Nem ismeretlenül vágtam bele az olvasásba, mert pár éve láttam a könyv alapján készült film körülbelül utolsó 25 percét. Ezért aggódtam, hogy unni fogom az olvasást, de még véletlenül sem ez történt, csak úgy sodort magával a történet.
Rudy halálát előre tudtam, de maga az elbeszélő is elég hamar a tudtunkra adja; mégis elég nehezen fogadtam el. Persze sok millió ártatlan halt meg vele együtt, de mindig rosszabb, ha olyan megy el, akit ismerünk. Egy olyan fiú halt meg, aki bár ő maga is folyton éhes volt, mégis kenyér darabokat tett az útra a zsidóknak. Egy olyan fiú, aki egy haldokló ellenség mellére tett egy játék mackót. Egy olyan fiú, aki szerette a szomszéd lányt és úgy ment el, hogy alvás közben átölelte a húgát.
Úgy sajnálom, hogy csak halálában kapta meg Liesel csókját. Erről azokra az elmulasztott pillanatokra/cselekedetekre asszociálok, amiknek kihagyását bánjuk.
Sok kis apró jóval találkozunk. Az egyik ilyen mikor, az ellopott ételes kosarat megosztják a többiekkel is. Arthur Berget idézve: „Lehet, hogy bűnözök vagyunk, de azért van bennünk becsület.”
Végig ott van a kontraszt. Egy olyan kontraszt, amibe jó hinni és remélni. Mert, ha minden rossz és torz is, attól még valahol, elbújva, kicsiben ott a jó, az értékes.
"... a termesztet gondolatok nemzete..."
Liesel Meminger, a könyvtolvaj, aki ráébred arra, hogy a szavaknak hatalmuk van és használni is hajlandó őket. Persze nem mindegy, hogy miként alkalmazzuk.
Lieselnek konkrétan senki sem ad útmutatást. Ő csak a példákat látja, de maga hozza meg a döntést, hogy merre indul el. Ugyan ez érvényes Rudyra is. És számomra ez a regény legnagyobb mondanivalója. Attól, hogy a propaganda gépezet sulykol valamit, még nem következik automatikusan, hogy igazuk is van. Attól, hogy megfélemlítenek, megbüntetnek, még nem kell megtörni. Ha nyíltan, hangosan nem is tudsz ellenállni, még csendben a négy fal közt megteheted, mert ez is több mint a semmi.
"A KÖNYVTOLVAJ – UTOLSÓ SOR
Gyűlölöm és szeretem
a szavakat, és remélem
hogy jól használtam őket."
Valamennyire elcsépeltnek hangzik, de valahogy azt, figyelmet meg, hogy furcsa mód, pont az ilyen és ehhez hasonló úgymond triviális dolgokat felejtjük el. Elfelejtjük és figyelmen kívül hatjuk. Hisz könnyebb az árral úszni, mint vele szemben. Liesel azonban, nem egy emberrel együtt kivétel. Az ilyen kivételek adnak reményt a legnagyobb sötétségben.
Ez a könyv nagyon sok érzelmet képes kiváltani. Nem csak azért, mert a történelem egyik legsötétebb időszaka adja a hátteret, hanem mert minden féle manír nélkül emlékeztet számomra örök érvényű igazságokra.
5/5
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése