2016. október 20., csütörtök

A fiú – Dexter79

Fülszöveg:
"Sonny, a rejtélyes, visszahúzódó, kábítószerfüggő fiú tizennyolc éves kora óta börtönben ül, mert beismert két gyilkosságot, amelyeket nem ő követett el. Nem ingyen tette. Cserébe megkapja az egyetlen dolgot, amire szüksége van: heroint. Mivel ügye a korrupt hatalmi rendszer minden szereplőjét érinti, a rendőrségnek és az alvilágnak egyaránt az a célja, hogy folyamatosan bódult állapotban és rácsok mögött tartsák. És Sonnynak ez meg is felel, eszében sincs változtatni a helyzeten. A rabtársai egyfajta gyóntatóként tekintenek a különös, vonzó fiúra, s gyakran öntik ki neki a lelküket. Így esik, hogy egy napon Sonny megdöbbentő dolgot tud meg az egyik rabtársától: rendőr édesapja, akiről ő úgy tudta, önkezével vetett véget az életének, valójában gyilkosság áldozata lett. Sonny világa alapjaiban megrendül. Megszökik a szigorúan őrzött börtönből, és megkezdi vadászatát azok után, akik vétettek ellene."

A börtönben kezdődik a történet, aztán szépen lassan sok-sok másik szál kapcsolódik be. Még a könyv felénél is újabb és újabb szereplőket ismertünk meg, akik rövidebb, hosszabb ideig a történet részei voltak. Nekem személy szerint néhány mellékszereplő újbóli felbukkanásánál kellett egy-két mondat, hogy tudjam ki is az.
Az elején Sonny, a Fiú nem volt szimpatikus, egy szánalmas drogos, aztán kapott egy információt az apja múltjából, ami miatt abbahagyta a tizensokévnyi heroinozást (már ez is óriási teljesítmény). Aztán még mindig a könyv legelején rájövünk, hogy okos és leleményes (hiszen megszökik a börtönből), szóval talán mégse drogozta szét az agyát, az ember azt gondolta, hogy egy szerethető figura (tulajdonképpen egy kisfiú, mert kiesett neki 12 év a való életből). De aztán elkezdenek "hullani" az emberek. Bosszúhadjárat? Ok. Apám becsületének tisztára mosása? Ok. Na, de ennyi emberölés? Nem ok. Legalábbis nekem. Túl sok volt a hulla, és számomra nem volt elég indok a bosszú, vagyis nem úgy, hogy közben úgy próbálja az író beállítani a Fiút, hogy ő jó. Simon Kefas egy nagyon okos és dörzsölt zsaru, igazi nyomozó, egy vén róka, Kari pedig egy ígéretes zöldfülű, aki sokat tanulhatott tőle.

A vakond kilétére volt egy tippem az elején, de tökre melléfogtam vele, viszont így még érdekesebb lett számomra a történet. A szerelmi szál valahogy várható volt a történetben, és alapvetően nem is lett volna baj vele, ha Martha nem egy gyilkosba szeret bele, mert valljuk be őszintén, hogy hamar az lett Sonny-ból.

Egy nagyon jól megírt krimi, ahol a sok-sok külön életet élő szál a végén egy helyre összpontosul. Vannak benne nagy csavarok, emberi sorsok, vicces részek, kegyetlen részek, elgondolkodtató részek, rossz emberek és jók, bűnösök és ártatlanok.

Lehet, hogy ez volt az első könyvem az írótól, de biztos, hogy nem az utolsó.

Értékelés: 4,5/5

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése