vonzó fiúra, s gyakran öntik ki neki a lelküket. Így esik, hogy egy napon Sonny megdöbbentő dolgot tud meg az egyik rabtársától: rendőr édesapja, akiről ő úgy tudta, önkezével vetett véget az életének, valójában gyilkosság áldozata lett. Sonny világa alapjaiban megrendül. Megszökik a szigorúan őrzött börtönből, és megkezdi vadászatát azok után, akik vétettek ellene."

A börtönben kezdődik a történet, aztán szépen lassan sok-sok másik szál kapcsolódik be. Még a könyv felénél is újabb és újabb szereplőket ismertünk meg, akik rövidebb, hosszabb ideig a történet részei voltak. Nekem személy szerint néhány mellékszereplő újbóli felbukkanásánál kellett egy-két mondat, hogy tudjam ki is az.
Az elején Sonny, a Fiú nem volt szimpatikus, egy szánalmas drogos, aztán kapott egy információt az apja múltjából, ami miatt abbahagyta a tizensokévnyi heroinozást (már ez is óriási teljesítmény). Aztán még mindig a könyv legelején rájövünk, hogy okos és leleményes (hiszen megszökik a börtönből), szóval talán mégse drogozta szét az agyát, az ember azt gondolta, hogy egy szerethető figura (tulajdonképpen egy kisfiú, mert kiesett neki 12 év a való életből). De aztán elkezdenek "hullani" az emberek. Bosszúhadjárat? Ok. Apám becsületének tisztára mosása? Ok. Na, de ennyi emberölés? Nem ok. Legalábbis nekem. Túl sok volt a hulla, és számomra nem volt elég indok a bosszú, vagyis nem úgy, hogy közben úgy próbálja az író beállítani a Fiút, hogy ő jó. Simon Kefas egy nagyon okos és dörzsölt zsaru, igazi nyomozó, egy vén róka, Kari pedig egy ígéretes zöldfülű, aki sokat tanulhatott tőle.

A vakond kilétére volt egy tippem az elején, de tökre melléfogtam vele, viszont így még érdekesebb lett számomra a történet. A szerelmi szál valahogy várható volt a történetben, és alapvetően nem is lett volna baj vele, ha Martha nem egy gyilkosba szeret bele, mert valljuk be őszintén, hogy hamar az lett Sonny-ból.

Egy nagyon jól megírt krimi, ahol a sok-sok külön életet élő szál a végén egy helyre összpontosul. Vannak benne nagy csavarok, emberi sorsok, vicces részek, kegyetlen részek, elgondolkodtató részek, rossz emberek és jók, bűnösök és ártatlanok.

Lehet, hogy ez volt az első könyvem az írótól, de biztos, hogy nem az utolsó.

Értékelés: 4,5/5

A lány a vonaton – Borsoka

A tartalom: Rachel vonattal ingázik minden nap. A vonatból belelát mások mindennapjaiba, különösen egy házaspár, Jess és Jason életének egy-egy jelenetét figyeli meg. Rachelnek nehéz élete van, egyedüli társai az alkohol és házasságának régi szép emlékei. Nem tud elszakadni volt férjétől, aki Jesstől és Jasontól csak pár háznyira lakik új családjával. Egy nap aztán egy bűneset újra közel hozza régi életének főszereplőjéhez és fő helyszínéhez, illetve új lökést ad életének. Rachel tisztázni próbálja esetleges szerepét, és rá kell jönnie, hogy senki sem olyan, amilyennek hitte...

Vélemény: A történet kicsit nehezen indult be, túl lassan adagolta az információkat, amelyek a sztori vázát adták. Tetszett, hogy több különböző nézőpontból mutatta be a történetet, és hogy mindenkinél monológszerűen, egyes szám első személyben beszélt. Ezzel betekintést adott olyan emberek életébe, akik egyébként távol állnak tőlem, hiszen mindenki labilis, céltalan és erőtlen. Kicsit zavart, hogy senki sem pozitív a történetben, nem volt "igazodási pont", ugyanakkor ez egyedi is volt benne. Tetszett a több idősík is, mert érdekesen vezette párhuzamosan az áldozat életét és a nyomozást, logikailag jól összepárosította a kettőt. A krimi-szál kicsit egyszerű volt a kevés szereplő miatt, de azért adott teret a találgatásnak. A végén kicsúcsosodó thriller része pedig szerintem éppen csak annyira volt hátborzongató, amennyi még nem nyomasztó. Összességében bár ódzkodtam a thriller műfajától, nekem alapvetően tetszett a könyv.

A lány a vonaton – k_annamaria

Hatalmas megkönnyebbülés volt számomra, amikor kiderült, hogy a következő körben krimi és thriller témában fogunk olvasni. Ha valami közel áll a szívemhez akkor minden bizonnyal ez a téma kör lesz.

A lány a vonaton, ha emlékeim nem csalnak szavaztam is. Ezért nagyon örültem, hogy bekerült a közös olvasások közé. És most jöhet a sokkoló rész.
Számomra eddig ez volt a legjobb könyv amit a mini-könyvklub keretein belül olvastam.
Imádtam a könyv komor hangulatát. Mivel én nagyon szeretem a skandináv irodalmat, ezért engem nem zavart a történet vontatottsága.
Tetszett, hogy kevés szereplő van a történetben és mind a három szereplő szemszögéből megismerhetem a történetet.

Rachel az exfeleség:

Alkoholista,depressziós,labilis,akarat gyenge.Nem értettem mért ragaszkodik annyira a volt férjéhez. Nem igazán értettem meg a problémáit. Bár, hogy nem lehet gyermeke elég nagy trauma, de ezért szerintem még nem kellene az alkoholhoz nyúlnia. Az alkoholizmust szerintem az írónő tökéletesen ábrázolja. Ahogyan Rachel tagadásban él hosszú hosszú hónapokon keresztül.Aztán ahogyan eljut a következő szakaszba a felismerés. Erre a nyomozgatása és a visszaemlékezés tökéletes segítséget nyújt neki. Szerintem a történet végére nem jut el a gyógyulás szakaszához, de próbálkozik.

Anna a feleség:

Nekem Ő volt a ellenszenvesebb karakter. Volt valami visszataszító benne. Nem tudom pontosan megmagyarázni mi is, de amikor az Ő gondolatait olvastam a hideg futkosott a hátamon.

Szerintem Anna végig szerepet játszott. nem hiszem, hogy boldoggá tette őt az anyaság. Azt gondolom valójában kielégítő volt számára a szerető szerep. Feleség és anyaként csak pózolt.

Magan az áldozat:

Bár nem is biztos, hogy Ő az egyetlen áldozat. Miden szereplő áldozat és végig a saját démonaikkal küzdenek.

Vele sem igazán kerültem egy hullámhosszra, de szerintem egy jó krimiben nem is annyira szempont, hogy szeresük a szereplőket.

Nekem kb a történet felétől volt egyértelmű, hogy ki is a gyilkos és az, hogy hová is tartunk.

Tetszett a történet lezárása. Nincsenek kérdőjelek csupán csak a szereplőket örökre összekapcsoló titok maradnak.

Jó kis könyv volt ez, így elsőre a krimi témakörében. Én egy jót vonatoztam. Néhol lassan zötykölődtünk, néhol száguldottunk.

A történet végén sem szálltunk le a vonatról, egy sötét alagútban rekedtünk. A szereplők örökre ott is maradnak.

Kedvenc idézetem:
"Talán nem is az igazság kimondásához, hanem pont a továbblépéshez van szükség bátorságra."

A lány a vonaton – Dexter79

Májusban olvastam el a könyvet, ezért most csak kicsit felelevenítettem az emlékeimet.
Kezdem azzal, hogy szenvedés és csalódás volt ez a könyv. Több, mint egy hónapig tartott míg elolvastam, mert annyira nyomasztó volt, hogy muszáj volt mást olvasnom közben. Mindenki agyondicsérte, ezért is kezdtem el végre olvasni, mert kíváncsi voltam, hogy miért vannak úgy oda (mindig beleesek ebbe a csapdába, aztán jön a pofára esés, na mindegy).

Van ez a nő (Rachel), aki az egész könyvben szinte csak vonatozik (unalmasan sok leírás), aztán meg nyomozgat, és közben mást se csinál, mint iszik és iszik, és iszik, ja és állandóan sajnáltatja magát (persze előtte, meg után, ja és közben is iszik). Nem is tudom, hogy találkoztam-e már ilyen ellenszenves, szánalmas, idegesítő szereplővel. Lát valamit a vonaton (alkoholos mámorában, reggel 8-kor), amiről azt hiszi, hogy ez valami óriási nagy dolog (ebből indul ki a sztori). Jó sokára a történetben kiderül, hogy egy elvált nő, aki még évek múltán is a házasságát siratja, és még mindig hívogatja a volt férjét. Van a volt férj, akinek új felesége van (Tom és Anna), és van egy pár (Megan és Scott), akiket "kukkol" a vonatról. Minkét pár házassága elég érdekes, de emiatt jól illeszkedik Rachel szánalmas életéhez.
Egyik szereplő se volt szimpatikus, furák voltak, és tök logikátlanul cselekedtek legtöbbször. Tom-ot és Scott-ot is úgy írta le az írónő, mintha nagyon jó és eszményi pasik lennének, de mindkettőről kiderült, hogy tök gázak. Folyton a szánalmas szó jut eszembe az összes szereplőről. (Bocsánat!)

Már a történet felépítése "gondot" okozott nekem. Igaz, hogy jelölve voltak a dátumok, és hogy éppen kiről olvasunk, de én tökre zavart voltam az elején. Ide-oda ugráltunk és nem igazán tudtam követni. Az ember elolvas egy dátumot, pontos időt, de egy fejezettel később már nem is emlékszik rá (én legalábbis nem). És mivel e-book-on olvastam ezért a visszalapozás se volt egyszerű (nem is tettem). Ezért fordulhatott elő, hogy, valamilyen buta oknál fogva azt hittem, hogy Rachel és Megan egy és ugyanaz a nő, csak az egyik időben előbb van, hogy közben nevet változtatott és új életet kezdett (hogy először normális élete volt, aztán félresiklott). Aztán persze rájöttem, hogy nem így van, de addigra már még jobban összezavartam magam. :)

A csattanóra én személy szerint nem jöttem rá, lehet kevés krimit olvasok, mert másoknak tök egyértelmű volt már az elején a dolog...

Az összehasonlítás a Holtodiglannal ennél a könyvnél is egy melléfogás, mert meg se közelíti azt.

Értékelés: 2,5/5

Menedék – Dexter79

Mivel az egyik kedvenc műfajom a disztópia, ezért jó sok könyv van a várólistámon. Sokat gondolkoztam, hogy melyik legyen, de mikor megláttam AniTiger oldalán az előző könyv értékelésénél, hogy ez sokkal jobb sorozat, mint amit július hónapban olvastunk (Végtelen ég alatt), úgy döntöttem, hogy ő lesz a befutó.

Ann Aquire - Menedék (Razorland trilógia)

Fülszöveg: A ​második világégéskor születtem. Legendák szóltak egy olyan korról, amikor az emberek hosszú ideig éltek. Én dajkamesének tartottam. Az én világomban senki sem érte meg a negyven évet. Egy enklávéban éltem, ahol a legidősebb közülünk huszonöt éves volt. Némelyek azt suttogták, megváltás lenne számára a halál, de igazából csak nem akarták a saját maguk jövendőjét látni.

A bővebb fülszövegből és a könyv első pár oldalából egyből kiderül, hogy egy föld alatti társadalomra "bukkanunk" a lapokon. Megmondom őszintén, hogy az első 50-60 oldalon nagyon rosszul viszonyultam a könyvhöz, mert egyértelműen az egyik előző közös olvasásunk könyve, a Metro 2033 jutott eszembe. Lent élnek a föld alatt, tulajdonképpen ugyanúgy egy barlangrendszerben (régi metró), kicsi, egymástól elzárt/elkülönült állomásokon, és amikor a másik "állomásra" át kell menni, akkor odakint veszély leselkedik rájuk (itt emberevő Korcsok, míg a Metro-nál vmi zombiszerű lényeg formájában).
Azonban a másik könyvtől eltérően, itt egyértelműen kirajzolódik a "minitársadalom" amiben élnek, a felépítése, a hétköznapjai, a lakói. Emiatt ez sokkal érdekesebb, ahogy a szereplők is azok. Nagyon vicces, hogy különböző tárgyakról kapják a nevüket (Pikk (kártyalap után), Selyem, Sodrony, Kő), 16 évesen egy névadó ceremónia után (előtte mindenki csak számmal van jelölve, ez is olyan dolog, amit már más disztópiákban láthattunk).

Az Öregek (kb.25 évesek) irányítják Egyetem-nek nevezett közösséget. Ők döntenek fontos ügyekben, ők büntetnek, és ők hallgatnak el dolgokat. Félnek az új dolgoktól, senkinek nem lehet személyes vagyona, minden begyűjtött/talált relikvia a közösséget illeti. (megint egy könyv, amiben a vezetők rosszul látják a dolgokat)

Itt van a főszereplő "hölgyünk" Pikk, aki vadásznő, ő meglehetősen ügyes, és bátor, és gondolkodik (nem elégszik meg félmagyarázatokkal), és kicsit lázadó is. Aztán ott van a főszereplő párosunk férfi tagja, Fakó, aki nem a föld alatt született, hanem csak később került oda, szóval Ő picit emlékszik a fenti világra. Ők ketten társak lesznek a vadászatokon, és innen indul igazából a történet.

Nem hiszem, hogy túl nagy titkot árulok el azzal, hogy az ismeretlen, amivel szembe kell nézniük (ahogy a fülszövegben is olvasható), az a közösségen kívüli világ. Pikk egy csomó új dologgal találkozik, sok olyannal, aminek még a nevét se ismerte, nem hogy látta volna. Sokszor megdöbbentő és vicces, hogy mennyire alapvető dolgokat (pl. napszemüveg, wc) nem ismer, más dolgokról pedig hallott, de még sosem látta (pl. napfény, autó).

Összességében egy jól kidolgozott világ, folyamatosan fenntartja az érdeklődést, nagyon kíváncsi vagyok, hogy mi lesz a folytatásban, mert a vége túl "nyugisra" sikerült. :)

Értékelés: 4/5

Végtelen ég alatt – k_annamaria

Hiába olvastam már el hónap elején a könyvet, annyira felbosszantott. Nem tudtam mit írni róla. Igazán most sem.
Ami biztos, az idei év tévedése díjat nálam elvitte, még akkor is ha csak július van.
Azt sem mondhatom, hogy legalább az elképzelés jó volt. Nem olyan nehéz több történetet összeollózni és kiadni sajátunkként.
Segélyes,fantáziátlan.
Ami ebben a pár száz oldalban le lett írva az számomra egy kis bevezető volt.Nagyon untam oldalakat ugrottam át csak, hogy egy kicsit haladjak a storyval. Az oldalak kihagyásával nem éreztem azt, hogy bármiről lemaradnék.
Nem volt számomra egyetlen szerethető karakter sem. Egy kis szalmaszál amiben kapaszkodhatnék.
Most kicsit csalódott vagyok.