2017. május 28., vasárnap

Vámpírok múzsája – bagoly

Borbíró Borbála a magyarországi Vámpírkutató Intézet alkalmazottja, bakancsos tudós és magánéleti szerencsétlenség, akinek a munkája a mindene – ám amikor hatalomra kerül az Emberfeletti Összefogás Pártja, az intézet az élőholtak megnövekedett politikai befolyásának köszönhetően bezárja kapuit. Mit tehet egy állástalan vámpírkutató egy olyan Magyarországon, ahol a vámpírok lassan teljes jogú állampolgárokká válnak, és ahol a háttérben köttetett szerződések különleges kiváltságokat is megadnak nekik?

Az állás, amely végül az ölébe hull, jóval több és veszélyesebb, mint amiről valaha is álmodott, és rejtélyes, új főnöke hamarosan hajmeresztő feladat elé állítja: be kell épülnie a kormány tanácsadói, az IQ vámpírok közé, hogy kiderítse, mit titkolnak emberi szövetségeseik elől. Bori nem tudja, képes lesz-e átverni Magyarország legokosabb vámpírjait úgy, hogy csupán eszére és alaposan felvágott nyelvére támaszkodhat, de a vérét, életét és emberségét megőrizze.

Magyar nyakba magyar szemfog!

A Vámpírok múzsája szórakoztató olvasmány, komoly kérdésekkel nem foglalkozik, maximum a felszínüket kapargatja néhány pillanatra, de egy izgalmas Magyarországra kalauzol minket. A világa érdekes és ami legfontosabb úgy tud nagyon magyar lenni, hogy egy pillanatig se érzed, hogy ez sok vagy összeegyeztethetetlen lenne a fantasy elemekkel. Bátran ajánlom főként a női olvasó közönségnek, egy érdekes kalandot ígér és azt meg is kapjuk a könyvtől.

Karakterek és egymáshoz való viszonyuk:

A karakterek szerethetők noha többségük személyisége egy mondatban összefoglalható. Megtalálhatod köztük az antiszociális zsenit, a kissé felszínes legjobb barátnőt, akinek persze mindig van a bőröndjében egy csini ruha amit kölcsönadhat a főszereplőnek, a cuki meleg párt, a művészlélek nőcsábászt, a hallgatag macsó jó barátot és így tovább. Az amerikai szereplő gárdát én kifejezetten sablonosnak találtam, persze az se segített rajtuk hogy az övék volt a legunalmasabb része a történetnek. Bowman még érdekelt is volna, ha nem lettek volna teljesen érthetetlen megnyilvánulásai, mint amikor Magyarországra repül csak azért hogy felképelje Attilát.

Ligeia, Attila és Bori kapott összetettebb személyiséget és a motivációjuk is jól lett felépítve. Egymáshoz fűződő viszonyukban viszont már akadtak döccenők.

Ligeia és Bori kapcsolatából nem sokat kaptunk sajnos, ami ugyanakkor nem meglepő ha azt nézzük, hogy személyesen a vámpírral milyen későn találkozik Bori. Ennek ellenére minden beszélgetésükben érződik az egymás iránti kíváncsiságuk, valamint egyfajta baljós fenyegető hangulat is körbe veszi őket, amikor egy légtérben tartózkodnak.

Attila és Bori párosa viszi a hátán a regényt. Csípős párbeszédeik sok vidám percet okoznak, bár van hogy egyszerűen már túl sok belőlük. És ez szerintem annak köszönhető, hogy az írónő ha kell ha nem erőlteti hogy ennek a két szereplőnek mindenre kell hogy legyen valamilyen frappáns megjegyzése. Ami egy idő után repetitívvé válik. Noha kedveltem mind Attilát és mind Borit, nem hagyott nyugodni a gondolat, hogy a sorok között ott bujkál, hogy hiába van Attilának felesége, hiába nem működnek igazán azok a jelentek amikor az érzelmeik kerülnek előtérbe, belőlük végül álompárt fog faragni az írónő. Személy szerint engem ez a vonal aggaszt, bár lehet valamit félrenéztem és ezt a bimbódzó románcot csak beképzeltem. Mindenesetre számomra ők csak mint egy csapat működnek és szerencsére ebben a kötetben csak a barátságig jutnak. Viszont ez a sejtés nem segít abban hogy most azonnal olvasni akarjam folytatást, a szerelmi háromszögek nem vonzanak.

A leggyengébben kidolgozott szereplő egyértelműen a cselekmény szerinti "főellenség" Rocco volt. Mindenki, még Bori is félelmetesebb volt a vámpírnál. El se tudom képzelni, hogy tudta elkapni Ligeiát. Őszintén szólva szerintem a vámpírmúzsa csak szívatásból hagyta magát elrabolni Roccoék által.

A kedvenc szereplőm Bőrkabátos Béla volt, rendkívül szórakoztató volt az a néhány jelenet, amikor feltűnik.

Valamint Boriról egy kicsit bővebben. A regény olvasása közben sokszor jutott eszembe az Anita Blake sorozat. Különösen abból a szempontból, hogy Anita és Bori között mennyi a hasonlóság, mindketten vagány és erős nők, mindenük a munkájuk, aminek köszönhetően párkapcsolati szinten már nem remekelnek. Szerencsére Bori még pont elviselhető szinten tartotta a rossz szerelmi életével kapcsolatos sirámait, nekem ezen a téren eléggé alacsony a tűrőképességem, a főhősnő éppen hogy, de nem lépte át a határt, amikortól már halálra idegesített volna a nyavalygása. Végig nagyon aktív karakter volt, nem csak cselekmény sodorta jobbra ballra, ami nagy piros pont. A humora, nagyszájúsága tetszett, talán csak egy iciri-picirit kellett volna ebből visszább venni, hogy tökéletesnek mondjam. Plusz egy kicsit túl sokat alkoholizál, bár valahol ilyen életvitel mellett ez a gyengeség realisztikus.


Mitológia, világépítés:

Egy fantasy könyv sikere vagy bukása egyértelműen a világépítésen múlik és ebből a szempontból jól vizsgázott a regény. Elhittem, hogy Budapest utcáin vámpírok bolyonghatnak, hogy akár még az államigazgatás felett is átvehetik az irányítást. A vámpír mitológiát ügyesen bővítette az írónő, az IQ vámpírok kasztja, a vámpírmúzsák behozatala mind nagyon ötletesek voltak. Személy szerint nem rajongok a vámpírokért, az utóbbi időben erősen túl lettek használva. Pont ezért számomra a könyvtárt őrző démon, az épphogy csak megemlített démoni dimenziók, a terquilfalka és főként a Hajós család sokkalta érdekesebbek voltak, kár hogy ezekből nagyon keveset kaptunk. Az Esélyegyenlőség szórakozóhely volt a kedvenc helyszínem és sajnálom, hogy ilyen keveset tudtunk meg az azt működtető Hajós családról, róluk még szívesen olvastam volna.

Nekem kicsit sok volt a történelmi utalás, az egyiptomi mitológia és Poe behozása inkább kivetett a világból, mintsem hogy hihetőbbé tette volna a vámpírok lakta Budapestet. Alapból túl sok volt a könyvben az irodalmi utalás, különösen amikor először találkozik Bori és Rocco. Ott rettenetesen zavart, hogy különböző szállóigéket dobálnak egymás fejéhez. Mindezek ellenére egy jól felépített világot kapunk.

Cselekmény sodrása:

A könyv eleje jó ütemben indul, majd nagyon túl lesz húzva a konferencia és azután egy kicsit leül. A bevetésre való felkészülés és a beépülés pörgős, jól megírt, csakhogy utána pillanatok alatt le tudjuk a fő konfliktust. Lett volna még mit csiszolni rajta, de összességében olvastatja magát a könyv.

Értékelés:

Örülök, hogy olvashattam. Majd egyszer talán folytatni is fogom a sorozatot. Minden hibája ellenére én ajánlom a sorozatot, ha megkedveli valaki a szereplőket, akkor nehéz lesz letenni a könyvet. A pontozással bajban vagyok, nálam ez egy erős 3,5/5.

2 megjegyzés:

  1. Hűűű, eddig ez a legjobb értékelés, amit olvastam! :)

    VálaszTörlés
  2. Köszönöm! Nagyon kedves tőled :)

    VálaszTörlés