Végtelen ég alatt – Dexter79

Számomra egy igazi disztópia, az ilyen könyvek miatt szeretem ezt a műfajt. Az első oldalakon egyből egy furcsa jelenetbe csöppenünk, de aztán szépen lassan kirajzolódik egy érdekes, jól kitalált világ, vagyis inkább kettő...

Az egyik egy körbezárt, biztonságos világ, ahol semmi sem valóságos, mert mindent az e-szemen keresztül kitalált Világokban csinálnak, tulajdonképpen álmodoznak, és más embernek képzelik magukat, mint akik (itt él Aria). A másik a színtiszta vadság, puszta, ahol a tét az életben maradás. Az előbbi világban ott az óriási technikai fejlődés, míg a másikban az "elmaradottság" figyelhető meg. Az emberek itt visszatértek a gyökereikhez, vadászat, halászat, stb. (itt él Perry)

Azt nehezen tudom elképzelni, hogy egy olyan "kitalált" világban éljek, mint a "Belsősök", ahol semmi sem valóságos, azonban a "Külsősök" világa is kemény lehet. Ha választanom kellene, én akkor is inkább az utóbbi mellett döntenék. A Belsősök körbezárt, rendezett világáról kicsit az Emlékek őre jutott eszembe, mert itt is kicsit beszabályozottak az emberek számomra.

Aria az elején kicsit nyápicnak tűnt, nem gondoltam volna, hogy valaha is megállja a helyét a kinti világban, de szerencsére nem lett igazam. Aranyosan viszonyult az első pillanattól kezdve Perryhez, aki nagyon határozottnak és hozzáértőnek tűnt a számomra. Jó volt látni, hogy milyen fejlődésen mennek át, amíg együtt "utaznak". Nagyon tetszett a Halló, Látó, Érző dolog, ami a Külsősök különleges tulajdonsága. Az írónő ezt a részét is nagyon jól kidolgozta a könyvnek. Aztán ahogy bekapcsolódott a történetbe Roar és Cinder, még izgalmasabb lett.

Két óriási csavar is volt a könyvben, és bevallom őszintén, hogy egyikre se számítottam.

Szeretem az olyan könyveket, amikben váltott szemszögből írják le a történteket. Ennél a könyvnél azonban az elején picit zavart, hogy ahol az egyik szemszögből abbahagyták, a másik szemszögből nem egyből onnan indult a folytatás. Aztán megszoktam. Nagyon olvasmányos volt, csak úgy fogytak az oldalak az ujjaim alatt, sokszor alig tudtam letenni, pedig aludnom, vagy indulnom kellett volna. :)

A borító teljesen rendben lett volna számomra, ha a csajszi nem abban a bőrdzsekiben van, az valahogy nem illet a történethez. A háttérben lévő kiégett fa, és a környéke nagyon jól meg van csinálva, ami a történet közepén értelmet is nyer. Azonban az Éhezők viadalával való összehasonlítás számomra sántít. Igaz, hogy nem olvastam, de láttam filmen az első két részt, de valahogy engem az nem fogott meg, és nem is jutott volna róla eszembe ez a könyv, vagy fordítva.

Nagyon szívesen olvasnám a folytatást, mert hiányzik a befejezés nekem, pedig nem lett függővég.

Értékelés: 5/5
(Mivel a Napnak fényére 4,5-et adtam, erre muszáj többet)

Kedvenc idézeteim:

"A lány felnevetett. A hangjától úgy érezte, mintha nyár költözött volna a szívébe."

"A látók a leggyakoribbak. Jól látnak és jól is néznek ki. De mielőtt még megkérdeznéd, nem, én nem vagyok látó. Csak simán szerencsés vagyok."

Napnak fénye – Dexter79

Be kell valljam, hogy ha nincsen a Könyvklub, akkor ezt a könyvet se vettem volna soha a kezembe. Egyrészt nem tetszett a borító (bocs mindenkitől, akinek igen), másrészt a fülszöveg alapján kicsit megijesztett, na meg persze az, hogy még nem olvastam semmit, ami a kínai társadalomban játszódott volna.

Maga a történet nagyon vicces volt, fordulatos és akciódús. Annak ellenére, hogy a technikai dolgok nem állnak közel hozzám, nem éreztem soknak, sőt ezekkel a "műszaki" dolgokkal együtt is szerethető volt a sztori. Kaptunk egy pici bepillantást a Kínai Birodalom életébe, abba hogy milyen szabályok alapján élnek, aminek egy része gondolom a mai világban is megvan, de nem ez volt a történet lényege.
Az elején furi volt a könyv, de aztán mikor túljutottunk a bálon, sőt konkrétan a robbantás előtt kezdett beindulni. Az elején Ticca nem volt annyira szimpatikus, nagyon gyerekesnek gondoltam, de aztán rájöttem, hogy sokkal érettebb bizonyos dolgokban, és irtóra jó a humorérzéke. Laza volt, humoros, és frappáns, remek visszavágásai voltak, tetszett az önirónia is, amit újra és újra megcsillogtatott.
A császár az elején szintén érdekes volt, ennek ellenére nekem az első pillanattól kezdve szimpatikus volt, nem zavart, hogy a pozíciója miatt kicsit hűvös, távolságtartó, mert mint kiderült legbelül ő is egy "jó" ember. Vicces volt egy teljesen más környezetben látni, hogy a teljesen másfajta neveltetés miatt hogyan áll a dolgokhoz.

Lin is jópofa volt, kedves, aranyos, okos, de nekem semmi pluszt nem adott.

Érdekes volt, mert az elején minden új szereplőnél próbáltam eldönteni, hogy ki tartozik a jófiúk és ki a rosszfiúk csoportjába. Sokszor persze utólag kiderült, hogy tévedtem.

A romantikus oldalam miatt két szerelmi szál is végiglebegett a könyvön Ticca és Lin párosa, valamint Ticca és a Császár párosa. Nem vitte túlzásba az írónő, de nekem ezzel együtt volt kerek a történet.

Voltak benne kiszámítható részek, de nagyon sok meglepetés is, volt olyan rész, amire a végén választ kaptam, de sok minden volt, amire nem, és ezek a válaszok nagyon hiányoznak. Annak ellenére, hogy egy lezárt történet, én szívesen olvasnám a folytatását, a szereplők további életét...

Értékelés: 4,5 / 5

Kedvenc idézeteim:

"- .... Ám, ha amúgy is az öngyilkosság a célom ezzel az akcióval, akkor miért bánnám, ha hamarabb elérem?
- Pompás megközelítése a problémának, örülök, hogy kezded pozitívan látni a világot."

"- Nem azért mondom, de elméletileg ide feljönni se lenne szabad, te meg fél nap alatt kényelmesen berendezkedtél. Persze, miért is csodálkozom, hogy egyesek úgy hiszik, rájuk nem vonatkozik a törvény, csak mert ők egy kicsit magasabb polcra születtek.
- Kicsit aggódtam, hogy amint elszáll első haragod, és tudatosul benned a rangom, nem fogsz tudni majd kötetlen hangon beszélni velem, de már látom, félelmeim alaptalanok voltak."

Napnak fénye – k_annamaria

Nagyon örültem, hogy a könyv bekerült a közös olvasásokba. Évek óta kívánságlistás. Bár bevallom a csodás borítója miatt került fel.
Nagyon meglepődtem,hogy az általam látogatott két könyvtár egyikében sem beszerezhető.Viszont ezért is jó ez a könyvklub. Költsön kaptam.

A molyon olvasgattam az értékeléseket és ott annyira pozitív a visszajelzés, hogy valószínűleg ezért én többet vártam a történettől.
Adott egy tökéletesen megálmodott posztapokaliptikus világ. Rögtön bele is vágunk a történet közepébe. Háború után háború előtt vagyunk. Kicsit olvastam volna az előzményekről is.Hogyan lett ilyen a világ?
Legmegdöbbentőbb karakter a macska volt számomra. Idegesített. Nem is igazán tudtam őt hova tenni.
Ticca az elején nagyon szimpatikus volt. Olyan kis hebrencs, vagány kis csajszi, de a végére valahogy ellaposodott.
A többi szereplő viszont nagyon jól össze van rakva. Szerethetőek. Még a negatív karaktereket sem lehet utálni,vagy haragudni rájuk.

Azt gondoltam, hogy egy nagyon izgalmas, humoros történetet kapok. Sajnos nem egészen. Nem igazán fogott meg a történet. Maga a történet nagyon jól van megírva, de nekem hiányzott belőle valami. Egy kis plusz, amitől hetek múlva is emlékszem a történetre. Nálam ez a könyv az egyszer olvasós kategória.

Az emlékek őre – Veron

Olvasás a Mini-Könyvklub keretében
Már évek óta többször szemeztem a könyvvel (már a film előtt is), csak valahogy mindig elkerültük egymást, mondhatni „majd” címszóval… Most hála az első könyvklubomnak, végre eljutottam az olvasásig.
És határozottan éveztem, gyorsan olvasható, jól érthető ifjúsági könyv ez, amiben azért mégis akad mondanivaló, és az ilyet én határozottan szeretem.
Felveti a kérdést, hogy ki ne szeretne olyan világban élni, ahol nincs éhezés, háború, gyűlölet, erőszak? És az első kérdésnél még nem olyan egyértelmű, hogy mi a válasz (amíg túl nem vagy már pár disztópián, addigra ugye tudjuk…). Hogy cserébe szigorú szabályok vannak? Hááát, mindennek ára van… Hogy mások választják ki helyetted, mi leszel életed hátra lévő részére? Elnézve a szertartást, azért elég gondosan választanak, talán még ügyesebben is, mint ahogy 14-18 évesek választanak maguknak. Én pl. ennyit még feladnék a „szép (új) világért”.
Csak az a baj, hogy ennél mélyebb dolgokat is fel kéne adni érte, és a szeretet, szerelem, család már nem biztos hogy ennyire megéri (ez engem sokkal rosszabbul érint, mint hogy mások döntik el, mi legyek). A szigorú népesség-szabályozás, meg az elbocsátás lényege meg aztán végképp világossá teszi, mi is itt a helyzet…
Szerintem bár nem tökéletes könyv, mégis ideális lehet ifjúsági regénynek, gondolkodásra, megkérdőjelezésre és átértékelésre-késztetésre ideális lehet, akár monumentálisabb olvasmányok előtti állomásként is. És a mai vértől és egyéb testnedvektől csöpögő világban nem hiszem, hogy túl durva lenne az ifjúságnak (gyorsabban nőnek fel, mint hisszük vagy ahogy szeretnénk sajnos :( )
Azért felnőttként is élvezhető, és bizonyos dolgokra úgysem lehet elégszer emlékezni :)

Egyéb megjegyzések:
különösen tetszett amúgy, ahogy a szövegből kikönyököl a genetika :)
utólag kicsit csalódott vagyok, mert volt egy konkrét elgondolásom a végéről, ami az azóta olvasott megjegyzések alapján téves… pedig nekem úgy jobban tetszett volna, na… azért még folytatom, de így talán kicsit később…

Az emlékek őre – Dexter79

Fülszöveg:
A 12 éves Jonas olyan világban él, melyben nincs igazságtalanság, éhezés, erőszak, nincsenek kábítószerek, a családok életében is teljes a harmónia. Ezt a tökéletesnek tűnő világot a bölcsek tanácsa vezeti. Ők azok is, akik a tizenkettedik évüket betöltött fiúk és lányok egész életre szóló pályáját kijelölik egy évente megrendezett ceremónián. Történetünk hősét valami egészen egyedi feladatra tartják alkalmasnak. Miközben egy különös öregember felkészíti őt hivatása betöltésére, Jonas előtt feltárul, milyen titkok lapulnak az őt körülvevő világ békéje mögött. A fiú vakmerő tettre szánja el magát…

Értékelés:
Ez is egy olyan könyv, ami régóta várt elolvasásra nálam, ezért örültem neki. Ez egy ifjúsági könyv, egy 12 éves fiúról szól, de nem vagyok benne biztos, hogy a hasonló korosztálynak szól. szerintem egy 12 éves gyereknek ez egy túl mély és nyomasztó történet lehet.
Talán az első két szó, ami a könyvről eszembe jut az a bizarr és furcsa. Az írónő egy nagyon érdekes (és nem feltétlenül jó értelemben) világképet festett le. Első hallásra utópiának tűnhet a sok jó dologgal, számomra azonban egyértelműen disztópia. Egy hihetetlenül beszabályozott, korlátozott élet, ahol az emberek mindent szürkében látnak, és nem igazán van választási lehetőségük. Ok, ok, nincs erőszak, fájdalom, szenvedés, de nincs szabad akarat, nem kérdezheted meg azt, amit akarsz, nincs "szabadidő" (ja az utóbbi van, de akkor is "tudják", hogy mit kell csinálniuk), ja és nincsenek könyvek :). Nekem ez egy szépen feldíszített börtönnek tűnik.

A szereplőkről az jut eszembe, hogy robotok, beszabályozott robotok, még Jonas is az volt, amíg nem találkozott az "öregemberrel". Akkor végre elkezdett "élni", látni, érezni.

A könyv borítóját (piros szánkós) először nagyon bénának találtam (utólag is elnézést érte), egyáltalán nem tetszett, aztán ahogy alakult a történet és a piros szánkó értelmet kapott már más szemmel néztem a borítóra. Egy teljesen jól kitalált képet tettek a könyv elejére :)

Nekem nem igazán kerek így a történet, ezzel a befejezéssel, olyan lezáratlan, hirtelen, ezért valószínűleg el fogom olvasni a folytatását is, és kíváncsi vagyok a könyvből készült filmre is.

Értékelés: 3/5

Az emlékek őre – k_annamaria

"A magyarázatot nem egy hang adta meg. Az élmény önmagért beszélt."

Sorozatok terén nálam új kedvenc született.

Valószínűleg, ha nem lenne a könyvklub én ezt a könyvet soha nem olvasom el. Ennek fő oka a borító. Én általában az alapján választok, hogy mennyire tetszik a borítója. Fülszöveget szinte soha nem olvasok.

Itt nem igazán értettem először a borítót. Mért van az elején egy szánkó?

Lois Lowrytól még nem olvastam semmit. Viszont nagyon tetszett a stílusa. Annyira emberi oldalról közelítette meg a történetet. Kifejezetten tetszett rövid,lényegre törő stílusa.

Az első pár oldal után kiderül, hogy egy nagyon érdekes világba csöppenünk.Hisz Jonas olyan világban él, melyben nincs igazságtalanság, éhezés, erőszak, nincsenek kábítószerek, a családok életében is teljes a harmónia. Amin én elsőre meglepődtem, hogy mindenki biciklivel közlekedik.Hová lettek az autók?

A történet előre haladtával egyértelművé válik, hogy ez az"idilli" csak egy becsapás. Jonas számára biztosan.

"– Ha minden egyforma, akkor nem lehet választani! Olyan jó volna, ha reggel, mikor felkelek, eldönthetnék dolgokat! Például azt, hogy kék inget veszek-e fel aznap vagy pirosat."

Nagyon tetszett hogy a történet elején megismert Jonas "kiskamaszból" kész felnőtté válik. Zseniálisan megalkotott karakter.

Összességében egy nagyon megrázó könyv. Nem is adnám gyerekek kezében.

Tökéletes társadalom nem létezik. Nekem inkább félelmetes volt ezt a sok cukormázat olvasni. A mindenki szeret mindenkit, a helyes nyelvhasználat, az egyformaság, a színek nélküli élet.......hát én nem bírnám. Én úgy gondolom,ez a társadalom pont azt próbálta meg elpusztítani, ami a legfontosabb.A választás jogától.

Szerintem ez a könyv erre a kérdésre keresi a választ. Lehet-e, kell-e tenni valamit ez ellen?

Úgy gondolom Jonas helyes döntést hozott. Én drukkolok neki.

"Az emlékek arra valók, hogy az emberek osztozzanak rajtuk."

Az emlékek őre – Lisie

Ezt a könyvet először kb 14-15 évesen olvastam (volt már vagy 14-15 éve! :D ÚRISTEN!), barátnőm adta a kezembe, hogy nagyon jó, el kell olvasnom! Miután megtettem, egyetértettem vele és teljesen odavoltam, hogy milyen hihetetlen történet! Legjobban az alma és a szánkó maradt meg bennem. 

Ennyi idő elteltével újra a kezembe sodorta a Sors, és újfent nekiálltam több könyvvel és tapasztalattal a hátam mögött. Ezúttal is megérintett a történet, annak ellenére, hogy azóta legyűrtem pár disztópiát (jobbat-rosszabbat). Mindenképpen ezt a könyvet tekinteném (akár így van, akár nem) a kezdetnek, a műfaj megteremtőjének. A történet rövidsége nem engedi meg, hogy nagyon beleássuk magunkat a társadalom teljes működésébe és hogy miképpen és miért alakult ez így. Annyira megy bele részleteiben, amennyi ahhoz szükséges, hogy megértsük a rendszer működését. Letisztultan, tényszerűen mutatja be a tökéletesen kontrollált, irányított, „kordában” tartott társadalmat, ahol nincsenek érzelmek, nincs választási lehetőség, nincs szabad akarat. Nem számít az egyén, csak a közösség. Jonas példáján keresztül mutatja be az író, hogy milyen, amikor valaki megtapasztalja a másik oldalt. A „régi rendszert”, minden szépségével és hibájával együtt. 

Számomra az a történet erőssége, hogy ebben a 240 oldalban benne van minden. Szépség, fájdalom, érzelmek, a dolgokhoz való viszonyulás, ami számunkra alapvető, az milyen lehet valakinek, aki sosem tapasztalta, érezte… Talán nekünk is jobban kéne értékelnünk az élet apróságait. Az írónak nem volt szüksége szerelemre, töménytelen akcióra és ármánykodásra ahhoz, hogy létrehozzon egy regényt, amivel megérintette az olvasók lelkét.