A lány a vonaton – Dexter79

Májusban olvastam el a könyvet, ezért most csak kicsit felelevenítettem az emlékeimet.
Kezdem azzal, hogy szenvedés és csalódás volt ez a könyv. Több, mint egy hónapig tartott míg elolvastam, mert annyira nyomasztó volt, hogy muszáj volt mást olvasnom közben. Mindenki agyondicsérte, ezért is kezdtem el végre olvasni, mert kíváncsi voltam, hogy miért vannak úgy oda (mindig beleesek ebbe a csapdába, aztán jön a pofára esés, na mindegy).

Van ez a nő (Rachel), aki az egész könyvben szinte csak vonatozik (unalmasan sok leírás), aztán meg nyomozgat, és közben mást se csinál, mint iszik és iszik, és iszik, ja és állandóan sajnáltatja magát (persze előtte, meg után, ja és közben is iszik). Nem is tudom, hogy találkoztam-e már ilyen ellenszenves, szánalmas, idegesítő szereplővel. Lát valamit a vonaton (alkoholos mámorában, reggel 8-kor), amiről azt hiszi, hogy ez valami óriási nagy dolog (ebből indul ki a sztori). Jó sokára a történetben kiderül, hogy egy elvált nő, aki még évek múltán is a házasságát siratja, és még mindig hívogatja a volt férjét. Van a volt férj, akinek új felesége van (Tom és Anna), és van egy pár (Megan és Scott), akiket "kukkol" a vonatról. Minkét pár házassága elég érdekes, de emiatt jól illeszkedik Rachel szánalmas életéhez.
Egyik szereplő se volt szimpatikus, furák voltak, és tök logikátlanul cselekedtek legtöbbször. Tom-ot és Scott-ot is úgy írta le az írónő, mintha nagyon jó és eszményi pasik lennének, de mindkettőről kiderült, hogy tök gázak. Folyton a szánalmas szó jut eszembe az összes szereplőről. (Bocsánat!)

Már a történet felépítése "gondot" okozott nekem. Igaz, hogy jelölve voltak a dátumok, és hogy éppen kiről olvasunk, de én tökre zavart voltam az elején. Ide-oda ugráltunk és nem igazán tudtam követni. Az ember elolvas egy dátumot, pontos időt, de egy fejezettel később már nem is emlékszik rá (én legalábbis nem). És mivel e-book-on olvastam ezért a visszalapozás se volt egyszerű (nem is tettem). Ezért fordulhatott elő, hogy, valamilyen buta oknál fogva azt hittem, hogy Rachel és Megan egy és ugyanaz a nő, csak az egyik időben előbb van, hogy közben nevet változtatott és új életet kezdett (hogy először normális élete volt, aztán félresiklott). Aztán persze rájöttem, hogy nem így van, de addigra már még jobban összezavartam magam. :)

A csattanóra én személy szerint nem jöttem rá, lehet kevés krimit olvasok, mert másoknak tök egyértelmű volt már az elején a dolog...

Az összehasonlítás a Holtodiglannal ennél a könyvnél is egy melléfogás, mert meg se közelíti azt.

Értékelés: 2,5/5

Menedék – Dexter79

Mivel az egyik kedvenc műfajom a disztópia, ezért jó sok könyv van a várólistámon. Sokat gondolkoztam, hogy melyik legyen, de mikor megláttam AniTiger oldalán az előző könyv értékelésénél, hogy ez sokkal jobb sorozat, mint amit július hónapban olvastunk (Végtelen ég alatt), úgy döntöttem, hogy ő lesz a befutó.

Ann Aquire - Menedék (Razorland trilógia)

Fülszöveg: A ​második világégéskor születtem. Legendák szóltak egy olyan korról, amikor az emberek hosszú ideig éltek. Én dajkamesének tartottam. Az én világomban senki sem érte meg a negyven évet. Egy enklávéban éltem, ahol a legidősebb közülünk huszonöt éves volt. Némelyek azt suttogták, megváltás lenne számára a halál, de igazából csak nem akarták a saját maguk jövendőjét látni.

A bővebb fülszövegből és a könyv első pár oldalából egyből kiderül, hogy egy föld alatti társadalomra "bukkanunk" a lapokon. Megmondom őszintén, hogy az első 50-60 oldalon nagyon rosszul viszonyultam a könyvhöz, mert egyértelműen az egyik előző közös olvasásunk könyve, a Metro 2033 jutott eszembe. Lent élnek a föld alatt, tulajdonképpen ugyanúgy egy barlangrendszerben (régi metró), kicsi, egymástól elzárt/elkülönült állomásokon, és amikor a másik "állomásra" át kell menni, akkor odakint veszély leselkedik rájuk (itt emberevő Korcsok, míg a Metro-nál vmi zombiszerű lényeg formájában).
Azonban a másik könyvtől eltérően, itt egyértelműen kirajzolódik a "minitársadalom" amiben élnek, a felépítése, a hétköznapjai, a lakói. Emiatt ez sokkal érdekesebb, ahogy a szereplők is azok. Nagyon vicces, hogy különböző tárgyakról kapják a nevüket (Pikk (kártyalap után), Selyem, Sodrony, Kő), 16 évesen egy névadó ceremónia után (előtte mindenki csak számmal van jelölve, ez is olyan dolog, amit már más disztópiákban láthattunk).

Az Öregek (kb.25 évesek) irányítják Egyetem-nek nevezett közösséget. Ők döntenek fontos ügyekben, ők büntetnek, és ők hallgatnak el dolgokat. Félnek az új dolgoktól, senkinek nem lehet személyes vagyona, minden begyűjtött/talált relikvia a közösséget illeti. (megint egy könyv, amiben a vezetők rosszul látják a dolgokat)

Itt van a főszereplő "hölgyünk" Pikk, aki vadásznő, ő meglehetősen ügyes, és bátor, és gondolkodik (nem elégszik meg félmagyarázatokkal), és kicsit lázadó is. Aztán ott van a főszereplő párosunk férfi tagja, Fakó, aki nem a föld alatt született, hanem csak később került oda, szóval Ő picit emlékszik a fenti világra. Ők ketten társak lesznek a vadászatokon, és innen indul igazából a történet.

Nem hiszem, hogy túl nagy titkot árulok el azzal, hogy az ismeretlen, amivel szembe kell nézniük (ahogy a fülszövegben is olvasható), az a közösségen kívüli világ. Pikk egy csomó új dologgal találkozik, sok olyannal, aminek még a nevét se ismerte, nem hogy látta volna. Sokszor megdöbbentő és vicces, hogy mennyire alapvető dolgokat (pl. napszemüveg, wc) nem ismer, más dolgokról pedig hallott, de még sosem látta (pl. napfény, autó).

Összességében egy jól kidolgozott világ, folyamatosan fenntartja az érdeklődést, nagyon kíváncsi vagyok, hogy mi lesz a folytatásban, mert a vége túl "nyugisra" sikerült. :)

Értékelés: 4/5

Végtelen ég alatt – k_annamaria

Hiába olvastam már el hónap elején a könyvet, annyira felbosszantott. Nem tudtam mit írni róla. Igazán most sem.
Ami biztos, az idei év tévedése díjat nálam elvitte, még akkor is ha csak július van.
Azt sem mondhatom, hogy legalább az elképzelés jó volt. Nem olyan nehéz több történetet összeollózni és kiadni sajátunkként.
Segélyes,fantáziátlan.
Ami ebben a pár száz oldalban le lett írva az számomra egy kis bevezető volt.Nagyon untam oldalakat ugrottam át csak, hogy egy kicsit haladjak a storyval. Az oldalak kihagyásával nem éreztem azt, hogy bármiről lemaradnék.
Nem volt számomra egyetlen szerethető karakter sem. Egy kis szalmaszál amiben kapaszkodhatnék.
Most kicsit csalódott vagyok.

Végtelen ég alatt – Dexter79

Számomra egy igazi disztópia, az ilyen könyvek miatt szeretem ezt a műfajt. Az első oldalakon egyből egy furcsa jelenetbe csöppenünk, de aztán szépen lassan kirajzolódik egy érdekes, jól kitalált világ, vagyis inkább kettő...

Az egyik egy körbezárt, biztonságos világ, ahol semmi sem valóságos, mert mindent az e-szemen keresztül kitalált Világokban csinálnak, tulajdonképpen álmodoznak, és más embernek képzelik magukat, mint akik (itt él Aria). A másik a színtiszta vadság, puszta, ahol a tét az életben maradás. Az előbbi világban ott az óriási technikai fejlődés, míg a másikban az "elmaradottság" figyelhető meg. Az emberek itt visszatértek a gyökereikhez, vadászat, halászat, stb. (itt él Perry)

Azt nehezen tudom elképzelni, hogy egy olyan "kitalált" világban éljek, mint a "Belsősök", ahol semmi sem valóságos, azonban a "Külsősök" világa is kemény lehet. Ha választanom kellene, én akkor is inkább az utóbbi mellett döntenék. A Belsősök körbezárt, rendezett világáról kicsit az Emlékek őre jutott eszembe, mert itt is kicsit beszabályozottak az emberek számomra.

Aria az elején kicsit nyápicnak tűnt, nem gondoltam volna, hogy valaha is megállja a helyét a kinti világban, de szerencsére nem lett igazam. Aranyosan viszonyult az első pillanattól kezdve Perryhez, aki nagyon határozottnak és hozzáértőnek tűnt a számomra. Jó volt látni, hogy milyen fejlődésen mennek át, amíg együtt "utaznak". Nagyon tetszett a Halló, Látó, Érző dolog, ami a Külsősök különleges tulajdonsága. Az írónő ezt a részét is nagyon jól kidolgozta a könyvnek. Aztán ahogy bekapcsolódott a történetbe Roar és Cinder, még izgalmasabb lett.

Két óriási csavar is volt a könyvben, és bevallom őszintén, hogy egyikre se számítottam.

Szeretem az olyan könyveket, amikben váltott szemszögből írják le a történteket. Ennél a könyvnél azonban az elején picit zavart, hogy ahol az egyik szemszögből abbahagyták, a másik szemszögből nem egyből onnan indult a folytatás. Aztán megszoktam. Nagyon olvasmányos volt, csak úgy fogytak az oldalak az ujjaim alatt, sokszor alig tudtam letenni, pedig aludnom, vagy indulnom kellett volna. :)

A borító teljesen rendben lett volna számomra, ha a csajszi nem abban a bőrdzsekiben van, az valahogy nem illet a történethez. A háttérben lévő kiégett fa, és a környéke nagyon jól meg van csinálva, ami a történet közepén értelmet is nyer. Azonban az Éhezők viadalával való összehasonlítás számomra sántít. Igaz, hogy nem olvastam, de láttam filmen az első két részt, de valahogy engem az nem fogott meg, és nem is jutott volna róla eszembe ez a könyv, vagy fordítva.

Nagyon szívesen olvasnám a folytatást, mert hiányzik a befejezés nekem, pedig nem lett függővég.

Értékelés: 5/5
(Mivel a Napnak fényére 4,5-et adtam, erre muszáj többet)

Kedvenc idézeteim:

"A lány felnevetett. A hangjától úgy érezte, mintha nyár költözött volna a szívébe."

"A látók a leggyakoribbak. Jól látnak és jól is néznek ki. De mielőtt még megkérdeznéd, nem, én nem vagyok látó. Csak simán szerencsés vagyok."

Napnak fénye – Dexter79

Be kell valljam, hogy ha nincsen a Könyvklub, akkor ezt a könyvet se vettem volna soha a kezembe. Egyrészt nem tetszett a borító (bocs mindenkitől, akinek igen), másrészt a fülszöveg alapján kicsit megijesztett, na meg persze az, hogy még nem olvastam semmit, ami a kínai társadalomban játszódott volna.

Maga a történet nagyon vicces volt, fordulatos és akciódús. Annak ellenére, hogy a technikai dolgok nem állnak közel hozzám, nem éreztem soknak, sőt ezekkel a "műszaki" dolgokkal együtt is szerethető volt a sztori. Kaptunk egy pici bepillantást a Kínai Birodalom életébe, abba hogy milyen szabályok alapján élnek, aminek egy része gondolom a mai világban is megvan, de nem ez volt a történet lényege.
Az elején furi volt a könyv, de aztán mikor túljutottunk a bálon, sőt konkrétan a robbantás előtt kezdett beindulni. Az elején Ticca nem volt annyira szimpatikus, nagyon gyerekesnek gondoltam, de aztán rájöttem, hogy sokkal érettebb bizonyos dolgokban, és irtóra jó a humorérzéke. Laza volt, humoros, és frappáns, remek visszavágásai voltak, tetszett az önirónia is, amit újra és újra megcsillogtatott.
A császár az elején szintén érdekes volt, ennek ellenére nekem az első pillanattól kezdve szimpatikus volt, nem zavart, hogy a pozíciója miatt kicsit hűvös, távolságtartó, mert mint kiderült legbelül ő is egy "jó" ember. Vicces volt egy teljesen más környezetben látni, hogy a teljesen másfajta neveltetés miatt hogyan áll a dolgokhoz.

Lin is jópofa volt, kedves, aranyos, okos, de nekem semmi pluszt nem adott.

Érdekes volt, mert az elején minden új szereplőnél próbáltam eldönteni, hogy ki tartozik a jófiúk és ki a rosszfiúk csoportjába. Sokszor persze utólag kiderült, hogy tévedtem.

A romantikus oldalam miatt két szerelmi szál is végiglebegett a könyvön Ticca és Lin párosa, valamint Ticca és a Császár párosa. Nem vitte túlzásba az írónő, de nekem ezzel együtt volt kerek a történet.

Voltak benne kiszámítható részek, de nagyon sok meglepetés is, volt olyan rész, amire a végén választ kaptam, de sok minden volt, amire nem, és ezek a válaszok nagyon hiányoznak. Annak ellenére, hogy egy lezárt történet, én szívesen olvasnám a folytatását, a szereplők további életét...

Értékelés: 4,5 / 5

Kedvenc idézeteim:

"- .... Ám, ha amúgy is az öngyilkosság a célom ezzel az akcióval, akkor miért bánnám, ha hamarabb elérem?
- Pompás megközelítése a problémának, örülök, hogy kezded pozitívan látni a világot."

"- Nem azért mondom, de elméletileg ide feljönni se lenne szabad, te meg fél nap alatt kényelmesen berendezkedtél. Persze, miért is csodálkozom, hogy egyesek úgy hiszik, rájuk nem vonatkozik a törvény, csak mert ők egy kicsit magasabb polcra születtek.
- Kicsit aggódtam, hogy amint elszáll első haragod, és tudatosul benned a rangom, nem fogsz tudni majd kötetlen hangon beszélni velem, de már látom, félelmeim alaptalanok voltak."

Napnak fénye – k_annamaria

Nagyon örültem, hogy a könyv bekerült a közös olvasásokba. Évek óta kívánságlistás. Bár bevallom a csodás borítója miatt került fel.
Nagyon meglepődtem,hogy az általam látogatott két könyvtár egyikében sem beszerezhető.Viszont ezért is jó ez a könyvklub. Költsön kaptam.

A molyon olvasgattam az értékeléseket és ott annyira pozitív a visszajelzés, hogy valószínűleg ezért én többet vártam a történettől.
Adott egy tökéletesen megálmodott posztapokaliptikus világ. Rögtön bele is vágunk a történet közepébe. Háború után háború előtt vagyunk. Kicsit olvastam volna az előzményekről is.Hogyan lett ilyen a világ?
Legmegdöbbentőbb karakter a macska volt számomra. Idegesített. Nem is igazán tudtam őt hova tenni.
Ticca az elején nagyon szimpatikus volt. Olyan kis hebrencs, vagány kis csajszi, de a végére valahogy ellaposodott.
A többi szereplő viszont nagyon jól össze van rakva. Szerethetőek. Még a negatív karaktereket sem lehet utálni,vagy haragudni rájuk.

Azt gondoltam, hogy egy nagyon izgalmas, humoros történetet kapok. Sajnos nem egészen. Nem igazán fogott meg a történet. Maga a történet nagyon jól van megírva, de nekem hiányzott belőle valami. Egy kis plusz, amitől hetek múlva is emlékszem a történetre. Nálam ez a könyv az egyszer olvasós kategória.

Az emlékek őre – Veron

Olvasás a Mini-Könyvklub keretében
Már évek óta többször szemeztem a könyvvel (már a film előtt is), csak valahogy mindig elkerültük egymást, mondhatni „majd” címszóval… Most hála az első könyvklubomnak, végre eljutottam az olvasásig.
És határozottan éveztem, gyorsan olvasható, jól érthető ifjúsági könyv ez, amiben azért mégis akad mondanivaló, és az ilyet én határozottan szeretem.
Felveti a kérdést, hogy ki ne szeretne olyan világban élni, ahol nincs éhezés, háború, gyűlölet, erőszak? És az első kérdésnél még nem olyan egyértelmű, hogy mi a válasz (amíg túl nem vagy már pár disztópián, addigra ugye tudjuk…). Hogy cserébe szigorú szabályok vannak? Hááát, mindennek ára van… Hogy mások választják ki helyetted, mi leszel életed hátra lévő részére? Elnézve a szertartást, azért elég gondosan választanak, talán még ügyesebben is, mint ahogy 14-18 évesek választanak maguknak. Én pl. ennyit még feladnék a „szép (új) világért”.
Csak az a baj, hogy ennél mélyebb dolgokat is fel kéne adni érte, és a szeretet, szerelem, család már nem biztos hogy ennyire megéri (ez engem sokkal rosszabbul érint, mint hogy mások döntik el, mi legyek). A szigorú népesség-szabályozás, meg az elbocsátás lényege meg aztán végképp világossá teszi, mi is itt a helyzet…
Szerintem bár nem tökéletes könyv, mégis ideális lehet ifjúsági regénynek, gondolkodásra, megkérdőjelezésre és átértékelésre-késztetésre ideális lehet, akár monumentálisabb olvasmányok előtti állomásként is. És a mai vértől és egyéb testnedvektől csöpögő világban nem hiszem, hogy túl durva lenne az ifjúságnak (gyorsabban nőnek fel, mint hisszük vagy ahogy szeretnénk sajnos :( )
Azért felnőttként is élvezhető, és bizonyos dolgokra úgysem lehet elégszer emlékezni :)

Egyéb megjegyzések:
különösen tetszett amúgy, ahogy a szövegből kikönyököl a genetika :)
utólag kicsit csalódott vagyok, mert volt egy konkrét elgondolásom a végéről, ami az azóta olvasott megjegyzések alapján téves… pedig nekem úgy jobban tetszett volna, na… azért még folytatom, de így talán kicsit később…