Basil Haward, a festő találkozik egy gyönyörű fiatalemberrel, aki új forrása lesz a művészetének. Az ifjú neve Dorian Gray, aki tiszta és ártatlan még.
Dorian Gray könnyen irányítható és formálható fiatalember. Tipikusan annak a példája, amikor azon múlik minden, hogy kivel találkozik az ember, hogy ki gyakorol rá hatást. Ebben az esetben Gray Lord Henry-vel kerül össze, aki az erkölcstelenség értékeit adja át a fiúnak. Gray minden szavát issza Lord Henry-nek, eszébe se jut megkérdőjelezni őt. Egyfajta mester és tanítvány szerep lesz kettejük között.
Ám úgy tűnik a szerelem megmenti Gray-t. Teljesen belehabaródik egy lepukkant színházba játszó színésznőbe, pontosabban a lány szépsége és tehetsége fogja meg. Minden este Sybil újabb és újabb nő bőrébe bújik és mindegyikbe beleszeret Gray. Már a házasságot tervezi vele, de egyetlen egy rossz előadás elég ahhoz, hogy Gray kiábránduljon a lányból, aki öngyilkos lesz.
Gray közben felfedezi, hogy a róla festett portré az élő lelkiismerete lett. Minden bűn, minden egyes eltelt év súlyát a kép viseli és nem ő. Ennek hatására még felsejlik a remény, hogy a jó utat választja, hogy vissza megy Sybilhez, de miután értesül, a haláláról végleg a hedonizmus mellet teszi le a voksát.
Az nem derül ki a regényből, hogy pontosan mit csinál az elkövetkező években, de úgy tűnik az életét a vágyak hajszolásának szentelte és minden féle bűntudat vagy lelkiismeret-furdalás nélkül megtett bármit, amihez úri kedve szottyant.
Egyetlen egy embernek fedi fel a titkát, a művésznek, aki készítette a portrét. Basil elszörnyed a kép láttán és bűnbánatra sarkalja Grayt-t, aki azonban nem akar megváltozni és megöli a festőt.
Ezután Sybil bátyával fut össze, aki bosszút akar állni a húgáért, de ezt is megússza. Végül saját maga vett véget az életének, azzal, hogy leszúrja a képet. A kép újra a Basil által megfestett gyönyörű ideált ábrázolja, Gray pedig olyanná válik külsőre is, mint belsőre.
"Ma az emberek tudják mindennek az árát, de nem tudják semminek az értékét."
A könyv a felszínesség világát mutatja be. Egy olyan világot, aminek sok közös vonása van a maival. Hisz itt és ott is a szépség a külsőségek dominálnak. A külső hátérbe szorítja, a belső értékeket vagy éppen kompenzálja azok nem létét.
Bár Ocsar Wilde mondanivalója egyértelműen tetszett, maga a kivitelezés hiányos nekem. Persze ez egy cenzúrázott változat, ezért mindenképpen elolvasom az új kiadást, de ez, így most nekem csak 5/3.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése