Tövisek hercege – k_annamaria

Nagyon szeretem a fantasy világát, viszont Mark Lawrence világával nehezen barátkoztam meg. Elég döcögősen indult és azon gondolkodtam, feladom. Aztán valahogy beszippantott. Most már végig szeretném olvasni a sorozatot.

Jorg egyszerűen beteg. Ezzel az egy szóval tudom jellemezni és hát a többi szereplő sem százas. Nehéz elhinni hogy a főhős tizenéves.A könyvet csak erős idegzetűeknek ajánlanám.

Tövisek hercege – Dexter79

Félve álltam neki ennek a könyvnek. Egyrészt, mert ha jól emlékszem, akkor nem jelöltem az elején, hogy szeretném elolvasni, másrészt véletlenül beleolvastam egy értékelés elejébe, amiben azt írta az illető, hogy "brutális és fiús" könyv. :) Aztán csak belekezdtem, és a legelső gondolatom, talán már a második oldal után az volt, hogy ez szinte olyan, mint a Trónok harca. Mivel sorozatban nagy rajongó vagyok (könyvben már annyira nem), ezért onnantól kezdve nagyon lelkesen olvastam.

Furcsa volt úgy kezdeni a történetet, hogy egyből egy falu felégetésének, emberek "kivégzésének" kellős közepén találjuk magunkat. Ha jól emlékszem már az első oldalon lefejeztek és kibeleztek legalább két embert. Aztán szépen lassan visszaemlékszik a 4 évvel azelőtti dolgokra, amikből a történet 2/3-ára összeáll nagyjából a kép az ember fejében.

Van egy fiú, aki mindent feléget maga körül, azért, hogy megbosszulja az Édesanyja és az öccse halálát, amit végignézett, de nem tudott ellene tenni. Egy fiú, aki 15 évesen király akar lenni. Aki, hogy úgy mondjam "egy csöppet" erőszakos, vérszomjas, kegyetlen, sokszor kiszámíthatatlan, de még sokáig sorolhatnám a rossz tulajdonságait, viszont ennek ellenére szerintem nagyon okos, talpraesett és néha képes felnőtt módon viselkedni (nem mindig, mert sokszor csak egy elkényeztetett kisfiú). Rettenetesen nehéz volt 10 évesnek, de még 14 évesnek is elképzelni. Néha olyan döntéseket kellett meghoznia, olyan helyzetekben kellett helytállnia, amiből az ember felnőttnek gondolná, csak gondoljunk arra, hogy képes egy tucat felnőtt, szintén vérszomjas, vad harcosnak (mert katonának nem nevezném őket) parancsolni, akik hallgatnak rá, persze sokszor erővel kell demonstrálnia, de ez is működik, mert képes rá. Milyen érdekes, hogy az ilyen történetekben, meg az "akkori" időkben egy 30 éves ember már öregnek számított, mikor az emberek nem éltek 60-70 évet, ott a 10-14 évesnek már harcolni és felnőttnek kellett lennie.

A történet elején Jorg a cselekedetei miatt nem volt túl szimpatikus, de valami furcsa okból kifolyólag nem utáltam, mert vicces volt. Sőt némelyik gondolata egészen emberi volt, nem pedig erőszakos és beképzelt. Több szereplő is szimpatikus volt, Makin, aki szerintem kicsit apaként tekintett a fiúra, a Núbiai, aki talán szintén úgy vigyázott rá, ahogy az apja sosem.

Nem igazán tudtam, hogy hova fogunk kilyukadni a történetben, nekem egyértelműnek tűnt, hogy valamikor a középkorban járunk, de amit a hegyen találtak az elgondolkoztatott. Az könyv első részében nem is értettem, hogy tulajdonképpen miért is fantasy ez a könyv, mert nem voltak benne "mitikus lények", de aztán amikor elindultak fel a hegyekbe akkor találkoztunk velük is (bár a hegy gyomrában talált dolog miatt, talán azok se azok, amire első körben gondol az ember). Számomra egyébként ez a rész volt a legkevésbé érdekes a könyvben (persze ez nem az író hibája, hanem az enyém), túlságosan soknak éreztem a misztikus, kitalált dolgokat, a pokolból visszajövő holtakat, stb. Pont emiatt örülök, hogy vállaltam a könyvklubnak ezt a folytatását is, mert így hátha jobban megszeretem a fantasy műfajt. Ha nem is most azonnal, de biztosan el fogom olvasni a folytatását is, mert érdekelt a történet további alakulása, sok van még benne szerintem.

Értékelés: 4/5

Tövisek hercege – MLinda

Hogy miért is kezdtem el én ezt olvasni? Hát mert van @vegazus-nak egy mini könyvklubja és ott egyik kötelezőként ezt szavazták/szavaztuk/szavaztam meg. Az égegyadta világon semmit nem tudtam erről a könyvről, csak azt, hogy a csapból is folyik, gondoltam, le ne maradjak már, nézzük meg, miért olyan népszerű.
Alapvetően nem bírom az öldöklős regényeket (a Battle Royale végül becsúszott, szerettem is, de nem a brutalitása miatt, hanem azért, mert annak van valami mondanivalója nekem), szóval már az első pár oldal után kavargott a gyomrom. De nem adtam fel, gondoltam, hátha lesz ez még jobb is. Annyit sikerült elérnem vele, hogy tegnap estére kisült az agyam, és itt állok, hogy valami lélekemelő olvasmányt kéne elővenni. Anno a Sweeney Todd film után éreztem így magam. Lámpát fel, ablakokat tárva nyitni, mert fizikailag vagyok rosszul. Ha ez volt a cél, talált…

Zavart az, hogy nem tudom, MIKOR játszódik a történet. OK, valamikor a jövőben. De hogy jutunk el oda, hogy megint középkori a társadalmi berendezkedés, technológiailag kb. a semmi határán állnak, viszont a hegy gyomrában valami robot olyanokat mond, mint (spoiler!) Külső szenzorok meghibásodása. Biometria offline. (235. oldal) – ezt nem tudjuk meg. A Merle féle Malevilban olvastam ilyen posztapokaliptikus állapotokról, de ott legalább tudtam, hogy hogy jutottunk el oda.
Azt se tudjuk meg, hogy mitől széthullott birodalom. Mi volt a regény előtt?
Az is zavart, hogy nem tudom pontosan HOL vagyunk. Valahol a mostani Franciaország területén, aztán ki tudja. Bár a térképen szereplő Szajha- és Loár-folyó elég árulkodó.
Aztán zavart az is, hogy a nevek olyanok, mintha valós nevek lennének, de nem Michael, hanem Maical, nem Robert, hanem Robbart.

Én ilyen „hőssel”, mint Jorg még sosem találkoztam. Annak ellenére, hogy a nevéről – Honorous – valami pozitív szereplőre gondolunk, nem az. Nagyon nem. Szociopata, pszichopata, páratlanujjú pata. Tekintettel a látomásaira, minimum egy pszichiátriai kezelést is nyújtó fiatalkorúak fegyházában (!) volna a helye öröklét + 1 napra, időnkét gumiszobába elvonulási lehetőséggel. Nagyképű hát persze, hogy 3 évesen tudott olvasni, világuralomra törő mondjuk meggyőzőkéje, az van, tiszteletlen, eszelős. Ha az volt az író célja, hogy megutáltassa velem Jorgot, akkor jelentem, sikerült. Olyan volt, mintha Kirijama a Battle Royale-ből átmászott volna ennek a könyvnek a lapjaira, és itt még beszélne is (amott hallgat, mint a sír).
Nagyon sokban emlékeztetett a Trónok harcára, bár azt csak láttam, nem olvastam, Jorg mintha Geoffrey ikertesója lenne (spoiler!) szex, szerszámíj, hatalomvágy.

 

Amúgy, pár gondolata miatt akár koravénnek is hihető Jorg szánalomra méltó alak ha nagyon-nagyon mélyen belenézünk s lelkébe, aki valószínűleg egész életében cipelni fogja az anyja és a testvére halálának a súlyát, meg a tövisbokorban elszenvedett testi és lelki sebek nyomatit és tényleg segítségre szorulna; pszichológusra, kineziológusra, egy-két megértő apai szóra, mert egyébként kisebbségi komplexusa is van. 

Sajnáltam, hogy a Núbait és Makint kivéve a testvéreket nem ismerjük meg alaposabban. Bár ha belegondolok, hogy Jorgnak csak ezzel a kettővel volt érdemi kapcsolata, érzelmi kötődése, a többi meg csak egy a sok közül, aki harcolni képes és hajlandó érte, akkor érthető is. Ez is a főhőst jellemzi… Az viszont tetszett, hogy a testvéreket a jelenben játszódó fejezetek elején mindig jellemzi pár szóval. Mindig azt a testvért, aki a következő részben valami miatt fontos lesz általában kinyiffan, bocs.
Sajnáltam, hogy nem sok fantasy-lény bukkant fel. Pár leukrota, nekromanta – utóbbi kettőtől szívesen tudtam volna meg többet, ha már fantasy. És kik azok az Építők? És hová tűntek?

A regény végéhez közeledve már kifejezetten bosszantott, hogy volt pár humoros próbálkozás benne, de olyan lapos volt mind, hogy szinte sírva nevettem. Nem szeretem a csúnya beszédet se a könyvekben, jó tudom, nem szépirodalom, meg hozzá tartozik a légkörhöz, de akkor is zavart.

A trilógia maradék két kötete gyanús, hogy olvasatlan marad. Evvan. Kérek valami szép-irodalmat. Most.

Az ötödik hullám – Dexter79

Értékelés:
Fülszöveg: Az első hullám nyomán sötétség támadt.
A második hullámot csak a szerencsések élték túl.
A harmadikat pedig a szerencsétlenek.
A negyedik után egyetlen szabály maradt: ne bízz senkiben!
Cassie egy lépést sem tesz a következők nélkül: Luger, M-16-os gépfegyver, lőszer és Bowie-kés. Ennivaló, víz, hálózsák és körömcsipesz csak ezek után következik a listán.
Cassie tizenhat éves, a néptelen országúton menekül. Rajta kívül már nem sokan vannak életben a Földön. Menekül a lények elől, akik embernek látszanak, és akik megölnek minden útjukba kerülőt. Akik több hullámban pusztították az emberiséget. Nem tudjuk, kik az idegenek. Nem tudjuk, miért akarják megsemmisíteni világunkat. Csupán egyvalami világos: mindenkit ki akarnak irtani.

Az előző havi könyvklubos olvasás, a Burok után sikerült megint belenyúlnom egy intelligenciával rendelkező földön"kívüliek" elfoglaljuk az emberek testét, hogy "leigázzuk" őket sztoriba. Ez az ajánlatból nem teljesen derült ki számomra. Nem bánom, hogy ezt a könyvet választottam, felüdülés volt olvasni, mert hiába voltak azonos jegyei, alapvetően teljesen más volt.

Ajánlás lévén nem szeretném lelőni a csattanókat, de több is van belőle a történet során és engem mindegyik kellően megdöbbentett. Alig várom a folytatását a könyvnek, mert bár nem függővéggel lett vége, de nagyon kell a folytatás hozzá.

Van egy lány, aki elveszítette a szeretteit, de van egy célja, hogy megtalálja őket, és van egy fiú, aki megtalálja a lányt, és a lány célja már az övé is lesz. Egy igazi szerelmi szál a romantikus énemnek. A másik oldalon ott van egy fiú, aki szintén elveszített mindenkit, de adnak neki egy célt, amiért harcolhat. Itt jön a képbe a katonaság. Kiképzés, kemény kiképzés, szigorú szabályok, ami tetszik a fiús énemnek :)
Számomra nagyon szimpatikusak voltak a szereplők (tetszett Cassie kitartása, talpraesettsége), még a mellékszereplők is. A könyv váltott szemszögekből volt megírva és nekem ez nagyon bejön.

A könyv megmutatja mennyire erős a testvéri szeretet és a bajtársi kötelék. Azt hogy mennyire lehet erős a lelkiismeret furdalás egy ígéret miatt, amit annak tettünk, akit nagyon szeretünk, és azért hogy ezt betartsuk mindent megteszünk még az életünk árán is, mert ott és akkor az az egyetlen, ami nem tudjuk meddig tart, és nincs mit veszíteni.

Értékelés: 4,5/5

A burok – Dexter79

Úgy fogtam hozzá Stephenie Meyer A burok című könyvének olvasásába, hogy már láttam a belőle készült filmet évekkel ezelőtt. Ebből következik, hogy teljesen tisztában voltam a történettel. Nekem nem volt bajom a filmmel, nem állítom, hogy többször nézhetős, de azért tetszett.
Nagy lendülettel és lelkesedéssel olvastam a könyvet, főleg a Könyvklub előző hónapi Metro 2033 könyve után. Az elején nagyon olvasmányosnak és érdekesnek találtam a történetet, az első 200-300 oldalt nagyon hamar elolvastam, aztán eltelt több, mint 1 hét, amíg egy sort se, valahogy elmúlt az érdeklődés. Persze aztán nekiveselkedtem, de ott nehéz volt átlendülni, talán azért, mert ismertem a történet végét.

Tetszettek a szereplők. Melanie vagánysága, Jared találékonysága, hatékonysága, a kapcsolatuk, ahogy Mel emlékeiben láttuk. Jó volt látni Jeb optimizmusát, kíváncsiságát, óriási hitét, hogy Mel él. Jared gyűlöletét, fájdalmát, hogy Mel nem él, és Jamie reményét, mérhetetlen szeretetét és naivságát, hogy egyből barátságos volt a Vándorral, mert nem tudta utálni a kinézete miatt.

Nekem nem volt bajom a romantikus szállal, bár néha fura volt látni, hogy mennyire küzdenek az "érzéseikkel". Szórakoztató volt olvasni Mel és Vanda "párbeszédét". Jó volt olvasni, hogy Melanie mennyire tiltakozik az Ian-nel való kapcsolat ellen, viccesek voltak az elszörnyedő beszólásai, fenyegetőzései, vagy ahogy Jared-et védte, amikor Vandával csókolózott.
Néha értem Ian és Vanda érzéseit, néha nem. Fura lehet úgy szeretni valakit, hogy mást látsz, mikor ránézel. Talán ilyen lehetett régen az internetes ismerkedés, amikor nem tudod, hogy a másik hogyan néz ki, és abba szeretsz bele, amiket és ahogy ír, bár itt bonyolítja a dolgot, hogy lát valakit, aki nem az aki...

Ez az egész megszálljuk a Földet dolog rém borzasztó. Valószínűleg én is ellenségesen viselkedtem volna a többiek helyében a Vándorral, még úgy is, hogy a történetben szerethető volt már az elejétől fogva, de aki találkozott vele az nem tudhatta. El se tudom képzelni, hogy mit tettem volna, ha az egyik szerettem képében áll elém.
Alapvetően inváziónak nevezném, amit véghezvittek, "megölték" az embereket, ahogy a többi bolygón is elnyomták az élőlényeket, csak ott növények és állatok voltak nem pedig intelligenciával rendelkező lények.
Ez az egész másik bolygóra megyünk terjeszkedni dolog fura, mert nem területet foglaltak el,hanem elvették az életet.

Metró 2033 – Dexter79

Úgy érzem, hogy képtelen vagyok értelmes értékelést írni a könyvről, mert egy óriási kínszenvedés volt végigolvasnom. Csak azért fejeztem be, mert szerettem volna "hű" maradni a Könyvklubhoz. :) Az utolsó pillanatban október 31-én 22 óra magasságában jutottam a végére. Ahogy olvastam, vártam és vártam, hogy mikor fog jönni a csattanó, amiről mindenki beszélt ezzel a könyvvel kapcsolatban, de amikor megkaptam, akkor az első gondolatom az volt, hogy "Ennyi?, Én ezt akkor most nem értem." (ciki, nem ciki, ez van...) Vagyis azt hiszem, hogy értem, de lehet tévedek :)

Annyira nem kötött le a történet, hogy az utolsó 5 oldalnál is azt néztem, hogy még mennyi van hátra és mikor derül ki a könyv lényege.

A bolond fejemben a hónap elején még az járt, hogy a folytatását olvasom el választandó könyvként, de most úgy érzem, hogy nincs az a pénz, hogy én azt bevállaljam. Pedig alapvetően úgy emlékszem, hogy én is szavaztam erre a könyvre, mert érdekesnek tűnt. Sőt mikor elkezdtem olvasni, akkor ajánlottam egy kollégámnak, akiről tudtam, hogy nagy rajongója az ilyen történeteknek, műfajnak, fegyvereknek, stb. Ő kb 1 hét alatt kiolvasta, és azóta is áradozik a könyvről. Valahogy úgy érzem, hogy ez valami pasis dolog lehet, mert én mint nő nem tudom értékelni ezt a történetet/könyvet.
 

Borzasztóan nehéz volt az orosz neveket kiolvasni, megjegyezni meg pláne, ezért néha azt se tudtam, hogy Artyom (jesszus, azt se tudom, hogyan kell kimondani) éppen merre jár, vajon előre megy, vagy épp visszafelé, stb.

A főszereplőt egy kisfiúnak tartom, aki naivan, néha gyerekesen látja a dolgokat. Nem szerettem meg a történet végére se, viszont úgy éreztem, hogy kicsit "felnőtt", érettebb lett a történet során, már ha ez ilyen rövid idő alatt lehetséges.
 

Furcsa volt minden "állomáson" új teóriával, vallással, nézőponttal találkozni a metro életével, jövőjével kapcsolatban. Kicsit soknak éreztem ezt a rengeteg megközelítést, igazából egyikkel se tudtam azonosulni. Viszont némelyik mellékszereplő, aki ideig-óráig elkísérte az útján szimpatikus volt (pl: a Kán vagy Melnyik)
 

Élet a metróban. Ez valami borzasztó lehet. Nagyon-nagyon remélem, hogy sose kell ilyen jövőtől félnünk. Nem tudom elképzelni, hogy a föld alatt fény, és alapvető élelmiszerek, higiéniai szükségletek nélkül éljek.

A marsi – Dexter79

Ezzel a könyvvel először személyesen a tavaszi könyvfesztiválon találkoztam. Hallottam már róla, de akkor ott felfigyeltem a narancssárgás borítóra, és megállapítottam, hogy ez nem fog engem érdekelni, és nem fogom elolvasni. Nem igazán rajongtam az űrutazásos, sci-fi könyvekért, ezek nagyrészt szerintem filmen jobbak. Aztán valahogy egyre nagyobb lett körülötte a "hírverés". Általában nem szeretem az agyondicsért, nagyon beharangozott könyveket, mert túl sokat várok tőlük és utána csalódást okoznak, mert túl nagy volt az elvárásom. A nyár közepén már szinte a csapból is ez a könyv folyt (legalábbis én úgy éreztem), főleg a megfilmesítés miatt. Akkor úgy gondoltam, hogy a kutyafáját, csak meg kellene tudni, hogy miért vannak úgy oda a népek ettől a könyvtől. Megszereztem, de nem kezdtem el olvasni. Aztán csodák csodájára a Mini-könyvklub 2. részében a választható könyvek között volt. Természetesen kiválasztottam, és szerencsére a többiek is érdemesnek találták az elolvasásra.

Aztán kézbe vettem a könyvet, elolvastam az első három mondatát és tudtam, hogy imádni fogom a könyvet, tudtam, hogy innentől kezdve történhet bármi nem tudja elrontani ezt az érzést. Nagyon-nagyon régen (hosszú hónapokkal ezelőtt) éreztem utoljára ilyet egy könyvvel kapcsolatban, hogy az első pillanatban beleszerettem. Ezért jó olvasni, ezt az érzést keresem mindig, és ezért külön köszönet Vegazusnak, mert lehet, hogy még sokáig nem vettem volna rá magam, hogy elolvassam, és micsoda élményről maradtam volna le.

Van egy asztronauta, akit "ott felejtenek" a Marson, mert azt hiszik, hogy meghalt. Így kezdődik a történet, hogy Mark Watney leírja, hogy ottragadt. Imádtam Mark könnyed, vicces, ironikus stílusát, azt, hogy meglátja a viccet élete tragédiájában, hogy nem esik kétségbe, amiért egyedül marad egy lakatlan bolygón, ahol minimálisnál is kisebbek a túlélési esélyei. Nem adja fel, hanem gondolkozik, ötletel, és az ötleteit megvalósítja (több-kevesebb sikerrel). Tény, hogy sok választása nem volt, vagy kitalál valamit, vagy ott hal meg egyedül.
Nagyon szerethető karakter volt az első mondatától kezdve. Rengeteget adott nekem ez a könyv. Mosolyogtam, hangosan nevettem, aggódtam, izgultam, sírtam, nevettem, szorítottam érte, és végül ismét sírtam. Ténylegesen ebben a sorrendben.

A kémia és a fizika kevés embertől áll távolabb, mint tőlem, de mégis megértettem a dolgokat, és mikor néha nem teljesen sikerült, az se volt baj, mert így is maradandóan élvezhető volt a könyv a számomra.
Nagyon tetszett, hogy sokáig csak az ő nézőpontját láttuk, és aztán szépen lassan bejöttek a többiek is a képbe, a NASA emberei és a volt űrhajós társak. Nagyon jól kitalált történet ez könyv, ez egyik meghatározó pillanat számomra az volt, amikor a Földön felfedezték, hogy nem halt meg, hanem életben lehet. A mellékszereplők is nagyon szerethető figurák voltak, az aggódásuk, a profizmusuk, hogy mindent megtettek, hogy megpróbálják hazahozni Mark-ot. Bíztam a happy endben, de jó volt az utolsó pillanatig aggódni, hogy mi lesz a vége.

Ha pontozni kellene a könyvet, akkor egy 10-es skálán 11-et adnék neki. A saját 2015-ös TOP 3-as könyveimben ott van az élen.

A könyvből készült film csak azért érdekel, mert erről a könyvről szól, és kíváncsi vagyok, hogyan jelenítik meg a dolgokat. Viszont szerintem Mark szerepére Matt Damon a lehető legrosszabb választás volt, Markot egy teljesen más karakternek ismertük meg a könyv alapján, mint a színész. Ettől függetlenül mindenképpen megnézem a filmet.

Írta: Dexter79