Az emlékek őre – Lisie

Ezt a könyvet először kb 14-15 évesen olvastam (volt már vagy 14-15 éve! :D ÚRISTEN!), barátnőm adta a kezembe, hogy nagyon jó, el kell olvasnom! Miután megtettem, egyetértettem vele és teljesen odavoltam, hogy milyen hihetetlen történet! Legjobban az alma és a szánkó maradt meg bennem. 

Ennyi idő elteltével újra a kezembe sodorta a Sors, és újfent nekiálltam több könyvvel és tapasztalattal a hátam mögött. Ezúttal is megérintett a történet, annak ellenére, hogy azóta legyűrtem pár disztópiát (jobbat-rosszabbat). Mindenképpen ezt a könyvet tekinteném (akár így van, akár nem) a kezdetnek, a műfaj megteremtőjének. A történet rövidsége nem engedi meg, hogy nagyon beleássuk magunkat a társadalom teljes működésébe és hogy miképpen és miért alakult ez így. Annyira megy bele részleteiben, amennyi ahhoz szükséges, hogy megértsük a rendszer működését. Letisztultan, tényszerűen mutatja be a tökéletesen kontrollált, irányított, „kordában” tartott társadalmat, ahol nincsenek érzelmek, nincs választási lehetőség, nincs szabad akarat. Nem számít az egyén, csak a közösség. Jonas példáján keresztül mutatja be az író, hogy milyen, amikor valaki megtapasztalja a másik oldalt. A „régi rendszert”, minden szépségével és hibájával együtt. 

Számomra az a történet erőssége, hogy ebben a 240 oldalban benne van minden. Szépség, fájdalom, érzelmek, a dolgokhoz való viszonyulás, ami számunkra alapvető, az milyen lehet valakinek, aki sosem tapasztalta, érezte… Talán nekünk is jobban kéne értékelnünk az élet apróságait. Az írónak nem volt szüksége szerelemre, töménytelen akcióra és ármánykodásra ahhoz, hogy létrehozzon egy regényt, amivel megérintette az olvasók lelkét.

Lev Grossman: A varázslók – Dexter79

Fülszöveg:
"A többi fiatalhoz hasonlóan Quentin Coldwater sem hisz a varázslatokban egészen addig, míg egy zártkörű és titkos egyetem hallgatója nem lesz New York egy eldugott részében. S noha a tanulás évei úgy telnek, mint bárhol máshol – barátokra tesz szert, rendszeresen lerészegedik, majd idővel lefekszik valakivel, akibe beleszeret –, a titkos tudás örökre megváltoztatja őt. Kitűnően sajátítja el a modern varázstudományt, ám a szíve mélyén mindig is vágyott nagy kalandot és boldogságot nem kapja meg hozzá. Egy nap a barátaival azonban felfedeznek valami hatalmasat, ami mindent megváltoztathat."

Nagyon nagy bajban voltam a szabadon választott könyv kapcsán, több könyvet is szerettem volna elolvasni, de miután az előző havi Ólomerdőre nem tudtam rászánni magam, ezért féltem a fantasytól. Teljes egészében a fülszöveg és a borító alapján választottam A varázslók című könyvet. Egy kicsit talán azt vártam, hogy visszakapom a "Harry Potter élményt", de persze ez hülyeség, mert olyan jót nem lehet írni (én legalábbis így gondolom), vártam a hasonló dolgokat (pl. varázspálca, iskola), de másképp volt kitalálva és talán emiatt volt csalódás a könyv. 

Engem már a történet se kötött le, túlságosan mese volt, csúnyán szólva túl fantasy az én lelkivilágomnak, egyáltalán nem tudtam azonosulni a történettel, sem a főszereplővel. Egyes mellékszereplők azért tetszettek, de a főszereplő Quentin az egész könyvet (497 oldal) végigszenvedte. Ezt most szó szerint értem, az első oldaltól az utolsóig boldogtalan volt, és folyamatosan "sírt" és szenvedett, hogy ő milyen boldogtalan.

A történetben fontos szerepet kap egy könyvben megírt történet (mese), de már az első említéskor átugrottam azokat a részeket, amiknél erről írt...

Összességében csak azért fejeztem be a könyvet, mert vártam a csattanót, a nagy kalandot, de az én olvasatomban nem jött el. Ez is egy sorozat része, de ebben az esetben biztos vagyok benne, hogy nem fogom a folytatást elolvasni, mert olyan kevés az idő, és olyan sok jó könyv vár elolvasásra.

Értékelés: 2/5

Azonban örülök, hogy ezt a Könyvklubbot is vállaltam (ismét óriási köszönet érte Vegazusnak!!!), mert az első két könyv tetszett, bővítettem a műfaji ismereteimet. :)

Becca Fitzpatrick: Csitt, csitt – MLinda

Ismét eltűnődtem, hogy vajon hány olyan YA fantasy-re van még szüksége a népnek, ahol adott egy 16 éves jó kislány, aki lehetőleg semmivel se lógjon ki a sorból, legyen átlagos, mint egy szerda reggel, legyen stréber, de legalább könyvmoly (itt: az iskolaújság szerkesztője), legyen valami fura a lakásuk körül (most költözzön a sztori helyszínére, itt: lakjon egy ködös vidék legködösebb kertjének régi parasztházában a semmi közepén túl), meg a szülei se legyenek egyszerű esetek (minimum, hogy elváltak, de jobb, ha csak az egyik szülő él), a csemetével együtt élő szülő legyen elérhetetlen, dolgozzon sokat, lehetőleg távol a gyerekétől, akit persze imád, meg minden, mégsincs köztük egy normális párbeszéd, sőt, a gyerek nem is őszinte anyukával, a teljes bizalmát kihasználva el-elkószál egyébként nem favorizált helyekre, rosszarcú fazonokkal.

Legyen a lánynak kevés túlélési ösztöne, vonzza a bajt, menjen szembe az egyébként logikusnak tűnő gondolatokkal. Azért mert éppen szépen nézett rá a valamiért-nagyon-vonzó-rosszfiú, akivel szintén nem volt még egy értelmes dialógusa sem de azért sok mindent megtenne neki.

Ja igen: kell még minimum egy rosszfiú is (aki persze igazából nem az, mert megváltozik a lány irányt tanúsított „komoly” érzelmei hatására – különben hogy nyerné el a kiválasztott lányzó kegyeit?), akinek földöntúli képességei vannak legjobb, ha bele tud mászni az alany agyába vagy alakváltó. Apropó: miért kellett Folt nevét lefordítani? Engem borzalmasan idegesített, néha egy kis anyagdarab jutott eszembe róla…

Ha már a ruhánál tartunk: szerintem többször szerepelt benne, hogy valakin milyen ruha van, int egy Jane Austen regényben. Csakhogy oda kell és illik, itt viszont semmi, de semmi pluszt nem ad. Mert miért kell annak egy külön bekezdés, hogy xy ma sötétkék farmert és csizmát visel, amikor ez az égegyadtavilágon semmi jelentősége nincs és nem is kerül elő többet… Meg az sem, hogy a Loire völgyi kezdés után hogy a manóba kerül a sztori Maine államba?

Elismerem, valószínű, hogy nem én vagyok ezeknek a regényeknek a célközönsége. Hogy miért is olvastam el? Kerestem egy angyalos sztorit – egyet se olvastam még, és azt hiszem, nem ezen a vonalon fogok továbbmenni ajánlásokat viszont szívesen fogadok.

Mindezektől függetlenül azt gondolom, hogy az alapötletből sokkal többet ki lehetett volna hozni, arra mindenesetre jó volt, hogy lázas influenzás állapotban elüssem az időt. És bárcsak angolul olvastam volna, akkor legalább nyelvgyakorlásnak is betudhatnám – így meg csak dühöngtem a fordításon, nem egyszer, nem kicsit. (Annak ellenére, hogy többször megálltam gondolkodni, hogy vajon az eredeti szövegezése is ennyire g.gyi vagy a fordítás teszi…)

Elgondolkodtam rajta, hogy vajon mit tanít ez a könyv a tiniknek. Nem vagyok elégedett a válaszommal. Az, hogy légy bizalmatlan a szüleiddel, az, hogy nyomozz a saját szakálladra nem sok jót jelent. Meg az sem, hogy a puszta testi vonzalmat már megint mindenek fölé kell helyezni.
Elnézést minden rajongótól!

Ólomerdő – k_annamaria

Kezdhetném úgy, hogy én annyira akartam szeretni, de nem teszem. Már 2014 olvastam a könyvet és akkor nagyon nem tetszett. A szavazásnál is nagyon reménykedtem, hogy nem lesz benne a háromba.Mivel nem így lett, gondoltam adok neki még egy esélyt.
Azt gondolom, hogy a magyar monda és rege világ rengeteg kihasználatlan lehetőséget rejteget magában. Ennek ellenére szerintem nem igazán jeleskedünk a "fantasy" világában.
A történet végtelenül lassan indul be. Olyan 100 oldal után azt gondoltam, félbehagyom nincs értelme erőltetni. Végül azért csak átverekedtem magam rajta, ami számomra hatalmas megkönnyebbülés.
Ha valami pozitívat kellene mondanom a könyvről, akkor csak egy dolog jut az eszembe. A szereplők nevei kifejezetten tetszett. Ennyi.
Vontatott,unalmas.
Legalább egy szerethető karaktere lenne, de nincs.

Hó mint hamu – k_annamaria

Hát igazán bajban vagyok. Nem rossz nem rossz, de nem az igazi. Van egy nagyon jól kitalált helyszín és arra ráhúzva egy nagyon sablonos történet.
Meira annyira idegesített. Hisztis kislány. Nem igazán méltó a történet főszerepére. Illetve azt sem értem mért kell minden történetbe ez az idegesítő szerelmi háromszög.
A történet csattanója nagyon hamar egyértelművé válik és hát utána már nem igazán tudott lekötni.
Én sokszor bajba vagyok a könyves műfajokkal. Melyik a fantasy,disztópia. Mi hova tartozik. Nálam ez a könyv nem üti meg a fantasy mércét. Hiányzott belőle a kaland és izgalom.

Hó mint hamu – Dexter79

Megtört szívű lány
Ádáz harcos
Leendő hős
Vajon Meira képes megmenteni azt a világot, amit soha nem ismert igazán?

Alapvetően tetszett a könyv, de mégis olyan nehezen ülök neki megírni az értékelést, mert nem tudom, hogy mit írjak. Szerintem nagyon jól ki volt találva a világ, amiben játszódik, szimpatikus volt, hogy Évszak királyságok vannak, bár Télországban biztosan nem tudnék élni. Furcsa volt, hogy az egyes Királyságok mennyire nem akarnak segíteni a másiknak. Számomra nehéz volt a mágikus dolgokkal azonosulni, néha megérteni is, de ez egyértelműen a fantasy világában ezidáig tett rövid "utazásomnak" tudható be (ezért is jó ez a Könyvklub). A történet jól ki volt találva, tetszett, hogy volt benne egy pici szerelmi szál is. 

Igazából a szereplőkkel se volt bajom, kivéve hogy a főszereplő Meira néha túl sokat "szenvedett" feleslegesen azon, hogy Ő akkor most miért nem tehet semmit a hazájáért, ráadásul egy olyan hazáért, amit soha nem látott, és mindent csak elbeszélésekből ismer.

Viszont ami a legfurcsább volt számomra, hogy már kb.50 oldal után egyértelmű volt számomra, hogy mi lesz a történet végén a csavar. Normál esetben ezzel nincs is baj, mert vannak olyan emberek, akik úgy olvasnak/néznek filmet, mintha ők írták volna, viszont én nem tartozom közéjük, ezért lepett meg a dolog, és nem értettem, hogy a könyv főszereplőinek ez miért nem nyilvánvaló.

Értékelés: 4/5

Hó mint hamu – MLinda

Ritka az olyan könyv, aminek az elolvasása előtt nem olvasok bele mások értékelésébe. Na, ez majdnem ilyen volt, csak 1-2 értékelést futottam át, a spoileres részeket szigorúan kikerülve. Hagyni akartam magam sodortatni a történettel. Aztán jött a feketeleves.

Az első százegynéhány oldalon csak az tartotta bennem a lelket, hogy angolul van és jót teszek a szókincsemnek, ha tovább olvasom…(igazából ezért megérte). Aztán a felénél nagyon megtetszett, a kétharmadánál megint volt egy mélyrepülésem (itt megint egy kicsit rétestésztának éreztem a történetvezetést), majd a vége megint tetszett. Emiatt nem is igazán tudom, hogy hány csillagot adjak rá, 3 körül ingadozom, úgy, hogy a folytatás is érdekel. De inkább csak a sztori. Jobb szeretném filmen megnézni, hogy ne kelljen megint átverekedni magam Meira hosszú monológjain, merthogy E/1-ben íródott a történet.
És megmondom őszintén ez a ki a herceg, én ki vagyok, jujj, belenézett a szemembe, mostmileszvelem, nem akarok puha ágyban aludni, nem kell tiszta ruha, csak a csakramom legyen itt – bár illik a könyvbe – elmegy, elmegy, de azért cseppet komolyabb is lehetett volna a főhősnő, izé: lány.

A világa a 4+4 királysággal alapvetően tetszett, bár kicsit furcsának találom a 4 évszak királyság egymáshoz képesti elhelyezkedését, azt, hogy a 4 évszak királyság ennyire szögletesen van egymás mellett és az időjárás is azonnal megváltozik az országhatárnál. De maga az ötlet, hogy a különböző évszakokhoz tartozó emberek mennyire mások pl. megjelenésben, vagy az építkezés mennyire különböző, nagyon megtetszett.
Eleinte hiányzott, hogy az ősz és a nyár birodalmából többet megtudjak, de a történet szempontjából erre végülis nem volt szükség. És gondolom, róluk is lesz szó a további részekben.

A főszereplőt illetően sokszor az járt a fejemben, hogy én nem tudom elképzelni egy 16 éves lányról, hogy ilyen összeszedetten harcol, ilyen ügyesen hajt végre olyan feladatot, ami őelőtte majd két évtizedig senkinek se sikerült. De bőven lehet, hogy ez azért van, mert nem mozgok 16 évesek körében. Bár az is lehet, hogy az amerikai tinilányokkal van valaki 16 éves koruk körül, mert ha jól emlékszem, több fantasy-ben ez a korosztály a főszereplő.
Örültem neki, hogy a szerelmi szál nagyon finoman van benne és nem rágom le a körmöm, hogy végül ki kivel lesz.

Azt mondjuk sajnálom, hogy kb a 200. oldalon rájöttem a csattanóra…