2016. május 11., szerda

Az emlékek őre – Lisie

Ezt a könyvet először kb 14-15 évesen olvastam (volt már vagy 14-15 éve! :D ÚRISTEN!), barátnőm adta a kezembe, hogy nagyon jó, el kell olvasnom! Miután megtettem, egyetértettem vele és teljesen odavoltam, hogy milyen hihetetlen történet! Legjobban az alma és a szánkó maradt meg bennem. 

Ennyi idő elteltével újra a kezembe sodorta a Sors, és újfent nekiálltam több könyvvel és tapasztalattal a hátam mögött. Ezúttal is megérintett a történet, annak ellenére, hogy azóta legyűrtem pár disztópiát (jobbat-rosszabbat). Mindenképpen ezt a könyvet tekinteném (akár így van, akár nem) a kezdetnek, a műfaj megteremtőjének. A történet rövidsége nem engedi meg, hogy nagyon beleássuk magunkat a társadalom teljes működésébe és hogy miképpen és miért alakult ez így. Annyira megy bele részleteiben, amennyi ahhoz szükséges, hogy megértsük a rendszer működését. Letisztultan, tényszerűen mutatja be a tökéletesen kontrollált, irányított, „kordában” tartott társadalmat, ahol nincsenek érzelmek, nincs választási lehetőség, nincs szabad akarat. Nem számít az egyén, csak a közösség. Jonas példáján keresztül mutatja be az író, hogy milyen, amikor valaki megtapasztalja a másik oldalt. A „régi rendszert”, minden szépségével és hibájával együtt. 

Számomra az a történet erőssége, hogy ebben a 240 oldalban benne van minden. Szépség, fájdalom, érzelmek, a dolgokhoz való viszonyulás, ami számunkra alapvető, az milyen lehet valakinek, aki sosem tapasztalta, érezte… Talán nekünk is jobban kéne értékelnünk az élet apróságait. Az írónak nem volt szüksége szerelemre, töménytelen akcióra és ármánykodásra ahhoz, hogy létrehozzon egy regényt, amivel megérintette az olvasók lelkét.

1 megjegyzés:

  1. "Számomra az a történet erőssége, hogy ebben a 240 oldalban benne van minden." - abszolút egyetértek! ^.^ Elképesztő, hogy ennyire tömören és "röviden" mennyire ütős sztorit hozott össze az írónő.

    VálaszTörlés