Vegyes érzelmeim vannak, most hogy így befejeztem ezt a könyvet.
Először kezdeném a negatívokkal. Nagyon rövidke kis könyv, és mégis éreztem néha azt, hogy vontatott, bár ez inkább csak a közepéig volt így. Nekem néhol túl sok volt a körítés, túl sok volt az, hogy a gondolataihoz nagyon sok esetben fűzött hozzá a főszereplő valamilyen hosszú, nagyon hosszú találgatást, vagy hasonlatot. Nagyon sajnáltam a főszereplő lányt, és mégis néhol úgy éreztem túlzás amit csinált Spoiler: (ha el szeretnéd olvasni, jelöld ki a bekezdést)
például hogy elküldte az összes versét, és hogy a büszkesége sokszor sehol nem volt…. hogy felhívta, hogy elhívta találkozni...
spoiler vége!!!.Persze, értem én hogy szerelem, és lehet hogy akkor én ennyire még sose voltam szerelmes? Nem tudom, lehet, de én sokkal büszkébb vagyok ennél mint hogy valaha ennyire kiadjam magam
Spoiler: (ha el szeretnéd olvasni, jelöld ki a bekezdést)
egy elutasítás után.
spoiler vége!!!
És akkor a pozitívak: Ugyan vontatott volt a sokszori hasonlat, mégis meg kell említsem, hogy mennyire csodálatosan fogalmaz az írónő. Ha nem akartam volna annyira tudni hogy mi lesz a folytatás talán nem is zavart volna, mert tényleg nagyon szépen ír. Az, hogy ráadásul magyar az írónő, és Budapest a helyszín, az csakis pozitívként tud hozzátenni a történethez legalább számomra, mindig nagyon szeretek olvasni arról a helyről, ahol élek :) Tetszett a második személyben való fogalmazás, így valahogy sokkal hitelesebben hat, sokkal személyesebb lett az egész. A vége is nekem valahogy nyitott maradt, talán ez is az oka, hogy már kezdem is a folytatást.
Az pedig csak így, hogy a folytatás címét megnéztem derült ki számomra, hogy végig könyv alatt meg sincs említve a két főszereplő neve. És a legfurcsább hogy ez csak így utólag tűnt fel :)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése