Tövisek hercege – Dexter79

Félve álltam neki ennek a könyvnek. Egyrészt, mert ha jól emlékszem, akkor nem jelöltem az elején, hogy szeretném elolvasni, másrészt véletlenül beleolvastam egy értékelés elejébe, amiben azt írta az illető, hogy "brutális és fiús" könyv. :) Aztán csak belekezdtem, és a legelső gondolatom, talán már a második oldal után az volt, hogy ez szinte olyan, mint a Trónok harca. Mivel sorozatban nagy rajongó vagyok (könyvben már annyira nem), ezért onnantól kezdve nagyon lelkesen olvastam.

Furcsa volt úgy kezdeni a történetet, hogy egyből egy falu felégetésének, emberek "kivégzésének" kellős közepén találjuk magunkat. Ha jól emlékszem már az első oldalon lefejeztek és kibeleztek legalább két embert. Aztán szépen lassan visszaemlékszik a 4 évvel azelőtti dolgokra, amikből a történet 2/3-ára összeáll nagyjából a kép az ember fejében.

Van egy fiú, aki mindent feléget maga körül, azért, hogy megbosszulja az Édesanyja és az öccse halálát, amit végignézett, de nem tudott ellene tenni. Egy fiú, aki 15 évesen király akar lenni. Aki, hogy úgy mondjam "egy csöppet" erőszakos, vérszomjas, kegyetlen, sokszor kiszámíthatatlan, de még sokáig sorolhatnám a rossz tulajdonságait, viszont ennek ellenére szerintem nagyon okos, talpraesett és néha képes felnőtt módon viselkedni (nem mindig, mert sokszor csak egy elkényeztetett kisfiú). Rettenetesen nehéz volt 10 évesnek, de még 14 évesnek is elképzelni. Néha olyan döntéseket kellett meghoznia, olyan helyzetekben kellett helytállnia, amiből az ember felnőttnek gondolná, csak gondoljunk arra, hogy képes egy tucat felnőtt, szintén vérszomjas, vad harcosnak (mert katonának nem nevezném őket) parancsolni, akik hallgatnak rá, persze sokszor erővel kell demonstrálnia, de ez is működik, mert képes rá. Milyen érdekes, hogy az ilyen történetekben, meg az "akkori" időkben egy 30 éves ember már öregnek számított, mikor az emberek nem éltek 60-70 évet, ott a 10-14 évesnek már harcolni és felnőttnek kellett lennie.

A történet elején Jorg a cselekedetei miatt nem volt túl szimpatikus, de valami furcsa okból kifolyólag nem utáltam, mert vicces volt. Sőt némelyik gondolata egészen emberi volt, nem pedig erőszakos és beképzelt. Több szereplő is szimpatikus volt, Makin, aki szerintem kicsit apaként tekintett a fiúra, a Núbiai, aki talán szintén úgy vigyázott rá, ahogy az apja sosem.

Nem igazán tudtam, hogy hova fogunk kilyukadni a történetben, nekem egyértelműnek tűnt, hogy valamikor a középkorban járunk, de amit a hegyen találtak az elgondolkoztatott. Az könyv első részében nem is értettem, hogy tulajdonképpen miért is fantasy ez a könyv, mert nem voltak benne "mitikus lények", de aztán amikor elindultak fel a hegyekbe akkor találkoztunk velük is (bár a hegy gyomrában talált dolog miatt, talán azok se azok, amire első körben gondol az ember). Számomra egyébként ez a rész volt a legkevésbé érdekes a könyvben (persze ez nem az író hibája, hanem az enyém), túlságosan soknak éreztem a misztikus, kitalált dolgokat, a pokolból visszajövő holtakat, stb. Pont emiatt örülök, hogy vállaltam a könyvklubnak ezt a folytatását is, mert így hátha jobban megszeretem a fantasy műfajt. Ha nem is most azonnal, de biztosan el fogom olvasni a folytatását is, mert érdekelt a történet további alakulása, sok van még benne szerintem.

Értékelés: 4/5